Magazinunk oldalán tavaly mutattuk be a Hungarian Provence blogot és szerzőjét, Beck Krisztinát, valamint hírt adtunk a Krisztina által indított levendulás fotópályázatról is. Idén ismét izgalmas nyeremények várják a fényképezés és persze a levendula kedvelőit. Itt a nyár és közeleg a levendulafesztiválok ideje. Csodálatos helyek várnak, ahol biztosan találunk alkalmas helyszínt a “pózolásra”!



Kedves levendulakedvelők!

Harmadik alkalommal csábítalak fotózásra Titeket, a pályázat címe: Pózolj levendulával! Tavaly megígértem, hogy hagyományt szeretnék teremteni ezzel a pályázattal, így remélem idén sok-sok új, de ugyanakkor számos ismerős arc köszön majd vissza a képekről. 2013-ban 148 db fotót érkezett.

Ebben az évben újfent kedves barátaimat, partnereimet kértem fel díjazásra és zsűrizésre, természetesen ők szintén mind levendularajongók. De új partnerek is érkeznek. Ha szeretitek a levendulát, akkor itt a helyetek. Nem csak szép emlék lehet az a bizonyos fotó, hiszen most díjazzuk is. Idén két új kategóriával találkozhattok a meglévők mellett. Az egyik a profi fotósoknak szól, a másik a külföldieknek, valamint kibővült a családi kategória, amin belül csoportok  jelentkezését várjuk.



 Ügyeltünk arra, hogy a beküldési határidőbe beleessen a kedvelt Tihanyi Levendulafesztivál időpontja (2014. jún. 16-22.), hiszen tavaly rengetegen pózoltak a tihanyi levendulamezőkön. Valamint beleesik még a Hőgyészi Levendulaszüret (2014. jún. 28.) és a Levendulahetek Pannonhalmán (2014. jún. 27-től) is. E kettő helyről szintén számos fotó érkezett, de volt pózolás köztereken, és saját kertben is.

A díjak kiosztása sajnos sosem könnyű feladat. Ebben egy öttagú zsűri fogja meghozni a döntést. A díjak természetesen mind-mind stílusosak és (majdnem) csupa levendulásak, melyet támogatóim ajánlottak fel.  Újdonság még a FŐDÍJ, melyben minden beküldő részt vesz automatikusan, a külföldi kategória is.



Akkor nincs más hátra, mint hogy kinézzétek a helyet, készíttessetek magatokról egy fotót és küldjétek el nekünk. Arra mindenképpen ügyeljetek, hogy a szép arcotok és a mosolyotok feltétlenül látszódjon a képen!  Mi már nagyon kíváncsiak vagyunk.

Üdvözlettel: Beck Krisztina
a Hungarian Provence blog írója, a Pózolj levendulával! esemény megalkotója

Kérdés, kérés, észrevétel esetén itt érhettek el: mailto:pozoljlevendulaval@gmail.com, tárgy: kérdés.

További információ a jelentkezésről, a határidőről és a nyereményekről a  Hungarian Provence blog oldalán és facebook oldalán található.

2014. május 20.

Hozzászólások