Augusztusban újra itt a KŐFESZT – A Nyugalom Fesztiválja! Az ingyenes Kőfeszt idén augusztus 3-7-ig várja az érdeklődőket a Káli-medence 10 településén.

A fesztivál Demjén Ferenc Rózsi koncertjével kezdődik, de ebben az évben is a fellépők között lesz Pál István Szalonna és Bandája, Hideg Anna néni, a Szent Efrém Férfikar. Az elmúlt esztendő nagy felfedezettje, a 4s Street (Négyes street), valamint Ferenczi György és a Pesti Rackák is fergeteges koncerttel készül. Visszatér a Magyar Ízek Utcája is, és természetesen a Hagyományok Háza is, mint kiemelt szakmai partner.

A Kőfeszt – A nyugalom fesztiválja mai kővágóörsi sajtótájékoztatóján dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, országgyűlési képviselő elmondta:

„A Kőfeszt egy olyan rendezvény, amely a Balaton-felvidéki fesztiváloknak és a helyi társadalmaknak a legnemesebb hagyományait éleszti újjá, és illeszti bele egy XXI. századi környezetbe, társítva egymással a hagyományőrzést, hagyományápolást és a korszerű kultúrát.

Örülök, hogy a Kőfeszt nem csak standard tagja az Európa Kulturális Fővárosa programkínálatnak, hanem azt mondhatjuk, hogy elsők között lépett be, és ennek köszönhetően a most sorra kerülő negyedik Kőfeszt már része annak a társaságnak, amelyre építhetünk a továbbiakban is.”

Kőfeszt

Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt. vezérigazgatója szerint a Kőfeszt a legjobb példa arra, hogy hogyan lehet támogatni a helyieket, hogy évről évre motiváltabbak legyenek. A vezérigazgató a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a Kőfeszt 2023-ra is elnyerte az EKF támogatását.

Idén továbbra is a térségben egyedüli ingyenes fesztiválként, a Káli-medence 10 településén várják az érdeklődőket a Kőfeszt szervezői. Kővágóörs mellett Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Pálköve, Salföld, Ábrahámhegy és Monoszló is házigazda lesz. A különböző helyszíneken változatos koncertek, kiállítások, gyerekprogramok, táncházak és még számos program várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A Hagyományok Háza Folkudvara tavaly is nagy sikert aratott. Ezúttal Kővágóörsön, a tavasszal átadott csodálatos Botond pajtában rendezkedik majd be, ahol a kézműves foglalkozások, gyerekkoncertek és családi programok várják az érdeklődőket. Emellett esténként olyan zenekarok lépnek majd fel, mint a Fokos, az Üsztürü vagy a Naszály, akik természetesen a késő esti táncház házigazda-zenekarai is lesznek.

Kővágóörsön számos program várja még az érdeklődőket. Korpás Éva és Zenekara, a Pannon forgatag fellépői vagy a Görömbő kompánia is szórakoztatja majd a közönséget. De pajzán mesemondás, különféle népi és akusztikus koncertek is lesznek, valamint itt ad ünnepi koncertet a 20 éves Szent Efrém Férfikar is.

Szintén jubileumi előadásra készül Idegen földre ne siess címmel Pál István Szalonna és Bandája. No meg a gyergyószentmiklósi 4s Street, akiket sokan még a Bagossy Brothers „előzenekaraként” ismernek, holott…

Kőfeszt

A programokat részletesen Csúri Ákos, a Kőfeszt alapítója és főszervezője ismertette, hangsúlyozva, hogy a rendezvénysorozat eredeti céljai nem változtak.

„Ez továbbra is egy ingyenes rendezvény, a mai világban ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Azért fontos, mert az idelátogatók nem azt méricskélik, hogy ár-érték arányban a megfelelő minőségű programot kapták–e, hanem lesz idejük arra, hogy jól érezzék magukat”.

Csúri elmondta azt is, hogy a fesztivál programjait elsősorban a gyerekeknek, a fiataloknak szánják, hiszen fontos, hogy a népi kultúra természetes módon jusson el ennek a generációnak a fülébe, tudatába. Továbbá küldetésüknek nevezte, hogy minden esztendőben bemutassák a határainkon túli mestereinket is, akik életvitelszerűen őrzik a magyar hagyományokat.

A Kőfeszten a számos program mellett kirakodóvásárral is készülnek. Erről Mocselini Rudolf, az Ördögszekér kézműves vásár szervezője elmondta, hogy azért is jó helyszín a Kőfeszt a kiállító mestereknek, mert „itt tényleg nemcsak a koncertekről és a programokról szól minden, hanem a közösségi élet is erős. Ez az a kirakodóvásár, ahol örülnek a készpénznek…” – utalt az elmúlt hetek kapolcsi fejleményeire.

Kőfeszt

A rendezvényen idén is jelen lesz a Magyar Ízek Utcája. A sajtótájékoztatón a MÍU képviseletében Novothny Antal feltette a kérdést: Mit ér a kultúra gasztrokultúra nélkül?” Ebben a gondolatiságban szervezik idén is a Magyar Ízek Utcáját Mindszentkállára, ahová a tavalyi süteményverseny után idén egy jótékonysági levesfőzéssel készülnek. Igazi Kőlevest fognak készíteni, ami attól lesz különleges, hogy a követ a Magyar Ízek Utcája adja, a hozzávalókat pedig a környező települések polgármesterei.

kofeszt

Természetesen ebben az évben is láthatnak különleges kiállításokat és irodalmi produkciókat az érdeklődők a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány Képzőművészeti és Irodalmi Klubja jóvoltából.

Legszebb ország hazám címmel mutatkozik be Lázár Csaba önálló estje (Négyessy Katalin közreműködésével), de könyvbemutató és Klebelsberg Kunóról szóló történelmi pódiumbeszélgetés is szerepel a Kőfeszt napirendjében. A pálkövei strandon idén is a kézműveskedésé a főszerep. Nem mindennapi helyszínen, a Balaton partjánál nemezeléssel és kosárfonással várják a gyerekeket és családokat, de bábszínházi előadással, vásári komédiával és zenés programokkal is készülnek a szervezők.

Szentbékkálla és Ábrahámhegy idén jó hangulatú népzenei és elektronikus zenei koncertektől lesz hangos. Fellép többek között az Anima Sound System és Pély Barna. Köveskálon különleges, buszmegállóban tartott zongorakoncerteket tartanak majd klasszikus és népzenei feldolgozásokból, de nomád, harci bemutatók, cirkuszi- és vándorjátékok is lesznek. Szentbékkállán szintén többféle zenei irányzat képviselője mutatkozik majd be.

Salföldön is különleges programok várhatóak, mint például geotúra, kirándulás a Csönge-hegyre vagy néprajzi előadások. Monoszló pedig a MagyarProvence Levendulabirtokkal csatlakozik a Kőfeszthez, ahol többek között Orosz István: Páternoszter című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

A sajtótájékoztatón a fesztivál központjának számító Kővágóörs polgármestere, Horváth Dezső megköszönte a fesztivál szervezőinek és Navracsics Tibor miniszternek a munkát, amit a térség fejlesztésébe fektetnek, hiszen ahogy elmondta, „a település önerőből nem lenne képes ilyen volumenű programokat szervezni.”

Részletes, helyszínre és időpontokra bontott programok Kőfeszt programfüzetében olvashatók, vagy online elérhetők  itt és fb

Videó a 2021-es Kőfesztről:

A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatásával jött létre.

 

Szervező: Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány

 

Hasonló cikkünk:

Kőfeszt és Szabad Táncház a Káli-medencében

 

Hozzászólások