2019. szeptember 27-29. között tizenegyedik alkalommal rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület az Őszi Helyi Termék Ünnepet Kecskemét főterén és a Deák Ferenc téren. 

Minden korosztály számára érdekes és szórakoztató közösségi programokkal készülnek a szervezők. Lesz itt őszi betakarítási munkálatokhoz kapcsolódó tevékenységek bemutatása, úgymint szőlőpréselés, mustkészítés, kukoricamorzsolás és –darálás a Szentkirályi Önkormányzat és Varga Imre termelő jóvoltából. Prezentálásra kerülnek a kecskeméti szőlőfajták és a Város bora cím nyertes borászatai. A rendezvényen együtt jelennek meg egy kiállítás keretén belül a „Kecskemét Város Bora” címet elnyert pincészetek. Hagyományőrző és gyermekprogramok egyaránt gazdagítják a kínálatot. A gyerekeket népi játékok, fakörhinta, állatsimogató, bábelőadás, kézműves foglalkozások várják, a felnőtteket pedig könnyű- és népzenei műsorok szórakoztatják.

Szeptember 27-én, pénteken 17.30-kor kerül sor a megnyitóra a nagyszínpadon. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere nyitja meg a rendezvényt, és köszöntőt tart Somogyi Lajos, Ballószög község polgármestere. A megnyitó alkalmával közreműködik Szabó Sándor tárogatón.
Ezen alkalommal ünnepli 6. évfordulóját a Kecskeméti Tanyai Termék Piac is. A piac 6. évfordulóját köszönti és „Az év kecskeméti helyi termék piac gazdája” díjat, valamint az vándorserleget Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke adja át.

18.00 órától a szervezők Térségi Nagy Koccintásra invitálják a fesztivál résztvevőit, melynek keretében 150 pohárból koccintanak 9 városi és térségi boros gazda, borászat által felajánlott borával megismertetve, megszerettetve ezáltal Kecskemét és környéke borait. A kínálatban szerepelnek a 2019. évi Kecskemét Város Bora címet viselő borok is. A térségi koccintást a Mathiász János Borrend nagymestere Kocsis Pál vezényli le, és nyújt rövid ismertetőt a „Város Bora” címről, tájékoztatja az érdeklődőket, hogy e címért milyen feltételeknek kell megfelelnie a jelölteknek.

Szeptember 27-én, pénteken 14.00 -16.30 között kerül megtartásra az Esélynap az elfogadásért című programsorozat is. A Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház programjának célja ráirányítani a figyelmet a különféle hátrányos helyzetű csoportokra, de egyben be is mutatni értékeiket. Kulturális programokkal, jelnyelvi játékokkal, esélyteremtési szemléletformáló akadálypályával, valamint vakvezető és terápiás kutyabemutatóval készülnek a szervezők.
A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 11.00-17.00 között „Közlekedj okosan” játékkal és gokart pályával várja az érdeklődőket.
A péntek esti programot a 19.00 órától kezdődő Mystery Gang nagykoncertje zárja.

A helyi közösségek, civil és partnerszervezetek bevonásával megvalósuló rendezvény elsődleges célja, hogy megmutassa, mi mindenre lehetnek büszkék az itt élő emberek, és az összefogás milyen értéket teremt.

Szeptember 28-án, szombaton a Szent István szobor előtti téren a helyi civil- és partnerszervezetek kiállításait tekinthetik meg a kedves érdeklődők 10-től 18.00 óráig. A kiállítók bemutatják tevékenységük meghatározó állomásait, miközben különféle gyermekfoglalkozásokra invitálják a szorgos kezeket. A teljesség igénye nélkül a Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány és a Gyerkőcök Alapítvány, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park környezetvédelmi foglalkozásokkal várja az érdeklődőket.

A Kecskemét Nyugdíjasok Klubjainak Városi Szövetsége baracklekvár főzésre és kóstolásra hívja a rendezvény látogatóit. A Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága a családokat, gyermekeket kívánja megszólítani. Óriás kirakóval, értékpiramissal, memória játékkal, színezővel várja az érdeklődőket, a magyar értékekre helyezve a hangsúlyt. Így játékosan szerezhetnek újabb ismereteket kicsik és nagyok.
Az ünnepet a kecskeméti ÖRÖMFESTŐK csoportjának amatőr festőművészei színesítik Almási Zsuzsanna akvarellfestő vezetésével a főtéren való alkotással. Bárki meglesheti a festmények készítésének folyamatát és elbeszélgethet az alkotókkal. A színes rendezvény a Montázsmagazin szervezésében zajlik.

A színpadon szombaton délelőtt a kerekegyházai Tavaszi Szél Népdalkör lép fel, míg 14.00 órától a Kecskeméti Zenészegylet XIX. Tehetségkutató, Tehetséggondozó Fesztiválja kap helyet.
18.00 órától „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program kecskeméti fordulójának eredményhirdetése. Az Aranyhomok Egyesület a programhoz való csatlakozásával immáron 5. éve felvállalt egy olyan nemes ügyet, melynek célja a kiskertek, konyhakertek újra értékké teremtése. Hiszen az országos mozgalom nem csupán a versenyről szól, hanem arról is, hogy felhívja a figyelmet azokra a lelkes kertművelőkre, akik fáradságot nem kímélve művelik konyhakertjüket, gyümölcsöseiket. Munkájukkal megmutatják környezetüknek, hogyan kell értékesen, értelmesen élni, kihasználva a környezet adta lehetőségeket.
19.30-tól az esti jó hangulatról az Afrodzaqm gondoskodik.

Szeptember 29-én, vasárnap délelőtt a Furfangos paraván „Csak egy szemet” című bábműsorával invitálja a főtérre a legkisebbeket, melyet 12.00 órától az Aladdin és a csodalámpa dalos meserészlet követ a kecskeméti Katona József Színház jóvoltából. Végül, de nem utolsósorban a Szecsődi Udvarház Alkotók és előadók Klubja vidám gyerekdalokkal szórakoztatja a legkisebbeket.

14.00 órától a Kecskeméti Zenészegylet műsora következik, melynek keretében fiatal tehetségek mutathatják be tudásukat.
15.00 és 18.00 óra között a Bács-Kiskun Megyei Kórház által szervezett „Szívünk Napja” programsorozaté a főszerep. Ingyenes szűrővizsgálatokra, tanácsadásra invitálja azokat a látogatókat, akik fel szeretnék térképezni egészségük állapotát, illetve meg kívánják előzni a különböző betegségeket.

A helyi gasztronómia és az Aranyhomok Portéka Tanyai Termék és Kézműves Vásár is képviselteti magát, melynek minőségi ajándéktárgyai és élelmiszerei az egész rendezvény alatt megvásárolhatóak lesznek.

Sok színes program csalogatja a kikapcsolódni vágyókat.
Legyen a vendégünk Ön is!
Fedezzük fel újra hagyományainkat!
Éltessük a helyit, éltessük az igazit!

 

Információ, részletek: itt
Keresse eseményünket a facebookon: XI. Őszi Helyi Termék Ünnep

 

 

Hozzászólások