– Mi jelent az Ön számára Provence? Mi teszi ezt a francia tájegységet annyira különlegessé?

– Provence titka szerintem az, hogy mindenkinek saját magának kell felfedeznie. Írnak róla sokat a könyvek, lapok és weboldalak, de azon kívül mindenkinek meg kell találnia a maga „Provence és én”-jét. Én szeretem az ottani emberek komótosságát, Provence színeit, hangjait, illatát, a tájat. Számomra Provence egy életérzés, maga a nagybetűs vidék. Amikor ténylegesen ott van az ember és megéli az élményeket, megtapasztalja, amit felfedezett, nem akar hazamenni. Mindenkit elcsábít. És tényleg. Sokszor hallom másoktól is, hogy „Á, nem is akartunk hazajönni onnan.” Mi is így voltunk vele. Azóta is visszavágyunk, csak megvan a sorrend. Mindent a maga idejében. De tervben van, ó nagyon is.

Beck Krisztina, a Hungarian Provence blog írója (Fotó: Németh András Péter)

Mi ragadta meg leginkább a tájban, az emberekben, az ételekben és az épületekben?

– Sokszor kapok levelet az olvasóimtól, hogy adjak nekik provence-i úti tippeket. Úgy gondolom, hogy azoknak, akik ellátogatnak a levendula hazájába, viszonylag kevés idejük van a kint tartózkodás alatt. Amit nagyon tudok ajánlani, az az autóbérlés. Mi is így tettünk. Én minden napot megterveztem (még a tervet is megtervezem), persze néha borult a program, de nagyjából tartottuk magunkat hozzá. Úgysem tudtunk volna mindent megnézni hirtelen, így a “mindenből egy kicsit” elvét követtük. A Nizzától-Avignonig tartó utat jártuk be, a szállás pont félúton volt. A legjobban az autózás tetszett, a tájak, az utak, a szabadság érzete, a nem sietünk feeling, nem beszélve a kötelező körökről: Monaco, Monte Carlo, St. Tropez, Avignon, Verdun, Marseille, Grasse, a közbeeső kis falvak és még sorolhatnám. Ha az ember többször jár Provence-ban, akkor már tematikusra is lehet tervezni az utat.

Vannak kedvenc provence-i városai, különösen kedves növényei vagy ételei?

– Nagyon tetszett a Var megyei Rocbaron, ahol a szállásunk volt. Pár utca az egész falu, imádtam ott este sétálni a férjemmel, kéz a kézben. Provence-ban lettem szerelmes a lila aranyba, a levendulába. A szállásunkon lehetett kérni igazi provence-i vacsorát. Éltünk vele párszor. Sosem felejtem el, még utolsó előtti nap is, Monacoból tartottunk vissza a szállásra, amikor felhívtam a háziasszonyt, Jeanne-t, hogy mégis kérünk aznapra is egy pazar vacsorát. Itt ettem először nyulat és olívabogyó pépet. Tetszett, hogy a vacsora több órán át tartott, két fogás között kisebb szünetekkel, sok beszélgetéssel és jófajta borokkal.

A szállás Rocbaron-ban

– Van olyan provence-i élménye, amit szívesen megosztana?

– Egy ilyen út során igen sok minden történik az emberrel. Kedves emlékem sok van. Például St. Tropez-ban kibicsaklott a bokám. Eleinte nem fájt annyira, pár órás ott-tartózkodás után nem akartam volna még visszamenni a szállásra. Így sétáltunk tovább a szűk utcákban, a férjem, és én, a kitartó.

Egy idő után sajnos győzött a bokám. A férjem mindent elkövetett, hogy jeget szerezzen, mert a lábam elég rendesen dagadt. A kikötőben számos bár és kávézó van, sehol nem adtak neki jeget, még pénzért sem, be kellett volna ülni a bárba. Én addig egy kőbuckán ültem. Végül egy utcai árustól vásárolt jégkása mentett meg, na meg az utána, az egyik benzinkúton beszerzett csomagolt jégkocka. Félúton a szállás felé egyszer csak a homlokomra csaptam. „Otthagytuk a szuvenírt!” Amikor leültem a kőbuckára, a St. Tropez-ban vett szuvenírt leraktam a földre. Nem volt mese, két nappal később visszamentünk és újra megvásároltuk az ajándékokat.

Marseille látképe

2005-ben még nem volt magyar nyelvű Provence útikönyv. Így angol kiadást rendeltem meg online. Sajnos benne maradt a csipogó. A második nap este elsétáltunk a helyi szupermarketbe, amit Atac-nak hívtak. A vásárlás végén természetesen becsörögtem a pénztárnál. A biztonsági őr kedves volt velem, kipakoltatott mindent. Először a rúzsra gyanakodott. Aztán megtaláltuk a kis csipogót ravaszul elrejtve a Provence útikönyv hátuljában.

A férjem egyik nap a medencénél találkozott egy skorpióval a vízben, ami ott elég gyakran előfordul. És még folytathatnám …

Provence-i stílus a konyhában, Krisztina otthonában (Fotó: Böjtös Kinga)

– Mi az, amit a provence-i stílusból meg tudott itthon is honosítani? Hogyan rendezte be otthonát?

– Az a bed&breakfast szállás, ahol laktunk, tipikus provence-i kőház volt antikos mediterrán cseréppel. A fal egy részét már befutotta a borostyán. A háznak gyönyörű zsalui voltak, nem beszélve a kertről, mely szintén nagyon fontos. A szállás berendezését az egyszerűség és a sok régi tárgy jelenléte jellemezte.

A házunkban mi is sok követ, fát és bontott téglát használtunk fel. Nagy tereink vannak (ott fafödém van végig), kis szobákkal. A férjem és én készítettük a bortartót téglából, konyhai komódot antikoltunk, még falat is burkoltunk bontott téglából. A kiegészítők és a dekorálás része az én érdemem. Nálunk szintén rengeteg antik tárgy található, nem csak a stílus miatt, hanem mert szeretjük őket. A legkedvesebb darabom egy hajóláda az 1900-as évek elejéről.

Részlet a nappaliból

– Miért indította el a blogot?

– Már az építkezésünk elején (anno) tudtuk a férjemmel, hogy vidékies stílusban szeretnénk berendezni otthonunkat, felhasználva néhány francia stílusjegyet. Akkoriban még gyerekcipőben járt idehaza a francia lakberendezési stílus a médiában (az újságokban és a neten is), így a külföldi szaklapokat és a webet bújtam. Innen jött az ötlet, hogy ezt megosztom magammal és másokkal is egy blog formájában. Először naplónak indult. Aztán kiderült, hogy mások is fogékonyak erre és szeretik ezt a stílust. Innen meg már nem volt nehéz összekapcsolnom a lakberendezést a Provence iránti szeretetemmel.

Hangulatos részletek a fürdőszobából (Fotó: Böjtös Kinga)

Mindig is szerettem szórakoztatni azokat az embereket, akikkel egy nyelvet beszélünk, azaz ugyanazt szeretjük. Így tettem már hetedik osztályos koromban is, amikor egy fiúcsapat iránti rajongásomon felbuzdulva klubbot alapítottam. Jöttek ám a levelek. Tizenhat éves koromban pedig egy filmsorozat rajongójaként hoztam létre egy klubbot. Azt már komolyabban csináltam. Egyes egyedül rajongói újságot és hangkazettát adtam ki. Leleményes voltam, de csak a többi rajongót akartam szórakoztatni, ami a visszajelzések alapján sikerült is. A mai napig őrzöm annak a bizonyos két évnek a leveleit, melyeket a tagoktól kaptam. Volt még ezen kívül egy nagy sikerű film iránti őrületem, akkor egy rajongói weboldalt hoztam létre, szintén sikerrel. Mindig állítok fel magamnak célokat, és azokat szeretem elérni.

A Hungarian Provence blog pedig már négy éves lesz júliusban. Aki még nem ismeri, annak ajánlom szívből, érdemes belenézni és követni. A facebookon is megtalálható az oldal, ami nem egyszerűen naprakész, hanem olykor óráról-órára pontos és friss.

Dekoráció a gyerekszobában

– Milyen témákkal foglalkozik legszívesebben a blogban?

– Szeretek interjúkat készíteni. Alanyaim általában hazánkban élő kézművesek vagy érdekes emberek, akik valamilyen formában beleillenek a blogba. Nagyon fontosnak tartom, hogy őket bemutassam az olvasóimnak. Külföldi interjúk is be-becsúsznak olykor. Szeretem még a vidéki stílusú házbemutatós posztokat, főleg amiket olvasóim küldenek be. Továbbá szeretek érdekességek után kutatni, ha van rá időm. Ezt szintén szívesen osztom meg a Hungarian Provence olvasóival. Mindig nyitott szemmel járok, és természetesen megvan az én saját online sajtóm is a könyvjelzőkben, amit minden reggel elolvasok. De nem hiányozhatnak az oldalról a levendulával és a vidéki élettel kapcsolatos írások sem.

– Milyen témákra fogékonyak különösen az emberek?

– Az előbbi témák mellett nagyon kedvelik a játékokat is, melyeket partnereimmel közösen szoktunk indítani. Állandóan pörög az agyam. Szeretem meglepni az olvasókat, és szeretem velük együtt is szerkeszteni a blogot. Az ő visszaigazolásuk a legfontosabb. A színésznek a taps és a siker a visszajelzés, nekem az olvasói számok, a kedvelések, a megosztások és a köszönetek, melyeket e-mailben kapok. Sokszor kérdezik, hogy egyedül csinálom-e ezt az egészet? Igen, egyedül. A blog az első „kisgyermekem”. Imádom. Most már anya, feleség és blogger vagyok.

– Olvastam a blog facebook oldalán, hogy Krisztina kirándulásokat is szokott szervezni az olvasóknak. Láttam a felhívást a fotópályázatra is. Ezek szerint kialakult egy közösség is a blog körül.

– Ez a legjobb része a blognak. Az elmúlt 4 évben számos barátra, olvasóra és partnerre tettem szert. Hihetetlenül jól működik a mi kis Hungarian Provence közösségünk.

A múlt évben szerveztem először kirándulást, jártunk Tihanyban és a Mecsek lábánál, Cserkúton. A visszajelzések alapján mindegyik jóra sikeredett, sok-sok kép is segít megőrizni az emlékét mindkét kirándulásnak. Sokan érdeklődtek, lesz-e újabb, idén azonban kirándulási szünet van, mert márciusban megszületett a kisfiam. Majd jövőre. A fejemben már három terv is van, az egyik az én lakhelyem környékére szól. Részleteket nem szeretnék még elárulni.

2011-ben Baján tartottuk az első blogtalálkozót. Ilyet is szeretnék még szervezni. A “Pózolj levendulával” fotópályázatunk pedig nagyon kedvelt és sikeres. Tavaly indult először.

Blogtalálkozó 2011.

– Milyen tanácsot adna azoknak, akik a vidéki életet szeretnék választani, illetve ezt a stílust szeretnék megvalósítani az otthonukban? Hol lehet ehhez illő berendezési tárgyakat, bútorokat, díszítő elemeket venni?

– Irányadónak keressék a stílus alapjait, na meg a kiegészítőket, de fontos megtalálni a saját utat is. Ha valaki ráérez az ízére, akkor kialakul egy egyéni stílus. A berendezési tárgyakat illetően ma már hazánkban is számos bolt kínálja portékáit. De nem győzőm hangsúlyozni, hogy a boltok választéka mellett fontos az újrahasznosítás, vagy egy régi talált tárgy újragondolása. Erre szintén iránymutatást ad a blogom.

– Volt más ország vagy vidék is, ami nagy hatást tett Önre?

– Az olasz vidék a másik nagy szerelmem, nagyon rabul tud ejteni. Láttunk már belőle pár helyet. A magyar földet, a Balaton északi részét, a Bakonyt és a Dunakanyart szintén nagyon kedvelem.

Köszönöm szépen az interjút.


A Hungarian Provence blog oldala 

Hungarian Provence a facebookon

Weninger Nóra

2013. június 27.

Hozzászólások