Ül a tanítvány a koncerten, ahol az ő tanára szólót fúj egy olyan zenekarban, ahol a vendégzenész a tanár tanára volt hajdanán…

trombita1

A ma már ősz halántékú Fifi öcsém kiskamasz korában evezni járt Békásmegyerre. Egyszer az edzője, Háry bácsi motorcsónakját is vezethette. Az egyik evezős társa pedig, aki akkor épp trombitálni tanult, megengedte neki, hogy próbaként megfújhassa a trombitáját. Akkor nem sikerült hangot kicsalnia a hangszerből.
Talán azon a napon határozta el, hogy egyszer, ha módjában áll, megtanul motorcsónakot vezetni és trombitálni.
A motorcsónak-jogosítványt tíz éve, néhány hónapos kiképzés után egy viharos, szakadó esős délutánon sikerült is megszereznie.
Az én öcsém ezután vad keresésbe fogott, hogy rátaláljon egy kezdő jazz-trombita tanfolyamra. A nagy kérdés az volt, vajon lesz-e valaki, aki meglett kora ellenére elvállalja a tanítását.  Mert ilyet kora gyermekkorban szokás ám elkezdeni.
Zeneiskolákban próbálkozott először, s beült a kisiskolások közé a padba. De valahogy úgy alakult, hogy vagy a tanár ment el, vagy trombita szak nem indult. Egyszerre csak az egyik helyről beajánlották őt egy valódi jazz-trombitáshoz, Bér Zsolthoz, aki végül is a tanára lett.

trombita2

Az évek során a tanár-diák kapcsolat barátsággá alakult.  S így a család is megismerte a Tanárurat, aki mellesleg néhány évvel fiatalabb a tanítványánál.
Bér Zsoltot, mint előadóművészt, azóta több koncerten is láthattuk munka közben; legutóbb a Budapest Jazz Clubban a Budapest Jazz Orchestra  egyik beugró trombitásaként jó néhány improvizatív szólóban vágta ki a rezet.

Ma este pedig éppen Fifi öcsém trombita órája után faggatom Bér Zsoltot zenetanári és zeneművészi élete néhány emlékezetes epizódjáról.

Honnan jött a zene iránti érdeklődés?

A családban többen is kedvtelésből muzsikáltak: apám zongorázott, nagyanyám hegedült.

Hogy kezdődött a zenei pályafutásod?

A zongoratanulás az atletizálással párhuzamosan kezdődött, majd kiskamasz koromban egyszerre mindkettőt abbahagytam. Élveztem a semmittevést, mígnem fél év után mérhetetlen hiányérzetem támadt mind a zene, mind a sport iránt.
Azután a bizonyos féléves szünet után viszont tudtam, hogy a zongorát nem szívesen folytatnám. Egy barátom trombitált és ez nekem is nagyon megtetszett. Elkezdtem tehát a zeneiskolában trombitálni, ahol a zongorás előéletem miatt szolfézsból felmentésem volt.
Az Újpesti  Erkel Gyula Zenei Alapfokú Zeneiskolában  viszont az új zeneiskolai felépítés miatt fel kellett vennem a szolfézst a tanrendembe, ahol szolfézstanárom – a későbbiekben pedig első példaképem – Vasaly Imre lett.
9 éves gyerekek közé ültem be 13 évesen. Fél év alatt végeztem el jó néhány évfolyamot.

Hogy kerültél a Konziba?

Úgy, hogy olyanokkal kerültem egy csoportba, akik a Konziba akartak felvételizni. Elég erős osztály volt, három lány és két fiú. A lányok egyike pedig olyan szinten tudta a zeneelméletet, hogy elájultam. A hiúság…! Egy lány hogyan tudhatja jobban, mint én?  A Vasaly tanárúr pedig úgy tanított, hogy az összefüggéseket is meg lehetett érteni.
A továbbképzőket is elvégeztem és mielőtt felvételiztem volna a jazz-trombita szakra, elfogytak a szolfézs órák és helyette bejött a zongora. Pont az, amit én nem akartam…, de Hermann Lászlóhoz kerültem, aki  zseniális szakmai tudású és pedagógiai érzékű tanár volt és mellette újra megszerettem a zongorát.
Kovács Kálmánnál tanultam trombitálni. Ő azonban a felvételi előtti évben elment az iskolából és Zakar Zoltán jazz-pozanos vette át a helyét, aki engem a klasszikus trombita irányból a jazz felé terelgetett. Akkortájt mindenevő voltam… Ő mondta, hogy próbáljam meg a felvételit a főiskolára, jazz-trombita szakra. Fel is vettek…
Tomsits Rudolf lett a tanárom, aki zseniális jazztrombitás volt. Az egyik szárnykürtjét később meg tudtam szerezni. Mellesleg a Sose halunk meg című film betétszámában is ezt a hangszert használta Rudi.
Jó fülem volt, úgy gondolom. Amit Tomsits Rudolf játszott, azt próbáltam utánozni.

Ezt a módszert alkalmazod most a tanítványaidnál is?

Igen, az első órákon elmondom nekik, hogy így jó tanulni: „Írd le kedvenc szólódat a kedvenc trombitásodtól. Amíg leírod, addig meg is tanulod.” Természetesen a zeneelmélet és a hangszerismeret átadása mellett.
Én például Freddie Hubbard játékát írtam így le, de nehezebb körülmények között, mint most, amikor a világhálón minden elérhető. Ahhoz akkortájt el kellett mennem egy olyan emberhez, akinek volt egyáltalán Freddie Hubbard bakelit lemeze és ott próbáltam beazonosítani a zeneszámot… Sokkal jobban belém ivódott, mintha kész kottából játszottam volna le…

Fifi öcsém szól közbe: Amikor már néhány trombita órán túl voltunk – még magázódva egymással -, azt mondtad nekem, hogy: ”Kedves Fifi bácsi! Maga a mai naptól a zeneszeretők táborából átülhet a zenecsinálók táborába…”
Erre reagálva Zsolt: „Minden tiszteletem azé, aki meglett korában belefog olyanba, amit addig nem tett.”

ber_zsolt

Így lett tehát az első felnőtt tanítványod az én Fifi testvérem. Fiatalabb tanítványaidra rátérve, mi volt számodra a legnagyobb kihívás vagy siker, amit a zenetanári pályafutásod során eddig megéltél?

Elsőként Nyergesújfalun, az alapfokú zeneiskolában tanítottam. 17 év alatt ott két nagy szakmai kihívásom volt.  Két növendékemmel igencsak megküzdöttem. De az iskola igazgatója jó pedagógiai érzékkel azt mondta, hogy: „Zsolti, te biztos, hogy ki tudod ezekből a gyerekekből is hozni a legjobbat”. Hát ez azért nagyon jól esett a hiúságomnak is, meg az is, hogy ekkora bizalommal vannak irányomban. Nagyon jó kis osztályom lett, szorgalmasak, ügyesek voltak. A tanítványaim közül ugyan senki sem lett profi zenész, de el tudom büszkén mondani, hogy 70 százalékuk a mai napig zenél. Mindegyiknek megvan a trombitája. Rájöttem, hogy nem feltétlenül profi zenészeket kell kinevelni a zeneiskolában, hanem olyanokat, akik értik, érzik és élik a zenét…

Tanítás és/vagy zenélés?

Zenélni szeretek.  Sohasem a tanítás volt a főállásom. Nem abból éltem. Azt is mondhatom, hogy szinte „szerelemből” tanítottam. A Budapest-Nyergesújfalu utat hetente kétszer-háromszor tettem meg autóval, a költségek majdhogynem egálban voltak a zeneiskolai javadalmazásommal.
A főiskola alatt és után a hivatásos zenélés a színházzal kezdődött. Egészen pontosan Hofi Gézához  kötődik, ’87-től haláláig. ’91 környékén még a vidékjárás is bejött a képbe. A hét hat napján színház, illetve később vidékjárás, hétfőn tanítás.
’89-ben végeztem a jazztanszakot.
A Hofi-műsorok zenei kíséretét adó zenekarból a basszusgitáros, Lattmann Béla a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Alapfokú Zeneiskolában tanított. Ő szólt, hogy trombitatanár nélkül maradt az iskola. Így lettem trombitatanár.
Akkor még csak hét zenetanára volt az iskolának. Családias légkör, fehérasztalos évnyitó értekezlettel, ahová a bográcsgulyást az iskolaigazgató maga főzte.  Egy művelődési ház hátsó traktusából nőtte ki magát.
Aztán amikor Hofi megbetegedett, a vidéki turnék abbamaradtak.
Ebben az időben keresett meg a külföldi „vendéglátózásból” visszatért Ungár Pista. Ekkor kerültem az Ungár Tánczenekarba, a kilépett trombitás helyére, s így velük jártam a vidéket tovább.
Színház-Zenekar-Tanítás, sűrű volt az élet…
Azóta pedig a honlapomon is olvasható többféle formációkban muzsikáltam, muzsikálok és mellette tanítok.

trombita3

A zenetanár-példaképek mellett kik a trombitás példaképeid?

Elsőként Freddie Hubbard játéka érintett meg, majd Miles Davis 50-es évek végi, és 80-as évek végi időszaka,  de Chet Baker, Arturo Sandoval, Dizzy Gillespie,  és Perez Prado zenekara is nagy hatással voltak rám. A magyar trombitások közül  pedig természetesen Tomsits Rudolf, aki tanárom is volt.
No és egy késői nagy felfedezésem Harry James, akire pedig Fifi hívta fel a figyelmemet.

Fifi közbeszól: A Harry James-lemezt pedig én a sógoromtól (Yvette férjétől) kaptam egy karácsonyra.

Harry James pedig Miles Davisnek volt a nagy példaképe.
A minap volt az első világháború 100 éves megemlékezéseinek sorában egy gyönyörű filmbejátszás, melyben  Paulo Fresu kezdeményezésére az In Silenciót több ország egy-egy kiválasztott  trombitása fújta el egy időben. Fresut pedig Fifi sógora (a te férjed)ajánlotta a  figyelmembe.

 

Antalffy Yvette

Hozzászólások