Híres gyilkosságok, merényletek – Thomas Becket canterbury-i érsek meggyilkolása – 1170. december 29-én egy egész Európát megdöbbentő gyilkosság történt Angliában. Az angol egyház fejét, Thomas Becket canterbury-i érseket saját székesegyházában ölte meg brutális módon néhány angol lovag. A kegyetlen középkorban nem voltak ritkák a véres események, de a kort alapvetően meghatározó vallási ideológia miatt kevés példa volt főpapok ellen elkövetett merényletekre. Mi vezetett oda, hogy az érseket, aki korábban az uralkodó bizalmasa volt, meggyilkolták?

Thomas Becket, Canterbury érseke

A XII. századi Anglia véres polgárháborúk színtere volt, míg 1154-ben a Plantagenet dinasztiából származó II. Henrik lépett a trónra. Erőskezű, kíméletlen uralkodó volt, aki helyreállította a rendet Angliában, és uralmát Franciaország egy részére, valamint Skóciára és Írországra is kiterjesztette. Egyik fő törekvése az egyház hatalmának korlátozása volt, ami az angol történelem egyik legdrámaibb konfliktusához vezetett.

Thomas Becket 1118-ban született Londonban egy kereskedő család gyermekeként. Pályafutása alakulásában szerető édesanyja játszott döntő szerepet. Neki köszönhető a későbbi érsek mély vallásos meggyőződése és szigorú erkölcsi elvei. Becket gondos nevelésben részesült, első iskolája a Merton apátság volt, majd Londonban és Párizsban tanult. Életének nagy fordulópontja volt, amikor Theobald érsek szolgálatába lépett. Az érsek felfigyelt kimagasló képességeire, és külföldi egyetemekre küldte. Visszatérése után főesperesként az érsek bizalmasa lett, majd amikor a fiatal királynak kancellárra volt szüksége, Theobald javaslatára Becket kapta meg ezt a posztot.

Kancellárként Becket kiválóan látta el hivatalát. 15 évvel volt idősebb Henrik királynál, aki nemcsak bizalmába fogadta, hanem barátjának is tekintette. Becket támogatta az uralkodó politikáját, és részt vett az udvari életben is. Szerette a pompát és a nagyvonalúságot, ugyanakkor a kortársak szerint a magánélete feddhetetlen volt.

Az 1150-es évek során Európában kiteljesedett a Gregorián reform, melynek során a pápák erősíteni akarták az egyház befolyását a királyi udvarokban. Ezzel szemben Henrik meg akarta szilárdítani a királyi ellenőrzést az egyház felett. Eleinte úgy tűnt, hogy kancellárként Becket a király mellett áll, de az eseményekben hamarosan tragikus fordulat következett be.

Becket korábbi atyai barátja, Theobald érsek nem volt híve Henrik egyházzal szemben folytatott politikájának, így a két férfi viszonya megromlott. 1161-ben Theobald meghalt, így az uralkodó úgy vélte, hogy kiváló alkalma nyílt az egyház feletti ellenőrzés megerősítésére. Thomas Becket-et tette meg canterbury-i érsekké, mert úgy gondolta, hogy barátja továbbra is támogatni fogja. Ezzel szemben Becket viselkedésében döntő változás következett be. Nem akarta elfogadni érseki kinevezését, és figyelmeztette Henriket, hogy főpapként az egyház érdekeit kell képviselnie. Végül Becket elfogadta a kinevezést. Beiktatásakor a winchesteri püspök figyelmeztette, hogy választania kell a földi vagy a mennyei király szolgálata között. Válaszában Becket hangsúlyozta, hogy egyetlen földi király kedvéért sem hajlandó az égi kegyelmet elveszíteni.

Canterbury Cathedral

Érsekként Becket egészen új emberként lép elénk. Lemondott a pompa kedveléséről, érseki palástja alatt szerzetesi szőrcsuhát viselt, és időnként megkorbácsoltatta magát bűnbánat és vezeklés gyanánt. Lemondott királyi kancellári tisztségéről is. Betartotta ígéretét, hogy elsősorban az egyház érdekeit fogja képviselni. Ez hamarosan a királlyal való kapcsolata megromlását eredményezte. Henrik Becket egyik egyházon belüli ellenfelét, Foliot főpapot nevezte ki London püspökévé. A királlyal való szembenállását fokozta a papság feletti bíráskodás kérdése. Henrik vissza akart térni a korábbi gyakorlathoz, miszerint a világi jellegű bűnökért a papoknak királyi bíróság előtt kellett felelniük. Becket ezzel szemben ragaszkodott ahhoz, hogy papok felett csakis egyházi bíróság ítélkezhet. Az érsek az egyházi tisztségek kinevezésében is törekedett a királytól való függetlenségre.

II. Henry angol király

Az 1163-as westminsteri zsinat a királlyal szemben az érseket támogatta. A pápa azonban el akarta kerülni a nyílt konfrontációt, ezért az uralkodóval való megegyezést ajánlotta. Ennek az lett a következménye, hogy az angol papság egy része szakított Beckettel, és 1164-ben a Clarendoni Konstituciokban a király álláspontját fogadták el. Becket ezeket nem hagyta jóvá, ezért Henrik lemondásra szólította fel. Az érsek erre nem volt hajlandó, de úgy érezte, hogy élete veszélybe került, ezért Franciaországba menekült.

Becket hat évet töltött száműzetésben egy cisztercita apátságban. A szerzetesek egyszerű életét élte, napjai imádkozással és vezekléssel teltek. Angliában a király üldözte Becket támogatóit, ezért az érsek egyházi átok alá helyezte az országot. A pápa, III. Sándor az érsek mellett állt, de a császárral (Barbarossa Frigyes) való konfliktusa óvatosságra intette. A helyzet Henrik számára is kényelmetlen volt. 1169-ben úgy döntött, hogy megkoronáztatja fiát, az ifjabb Henriket, ehhez pedig szüksége lett volna a canterbury-i érsekre. A szertartást végül a yorki érsek végezte el, de a pápa közbenjárására tárgyalások kezdődtek a király és Becket között. Ennek eredményeként 1170-ben az érsek visszatérhetett Angliába, bár a francia király figyelmeztette a veszélyekre.

Visszatérése után Becket azonnal felfüggesztette a yorki érseket, és a királyt korábban támogató püspököket. Ezzel nyíltan megmutatta, hogy semmit sem hajlandó változtatni az egyház függetlenségét védelmező politikáján. A király dührohamot kapott, és egyes források szerint egy lakomán a következő kijelentést tette: „Hát senki sem szabadít meg engem ettől az embertől?” A lakomán részt vevő lovagok közül néhányan ezt úgy értelmezték, hogy a király felszólította őket az érsek meggyilkolására. Azonnal útnak indultak Canterbury felé, hogy végrehajtsák a királyi utasítást. Becket számított erre, de nem engedte meg szerzeteseinek, hogy eltorlaszolják a székesegyház kapuját. A lovagok a székesegyház egyik mellékoltáránál támadtak rá az imádkozó érsekre, és összekaszabolták. Utolsó szavai szerint örömmel halt meg Jézusért és az egyház védelméért (1170. december 29.)

Becket meggyilkolása

A gyilkosság Angliát és egész Európát sokkolta. Hamarosan olyan hírek terjedtek el, hogy a mártír érsek sírjánál csodák történtek. Canterbury hamarosan híres zarándokhely lett. A pápa már 1173-ban szentté avatta Becket-et. Henrik maga is megértette, hogy az érsek meggyilkolása „több mint bűn, hiba volt”. A király elzarándokolt Becket sírjához, bűnbánatot gyakorolt, melynek során a szerzetesekkel nyilvánosan megkorbácsoltatta megát. Nem tudhatjuk, hogy bűnbánata őszinte volt-e, valamint azt sem, hogy tényleg meg akarta gyilkoltatni az érseket, vagy csak hirtelen felindulásában tette emlékezetes kijelentését.

Thomas Becket emlékhely a Canterbury Katedrálisban

Az érsek sírja hosszú ideig maradt Anglia legismertebb zarándokhelye. Ehhez kapcsolódik például Chaucer híres alkotása, a Canterbury mesék. Sajnálatos módon VIII. Henrik a XVI. században véget vetett a zarándoklatoknak, amikor megalapította az anglikán egyházat. Becket sírját feldúlták, az érsek csontjait elégették és hamvait szétszórták. A székesegyház mai látogatói csak azt az oltárt tekinthetik meg, ahol a gyilkosság történt.


  Richard Burton és Peter O’Toole a Thomas Becketről készült film előzetesében (1964)

 

Weninger Endre

 

 

Hozzászólások