A kimondottan kellemetlen esős időjárás ellenére sokan ellátogattak a Széchenyivárosi Kispiac tökfaragó napjára múlt pénteken.

 

tokok05

 

Az esős délutánon iskolásgyermekek és felnőttek is szép számmal keresték fel a Széchenyivárosi Kispiacot – ahol a töklámpások faragását és díszítését gyakorlott tökfaragóktól leshették el az érdeklődők. A legkisebbek számára örömteli foglalkozások mellett kézművesek is érkeztek, akik kedves ajándéktárgyakat és játékokat hoztak el az eseményre.

 

kezimunka01

 

Mindez egy sorozat nyitányaként valósult meg, hiszen amint azt Kolek Andrea, az Intézmény-és Piacfenntartó Szervezet vezetője elmondta: a központi Piaccsarnok és a Szent László körúti Használtcikk Piac mellett szeretnék egyre kedveltebbé tenni a Széchenyivárosi Kispiacot is. A Széchenyiváros Kecskemét legnagyobb lakótelepeként egy magyar kisvárosnyi embernek otthona: 30 ezer lakosával joggal tart igényt arra, hogy egy saját ünnepekkel is rendelkező piaca is legyen.

 

tokok01

 

A rendezvényt meglátogatta a Széchenyiváros három önkormányzati képviselője is: Engert Jakabné, Bogasov István is Leviczky Cirill – akik támogatásukról biztosították a helyi kispiac színesebbé tételének kezdeményezését.

 

tokok02

 

Ennek szellemében az e hétvégétől beinduló pénteki kirakodóvásárok mellett – tekintettel az adott naptári időszak ünnepeire – szezonális vásárokkal is szeretnék színesebbé tenni a Széchenyiváros hétköznapjait és hétvégéit. Ennek egyfajta nyitánya volt a tökfaragó délután – de a folytatásban hosszabb sorozatok, például adventi vásár is lesz majd itt.

 

Komlós József JR

 

 

Hozzászólások