Szilágyi Áron olimpiai bajnok, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete a fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztő falmászó foglalkozásán vett részt. 

szilagyi aron

Szilágyi Áron, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő kisiskolás diákjaival közösen vett részt a MOL Gyermekgyógyító Program egyik idei nyertese, a Hópárduc Alapítvány fejlesztő falmászó foglalkozásán.

A háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó ezzel is szerette volna felhívni a figyelmet a beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását segítő élmény- és művészetterápiás programok fontosságára. Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kovács Péter iskolaigazgató egybevágó terápiás elképzeléseik mentén kialakult szoros együttműködésükről beszéltek a foglalkozást követő sajtótájékoztatón.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2006-os indulása óta krónikusan beteg, fogyatékkal élő, vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását segítő élmény- és művészetterápiás programokat támogat. Az idei nyertes szervezetek egyike a Hópárduc Alapítvány, amelynek munkatársai kiscsoportos fejlesztő falmászó foglalkozásokat tartanak a Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium autizmus spektrumzavarral élő kisiskolás diákjai számára.

Az alapítvány egy munkatársa és az iskola között korábban fennálló szakmai kapcsolat alapjain, egybevágó terápiás elképzeléseik mentén a szakemberek örömmel döntöttek az együttműködés mellett. A foglalkozásokon a gyermekek alacsony magasságban másznak oldalazó mozgással, ún. boulder technikával, az esetleges sérülésektől pedig egy vastag szivacs védi őket.

A fiatalok a falon és a földön közösen oldanak meg játékos feladatokat (pl. adott színű fogások érintésével kell begyűjteniük egy kirakós darabjait), amely során mozgáskoordinációjuk javulása mellett a figyelmük is koncentráltabbá válik, valamint szociális képességeik is észrevétlenül fejlődnek.

Felfelé! A falmászás számomra a fejlődést szimbolizálja, azt, hogy mindenki lehet jobb, ügyesebb, törhet magasabbra. Persze a fejlődésnek komoly ára van: összpontosítás, szorgalom, kemény munka. Ugyanakkor a megfelelő segítség mellett és jó közösségben a legmagasabb csúcsok sem elérhetetlenek” – mondta Szilágyi Áron olimpiai bajnok, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete.

A falmászás és a hegymászás sajátossága, hogy nem egymással versenyzünk, hanem önmagunkat győzzük le. A Hópárduc Fejlesztő Falmászás során a gyermek folyamatosan sikerélményt kap azáltal, hogy újra meg újra meghaladja önmagát” – tette hozzá Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Szilágyi Áron 2006-ban, a MOL Alapítvány indulásakor az elsők közt nyerte el a MOL Tehetségtámogató Program támogatását.

Az immár háromszoros olimpiai bajnok kardvívó időközben a MOL Csapat tagja lett, és 2017-től a MOL Alapítvány jószolgálati nagyköveteként vesz részt az alapítvány fiataloknak szóló jótékonysági programjain. Az elmúlt években többféle rendezvényen is követendő példát mutatott a diákoknak: látássérült fiatalokkal tandembiciklizett a Tisza-tó körül, pillepalackokból épített kültéri ülőbútorokat közösségi szolgálatos középiskolásokkal, valamint ellátogatott egy sajátos nevelési igényű gyermekeket fejlesztő kutyaterápiás foglalkozásra is.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2006 óta összesen több mint 550 rehabilitációs programot támogatott a gyermekegészségügy területén mintegy 700 millió forinttal. A program révén az elmúlt 15 évben több mint 120.000 beteg vagy veszélyeztetett gyermek részesült fejlesztésben.

Hópárduc Alapítvány

A 2014-ben létrejött alapítvány a Hópárduc Fejlesztő Falmászás módszerén keresztül segíti a hozzájuk járó gyermekeket mozgásukban és figyelmükben összerendezettebbé válni. Erőss Zsolt hegymászó a volt Szovjetunió öt darab, 7000 méternél magasabb csúcsának megmászása révén a „Hópárduc” kitüntető címet viselte.

Az ő szellemiségét tovább éltetve a mászótermi foglalkozások az általa képviselt elfogadó légkörben, a gyermekek erőforrásainak kiemelésével zajlanak, hogy a résztvevők minél jobban építhessenek erősségeikre és fejleszthessék gyengeségeiket. Az alapítvány munkatársai hiszik, hogy a falmászás segít megismerni önmagunkat, félelmeinket és értékeinket, egyúttal odafordít a természethez is, amelyben ezáltal jobban megtalálhatjuk a helyünket.

Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

A Tüskevár Iskola közel 20 éve foglalkozik az általános iskolákból magatartási és tanulási részképességzavaros, illetve hiperaktivitás miatt kiszoruló diákokkal. 2016 óta kiemelt feladatának tekinti az autizmussal élő gyermekek segítését, megteremtve számukra is a társadalmi elfogadás, beilleszkedés irányába vezető utakat.

Idén a Hópárduc Alapítvánnyal való együttműködés révén egy újabb, ezúttal felfelé vezető ösvényen is elindulhatnak a fiatalok az önbizalom megerősödése, a képességek fejlődése és az akadályok leküzdése irányába. Az iskola legfontosabb célja a társas, kommunikációs és kognitív készségek fejlesztése, ezáltal az egyén számára elérhető legteljesebb szociális adaptáció és önállóság feltételeinek megteremtése.

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról itt olvashat.

A MOL-Új Európa Alapítványról itt olvashat.

 

 

Forrás: salt.hu

Hasonló cikkünk:

Szavazzunk a Média a Családért díj jelöltjeire!

 

Hozzászólások