Videótárral bővült a Baltazár Színház honlapja, amelyen keresztül mostantól elérhető a társulat összes, már nem játszott előadásának felvétele, valamint négy, a Baltazárról szóló film is.

baltazar szinhaz

A videótár elkészítésének ötlete tulajdonképpen fontos összegzés a közel negyedszázada működő társulat életében.

„A színház, a színházi előadás definíciójából fakadóan a pillanat művészete, így a pillanattal együtt el is illan, csak emléket hagyva maga után, amelyet az idő elhalványít. Szerettük volna az elmúlt huszonnégy évünket kicsit kézzelfoghatóbbá tenni még akkor is, ha tudjuk, egy előadásról készült videófelvétel nem versenyezhet azzal az élménnyel, amit a nézőtéren él át az ember” – mondja Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetője.

Repülési engedély – angyaloknak

Fontos érv volt a videótár megalkotása mellett az is, hogy kutatási és oktatási anyagként is könnyen elérhetővé váljon.

„A Baltazár Színházat szinte minden évben megkeresik bölcsész- vagy pedagógushallgatók, akik szakdolgozatukat a társulatról szeretnék írni, és rengeteg az olyan budapesti és vidéki pedagógus is, akik fontosnak tartják, hogy osztályukkal megismertessék előadásainkat, társulatunkat. A videótárral az ő munkájukat is szeretnénk segíteni.”

Ám a Baltazár videói természetesen nemcsak a színháztörténetnek, a kutatóknak és a pedagógusoknak szólnak, hanem minden olyan nézőnek, aki szívesen meg- illetve újranézné ezeket az előadásokat.

A társulat rengeteg izgalmas színházi műfajjal és határterülettel kísérletezett 1998 óta, így a felvételek között találunk utcaszínházi előadást (Repülési engedély – angyaloknak), cirkuszszínházi előadást (Ha eljön egy igazi angyal), mozgásszínházi előadást, amelyet Picasso festményei ihlettek (Picasso: A világ teremtése), színházi társasjátékot (Arany lépés) szcenírozott koncertet (Árad a szeretet) és divatszínházi előadást is (Baltazáréji álom).

A vendégművészek között pedig megtaláljuk például Kulka Jánost, Csákányi Esztert, Müller Péter Sziámit, Kecskés Karinát és Varga Klárit is.

Baltazáréji álom

A videótár filmes archívumában Zelki János két, a Magyar Televízió számára forgatott Baltazár Színházról szóló filmjét (Játék az egész, Színész legyek) láthatják az érdeklődök, de található a felvételek között például egy rövidfilm is, amely a társulat Afrikában tett látogatását mutatja be. Valamint a Tollasbál című előadás filmváltozata, amelyet Kepes András Oázis című műsorához készítettek az alkotók.

A videótár a Baltazár Színház honlapján itt érhető el.

 

Hasonló cikkünk:

Neves művészek adnak koncertet a Baltazár Színház javára

 

Hozzászólások