A lézeres restauráció eredményeképpen az idők során megfeketedett, vallási témájú freskók újra láthatóvá váltak a katakomba belsejében. Visszanyerték élénk színeiket egy kivételes halottas szoba falai is, melyen nagy vallási érzékenységgel festett alakok láthatók: ez Lázár sírkamrája (IV. század), mely minden bizonnyal e földalatti kamrarendszer legizgalmasabb eleme. A freskón Lázár látható, amint a ragyogó arccal ábrázolt Krisztus fogja a kezét.

„Az, hogy zarándokokként leereszkedtünk ide, a föld alá, szimbolikus gesztus, hiszen itt vannak a gyökereink” – mondta az olasz bíboros, megjegyezve, hogy „a katakombák nagy vonzerővel rendelkeznek, hiszen ők az első keresztények életének eleven, lüktető tükrei”. Az itt látható freskók a Krisztus utáni első századokban az üldözött római keresztények életéről és hitéről tanúskodnak.

A Priscilla-katakomba megnyitása alkalmat teremt a történelem és a technika, az antik keresztény világ és az internet összekapcsolására, ugyanis a Szakrális Régészet Pápai Bizottsága és a Google között létrejött szerződésnek köszönhetően, a Google Maps segítségével lehetővé vált, hogy a látogatók 360°-os virtuális sétát tegyenek a több kilométeres kiterjedésű nekropolisz egy részében. Amellett, hogy könnyedén bejárhatjuk a kamrarendszert, a múzeum új weboldala is számos lehetőséget tartogat, többek között részt vehetünk egy virtuális tárlatvezetésen, valamint a restauráció folyamatába is bepillanthatunk.

Forrás: Magyar Kurír

2013. november 27.

Hozzászólások