“Van”-ság gitárkísérettel – 2022. július 9-én este Snétberger Ferenc gitárkoncertjén ülünk az Óbudai Társaskör kertjében, hűvös rozé-bort kortyolva hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a zene hömpölygő áramlása.

Antalffy Yvette grafikája

“Van”-ság gitárkísérettel

A Társaskör kertjének két vadgesztenyefája termőre fordult – állapítjuk meg -, már méretesek a szúrós gömböcskék.

A közelben kistemplom – esti harangszó – indul a koncert, félidőben újrakondul, hiszen Isten dícséretére írt Bach-improvizáció nyűgöz le bennünket a második részben.

Varjak károgása és röpte az égben, egy galamb búg saját ritmust a gitárdallamba.

Felettünk légifolyosó. Csíkhúzó repülők húznak átlókat a Társaskör négyszögletű égterébe. A gépen utazók felülről láthatják ezt az apró harmóniát a Krúdy-negyed szegletében.

A vacsorájából felkerekedő esti fuvallat borzolja hajunkat.

Hová lesznek a hangok, miután hat húron pendültek?!

Belebújnak a ház falába, a kert kavicsaiba, fűszálaiba, a falon futó vadszőlő indáiba, a szemünkön, fülünkön, bőrünk pórusain át bensőnket is megrezgeti, szívritmusunkat beállítja, gondolatainkat kisimítja egy koncertnyi időre.

Magunkba ágyazhatjuk az érzést, hogy békés nyugalmat árasztva magunkból a zajos világot lecsendesítsük?! Ez lehet lelkünk-szellemünk láthatatlan védőpajzsa is, mely megvéd az otromba, durva behatásoktól?! Lepattanhat rólunk a mocsok?!

Vagy feloldóhatunk ebben az érzésben, és bárhová eljuthatunk: az atommag belsejétől az univerzum hatalmasságának megértéséig?!

Snétberger Ferenc gitárművész zenéje, személye és életműve bizonyíték lehet számunkra!

snetberger ferenc

Snétberger Ferenc

A világhírű gitárművész-zeneszerző, aki természetes könnyedséggel lép át műfaji határokat, minden évben telt házas koncertet ad az Óbudai Társaskör kertjében. Snétberger Ferenc zenéjére a magyar cigányzene éppúgy inspirálólag hat, mint a brazil dallamok, a flamenco vagy a klasszikus zene és a dzsessz.

A koncertezés mellett – gyökereit nem feledve – csodálatos missziót teljesít a művész a Snétberger Zenei Tehetség Központ működtetésével. Az intézmény sok éve keresi és gyűjti össze határainkon innen és túl a hátrányos helyzetben élő különleges zenei tehetségeket, akik személyre szabott dzsessz- és klasszikus zenei képzést kapnak a Balaton-felvidéken, Felsőörsön létrehozott központban. (Port.hu)

“Van”-ság gitárkísérettel

 

Antalffy Yvette

Forrás: Figyelmem önéletrajza blog

 

Hasonló cikkünk:

Snétberger és a tanítványok a MOM Kulturális Központban

 

 

Hozzászólások