„Azt érzem, hogy az egyszerű, őszinte, letisztult, humoros film lenne a nyerő.” – Interjú Tiszeker Dániel filmrendezővel.

2005-ben kezdte filmes karrierjét a Mansfeld című film egyik rendezőasszisztenseként, ezt sok más magyar nagyjátékfilm követte asszisztensként és castingosként, majd tagja volt annak a rendezőcsapatnak, amely a Szép magyar szó-kép-tár című sorozatot készítette. 2011-ben Cseh Tamásról szóló zenés kísérleti filmet készített. 2015-ben A Lovasíjász című filmben is közreműködött technikai rendezőként. 2016-ban társrendezője volt a Mi ez a cirkusz? című dokumentumfilmnek, amely a Recirquel nevű hazai fiatalokból álló artistacsoport életébe nyújt bepillantást. Ugyanebben az évben robbant a mozikban a #Sohavégetnemérős című nagysikerű romantikus vígjátéka, amely a Wellhello zenekar dalaiból készült történeteket tartalmaz. A kecskeméti Katona József Színháznak 11 éve rendez évadklipet.

Az új évadklipről, munkákról, koncepcióról beszélgettünk.

Milyen munkák várnak rád szeptemberben, hogyan indul az évadod?

Az egyik állandó pont az életemben 11 éve a kecskeméti színház. A csapatunknak is akkor kezdődik az évad, amikor a színháznak. Az évadklippel indul az őrület, nekünk is egy indító projekt, a nyár – a nagy játékfilmes forgatásokat kivéve – lazább időszak. Egyébként készülök a következő nagyjátékfilmemre, ami egy téli film, ezért izgulunk még, hogy idén leforgathatjuk-e.

El lehet-e árulni a belőle valamit? Miben lesz más, mint az előző?

Teljesen más lesz. Nem akartam benne ragadni a szkeccsfilm műfajában, ami valójában hat kis játékfilm volt, fiataloknak szólt. Most közönségfilmet szeretnék készíteni, bár nyilván hordozna szerzői jegyeket is, műfaját tekintve romantikus és egyben családi vígjáték is.

Melyik műfaj áll a legközelebb hozzád?

A zenés filmeket szeretem a legjobban: az első komolyabb munkám a Made in Hungária volt 11 éve, aminek a castingját menedzseltem és a rendezőasszisztense voltam. Akkor határoztam el: szeretnék zenés filmet csinálni. Rendkívül nehéz, és nem a legkedveltebb műfaj az országban. Nehéz elkapni, hogy miről érdemes forgatni, és igazán drága. Ebben az új munkámban lesz sok zene, de azért még nem teljesen zenés film, az még várat kicsit magára.

A tavalyi évadfilm megjelenését zajos közönség- és szakmai elismerések sora követte, ezzel kapcsolatban milyen érzéseid vannak: van rajtad most nyomás, elvárás?

Az minden évben van, ilyen szempontból nincs különbség. Ugyanakkor rendkívül összetett dolog ez, függ a ráérő színészek idejétől, a műsortervtől. Tavaly szerencsésen álltak a csillagok, de minden évben egyre jobbat szeretnénk a közönségnek adni. Épp emiatt a nyomás miatt éreztem azt, hogy a megfelelni vágyást elengedem. De azt fontos hangsúlyoznom: ahogy a filmes szakma és az online tartalmak fejlődését követjük, próbálunk mi is egyre érdekesebb és jobb klipeket készíteni. Kísérletezünk, új trendeket hozunk be. Most azt érzem, hogy az egyszerű, őszinte, letisztult, karakteralapú, humoros film lenne a nyerő. Egyszer sem csináltunk még olyan évadklipet eddig, ahol a markáns dialógok kapták volna a hangsúlyt.

Mi inspirálta a koncepció alapját?

Napjainkban nagyon népszerűek a tévéjátékok, a bohózatszerű sorozatok. Szívesen nézik az emberek, és mindemellett értékelik, hogy a kereskedelmi csatornák valódi színészeket foglalkoztatnak. A karakterközpontú, párbeszédes, humoros történeteknek van egy újhulláma, aminek felfutása a 80-as, 90-es években volt jellemző. Engem jó érzéssel tölt el, hogy a televíziónézők ilyen sorozatokat néznek, és nem feltétlen csak valóságshow-kat. Ebben a szellemben gondoltam, hogy most egy fenti jellemzőkkel bíró kisfilm lenne az irány, amivel előrukkolunk az évadban. Valamint olyan színészeket szerettem volna a filmbe, akiket tudom, hogy nagyon szeret és tisztel a kecskeméti publikum.

 

 

Mit gondolsz, mi az, amitől működik egy film, egy reklám, vagy egyszerűen, milyen feltételek azok, amelyeknek mindenképp jelen kell lenni egy jó munkához?

Sokszor szerencsejáték ez. A színház is, de azt gondolom, hogy a film az a művészeti ág, ami minden szinten a csapatmunkáról szól. Kell rá egy „magic”, vagy ha úgy tetszik, egy áldás, amit minden stábtag érez, és ez megadja a lendületet, vagy olykor átsegít.

A filmnél nem lehet sokat ismételni, nagyon pontosnak kell lenni. Csak adott napon belül van lehetőség arra, hogy újravegyünk egy-egy jelenetet, másnap már nem. Azon a napon kell megszületnie, s az már úgy marad.

 

Török Katalin

 

 

Hozzászólások