50 éve, 1964. november 21-én adták át az Erzsébet hidat, utolsóként a háborúban értelmetlenül elpusztított hidak közül.   

erzsebet_hid

Az új híd azonban már más szerkezetű volt, mint az előd. Az 1903-ban átadott Erzsébet híd a világ legnagyobb szabadnyílású lánchídjaként kecses vonalaival a világ legszebb hídjai közé tartozott.  Az új híd egy könnyedebb szerkezetű kábelhíd, amely vonalaiban idézte meg elődjét.

Az 50 éves az új budapesti Erzsébet híd című   kiállítás röviden áttekinti az 1903-ban forgalomba helyezett Erzsébet-lánchíd történetét, pusztulását. Foglalkozik a roncsok kiemelésével, majd a híd újjáépítésének kérdéskörével. Közben bemutatja az ideiglenes Petőfi ponton-hidat.

A tablók és a dokumentumok felidézik azt a vitát, amely a régi híd visszaépítése, vagy új híd építése körül zajlott, az új híd tervezési folyamatát, és magát az építést, egészen a roncsok bontásától a híd 1964-es átadásáig.  A történet azonban tovább megy, hisz a látogatók megismerhetik a hídon azóta végzett jelentősebb javítási, felújítási, karbantartási munkákat is.
A tárlaton látható a híd M 1:200-as méretarányú modellje, az elemi kábel egy mintadarabja (amelyből a 40 centiméter széles főkábelek állnak) és az 1973-ban elbontott régi aszfaltburkolat egy töredéke.
A kiállítást számos eredeti dokumentum és fénykép teszi teljessé.

A kiállítás 2014. december 31-ig látható a Közlekedési Múzeumban.

Forrás: Közlekedési Múzeum sajtóközleménye

Hozzászólások