Tamássy Olga Olgit Kecskeméten – egy közös barátunknak köszönhetően – az irodalmat kedvelők társaságában ismertem meg. Sokáig nem találkoztunk. Miután az interneten megtekintettem alkotásait, megkértem, hogy a nyilvánosság előtt folytassuk a beszélgetést. Valljon magáról, életéről, nyugdíjas napjairól. Hiszen minden emberi sors egy-egy csoda, tele fényekkel és árnyakkal. Mindannyiunk számára az út adott és kimért, de rajtunk múlik, hogyan járjuk végig.

Hosszú út áll mögöttem. Életem történetére úgy emlékezem vissza most, mint egy szép mesére. Sok minden történt a 70 év alatt. A szüleimet nagyon szerettem. A nővérem születése után 17 évvel érkeztem meg második gyermeküknek 1947-ben. A háború utáni időszakban egyszerű körülmények között éltünk. Szerencsére gyakorlatias, minden körülmények között ügyesen helytálló emberek voltak a szüleim. Apám az intarziakészítő hívatásában sokáig nem tudott elhelyezkedni. Kettőjük tehetséges kreativitásának köszönhetően jutottak jövedelemhez. Budapesten születtem, és ott éltem 68 éven keresztül. 1977-ben férjhez mentem, és egy év múlva megszületett a fiunk. A házasságunk tönkrement, és néhány évi különélés után özvegy lettem. Két évvel ezelőtt összeházasodtam jelenlegi párommal, és Veresegyházra költöztem.

Budapesten a Szent László Gimnáziumban érettségiztem. Boldogan írom, hogy megmaradt a baráti kapcsolat az osztálytársaimmal. Minden évben együtt vagyunk érettségi találkozón. Szerettem szerepelni, verseket szavalni, amire a tanáraim a gimnáziumban is felfigyeltek. Minden ünnepségen kiosztották rám az elszavalandó verset. A sok versmondás felbátorított arra, hogy jelentkezzek a MOM Kultúrház amatőr színjátszó csoportjába, ahová felvett Udvaros Béla rendező.
Zeneiskolába jártam az általános és gimnáziumi éveimben is. A hét év alatt fejlődött a zongoratudásom. A megszerzett zenei ismereteimmel a klasszikus és a színvonalas modern zenekultúra lelkes hallgatója vagyok. Mindig énekkaros voltam. Egy évig a KISZ Központi Művészegyüttes Énekkarában is énekeltem Ördög László karnagy irányításával.

Mi a végzettséged? Hol dolgoztál?

Mire leérettségiztem, apukám, aki 1904-ben született, nyugdíjas lett. Anyukámnak nem volt nyugdíja, így a megélhetésünk miatt nekem dolgoznom kellett. Az első munkahelyem a Medicor Röntgen Gyárban volt. A szerkesztési osztályra kerültem, ahol a gépészmérnök kollégáim gépészeti tervrajzait tussal pausz papírra, vonalzó és betűsablon használatával szerkesztettem meg. A munka mellett kétéves részletszerkesztői tanfolyamot végeztem. Egyszer csak kaptam lehetőséget, hogy felvegyenek a Fővárosi Faipari és Kiállítás Kivitelező Vállalat grafikai osztályára. Megismertem és megtanultam a betűstílusokat. Megvettem egy csodálatos könyvet, a betűstílusok gyűjteményét – Szántó Tibor: Betűkönyv. Így megfelelő tudással festhettem munkahelyemen a rámbízott szövegeket. A grafikán a kiállításokra készítettünk tablókat. Ezekre ecsettel kellett felfesteni azokat az információkat, amik a kiállított tárgyakról tájékoztatást adtak a látogatók számára.

Innen mentem tovább a Neonberendezéseket Gyártó Vállalat grafikájára. Ez a cég neoncsövekből fémállványokra elhelyezett reklámokat készített. Hamarosan újra munkahelyet változtattam, és a Budai Vár területén a Középülettervező Vállalat / KÖZTI / épületgépész osztályán gépész szerkesztőként dolgoztam. 1977-ben férjhez mentem. Egy év múlva megszületett a kisfiunk. Már nem akartam állami cégnél dolgozni. Tele voltam tervekkel. Egy egészen más területen folytattam a munkám.
Kiváltottam a kötő-hurkoló ipari igazolványt. Ehhez elvégeztem a kötő-hurkoló szakvizsgát. Így szakmailag igyekeztem mindent tudni erről a fantasztikusan szép ipari tevékenységről. Síkkötőgépeket vásároltam. Terveztem a kötött-hurkolt termékek formáját, mintáját. Nagykereskedést nyitottam a műhelymunkák mellett. Embereknek munkát biztosítottam. A tervezést és az egészhez kötődő ipari tevékenységet lelkesen, sok fáradsággal végeztem1982-1997 között.

A gazdasági válság azonban rossz hatással volt a könnyűiparra. Ekkor egy ismerősöm tanácsára eddig ismeretlen szakterületre kerültem. Megismertem a flokkolást, a bársony nyomatok készítésének technológiáját. Műhelyt létesítettem a gépekkel. Beiratkoztam iparosok részére szervezett szakmunkás iskolába, ahol elméleti és gyakorlati oktatásban részesültem. Ez volt a következő alkotási csoda az életemben. Olyan szaktudást fejlesztettem ki, aminek eredménye az volt, hogy egyre több divatáru cég keresett fel, még francia is. Elmondták, hogy milyen formavilágú motívumot kedvelnek a divatárujukon. Megterveztem a grafikát és a szerszámot, amivel a nyomatokat készíthettem. Bonyolult, sok fázisból álló feladat volt. A megrendelések mellett saját iparművészeti textil használati tárgyakat készítettem a flokkolás díszítéssel. Szentendrén forgalmazták. A kézügyességemből éltem. Fiam örökölte tőlem a kézműves tehetséget. Kitűnő szervezési adottságával és a megszerzett informatikai tudásával hosszú éveken keresztül a vállalkozásom legfőbb támasza volt.

Már gyermekkorodban megmutatkozott a rajztehetséged. Mikor kezdtél el festeni?

Gyermekkoromban sokat rajzolgattam. Amikor 8. osztályos voltam, a rajztanárom elküldte rajzversenyre egyik rajzomat, aminek sikere volt. Különösebben nem foglalkoztam a rajzolással. A művészetek iránt erős vonzódásom volt. Kislány koromban apámmal sokszor mentem múzeumokba, és ez így volt a későbbi években is. Minden, ami szép és művészi munka volt, arra rácsodálkoztam. Az építészet és az iparművészet minden ágára felfigyeltem. Lelkes nézője voltam, és beszívtam magamba a látottakat. Egyszer csak elkezdtem rajzolni. Üvegpoharat, tárgyakat, gyümölcsöket és a szüleimet, ahogy az asztalnál ültek velem szemben. A kerületben volt egy Képzőművészeti Kör, ahol élő modellekről rajzoltunk. Azután otthon a barátaimról gyors rajzokat készítettem. Hihetetlen, de nagyon rövid idő alatt elkészült a karakterükről a rajz.

Kitől örökölted ezt a képességedet? Miért nem ennek szellemében képezted magad?

Mindkét szülőmtől örököltem a kreativitást. Emlékszem, a háború után – miután évekig nem volt bútorgyártással összekapcsolható intarziakészítés -, a szüleim gyapjú-feldolgozásba kezdtek. Valahonnan megtanulták a levágott birka gyapjújának a feldolgozását. A gyapjú kimosása, magyartanítása, kártolása, rokkán fonallá feldolgozása, festése és végül az alkotói csoda. Anyukám rakottszoknyákat, kardigánokat, ötujjas és egyujjas kesztyűket, zoknikat kötött kötőtűvel a megrendelői számára. Édesapám iparművész volt. Egész életében intarziakészítéssel foglalkozott. Az intarziakészítés iránti érdeklődésem felnőtt koromban kezdődött.

Aztán egy neves személy meglátta és megdicsérte az alkotásodat. Ki volt ő?

1970-ben kaptam egy információt, hogy Papp Gábor festőművész tanítványokat fogad a műtermében. Akkor jött el számomra a csoda. Olyan irányítást kaptam tőle, amitől gyorsan fejlődött a bennem lévő rajzkészség. Két évig jártam hetente a műtermébe tanulni. Egy alkalommal azzal fogadott, hogy ott volt Sváby Lajos – együtt végeztek a Képzőművészeti Főiskolán -, és nagyon megdicsérte a munkámat, amit előző alkalommal ott hagytam a festőállványon. (2016 novemberében a 80 éves Papp Gábor kiállításának megnyitóján találkozhattam mesteremmel, és emlékezett rám 40 év után. Sőt, férjem előtt mondta nekem: “Emlékszel arra Olgi, amikor a Sváby megdicsérte a rajzodat?”)

Milyen technikával dolgoztál? Mi volt alkotásaid legfőbb témája?

Azokban az években mindig szénceruzával vagy grafittal rajzoltam. Később színes pasztellkrétákat használtam. A legjobban arcokat szerettem rajzolni. Így van ez most is. Az eltelt hosszú évek után már egész alakos állatábrázolásom is született. Kidolgoztam egy technikát a pasztellrajzolással kapcsolatban. Ecsettel hordom fel a karton felületére a színeket. Olyan, mintha festeném a látottakat.

Tudom, hogy sokszor az élet szabja meg, merre folytassuk az utunkat. Mikor hagytad abba a festészetet?

Nyugdíjas lettem. Sok rossz és jó történt velem, de itt csak az alkotásomra vonatkozó, és azzal összefüggő történéseimet mesélem el. Bizony sok szabadidőm lett az aktív élet után. A hosszú évtizedek alatt más irányú volt az alkotói tevékenységem. Nem fért bele a portrérajzolás. De mindig rajzoltam, mert a vállalkozásomban a grafikai terveket előbb skiccelve, majd nagyon pontosan kidolgozva kellett elkészítenem. Arról lehetett a gyártást beindítani.

Apámtól eltanultam az intarziakészítésnek minden fortélyát. Kialakítottam – eltávolodva a barokkos motívumoktól – egy modernebb képi világot. Utcarészleteket, régi épületeket jelenítettem meg a furnérlemezek színének és erezetének alkalmazásával a kép kompozíciójának a megtervezésekor. Eljött az idő, hogy felkeressem alkotásaimmal az Iparművészeti Alap Zsűrijét. Elfogadták. A zsűrizett alkotásaimat így az akkori Iparművészeti Boltok forgalmazhatták 1973-1978 között.

Igaz, hogy éppen a kecskeméti bohém művészbarátoknak köszönhetően kaptál ihletet, hogy ismét alkoss?

Évekkel ezelőtt, 2011-ben ismertem meg Kecskeméten egy tehetséges embert, akivel hosszú ideig barátságban voltam. Költő, versmondó és kézműves famunkák tehetséges alkotója. Amikor Kecskemétre utaztam, mindig volt valami irodalmi összejövetel, ahol lelkesen hallgattam a költők saját verseinek tolmácsolását. Nagyon sok rendezvényen részt vehettem, mint hallgató. Csodálatos embereket ismerhettem meg, akiket nem felejtek el, és figyelem alkotásaikat. Megismerhettem ezt a gyönyörű várost, mondhatnám, hogy minden zegzugát. A híres város középületeit, fő utcáit, a mellékutcákban a szép épületeket, a régi parasztházakat, a külterületeken álló látnivalókat. Minden előttem van, nem tévedek el! Nos, ebben az időszakban valami megmozdult bennem, ami arra késztetett, hogy bizonyítsam önmagam és a külvilág számára, hogy tudok rajzolni. Hosszú évek után az első portrét erről a barátomról készítettem.

Milyen érzés volt ismét látni, ahogyan a vászon megfeszül előtted, és azt súgja feléd: „Itt vagyok, alkoss!”

Amikor hosszú évtizedek után ismét arra szántam el magam, hogy elkezdek egy portrét rajzolni, nagyon erős feszültség volt bennem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan kezdjem el. De a megszerzett tudás, ami ott volt az emlékeimben, előjött. Ahogy alakult, fejlődött a rajz, egyre magabiztosabb lettem. Nem készült el gyorsan. Több napon keresztül rajzoltam. Egy óra rajzolás, néhány óra félbehagyás, majd ismét rajzolás. Megszakításokkal haladtam előre. A szünet azért volt jó, mert amikor néhány óráig vagy akár napokig nem láttam a rajzot, és visszamentem elé, észrevettem a hibákat, és korrigálni tudtam. Talán nem is tudom szavakba foglalni azt az érzést, amikor egyre reálisabban alakult a forma a kezem alatt Egyszer egy fotóról egy pumát rajzoltam le. Szinte beszéltem hozzá, annyira tetszett a szolíd tekintete.

Nem felejtetted el a technikát? Nem voltak elnehezülve a kezeid?

Évtizedekkel ezelőtt, amikor Papp Gábor festőművész tanítványa voltam, azzal a technikával rajzoltam, amit mindenki használ. Néhány évvel ezelőtt, amikor újból elkezdtem a portrérajzolást, a régi technika nem nyújtotta nekem azt a hatást, amit a realista ábrázolással szerettem volna elérni. A jó ötlet megszületett. Ecsettel viszem fel a színeket a kartonpapírra, és a kontúroknál használom a pasztell ceruzát.

Mi volt a témája az első alkotásodnak? Úgy tudom, újabban portrékat festesz.

Emlékszem, a zongorám tetejére tettem egy üveget, mellé pedig egy üvegpoharat helyeztem el. Talán ez volt az első komolyabb rajzom. Fekete grafittal készült. Jól sikerültek a tónusok, a fény- és árnyékhatások az üvegen és a poháron. Festői hatásúak voltak. Az asztalnál velem szemben ült anyukám, máskor apukám. Fogtam a papírt és a rajzeszközt, és villámgyorsan lerajzoltam külön-külön őket. Most már realista stílusban készítem a rajzaimat. A portréábrázolást nagyon szeretem.

Hány alkotásod van? Elképzelhető, hogy nemsokára összejön egy kiállításra való anyag?

Amikor elkezdtem a portrérajzolást, és az ismerőseim meglátták, arra kértek, hogy nekik is készítsek a hozzátartozójukról egy portrét. Mindig lelkesen elvállalom. Náluk marad az elkészült alkotásom. Csak néhányat őrzök, amiket nem megrendelésre, hanem a saját örömömre készítettem. Lefotóztam, és elmentettem azokat a rajzokat. Egy csoportos kiállításra való anyag összejött. Emellett az alkotói tevékenység mellett még intarziakészítéssel is foglalkozom.

Mire van szükséged ahhoz, hogy alkotni tudj?

Megfigyeltem, hogy a női alkotóművészek legtöbbje egyedül él. Az alkotáshoz nyugalom, csend szükséges. Az ember teljesen beleveti magát abba a varázslatos tevékenységbe, amikor a figyelmét az alkotásra összpontosítva létrehoz egy számára és mások örömére egy kis csodát, és a végén euforikus boldogság járja át egész lelkét, testét. Elkészült, sikerült!

Olgikám, a szerkesztőségünk nevében megköszönöm a beszélgetést. Kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet és nagyon boldog nyugdíjas éveket! Mindig kísérje utadat a vidámság, a szeretet és a barátság!

Köszönöm Évi, hogy megtiszteltél kérdéseiddel! Kérlek, add át üdvözletem a kecskeméti barátaimnak, és természetesen üdvözlöm a Montázsmagazin valamennyi munkatársát!

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások