Szereted Petőfit?

Petőfit? Kilenc évesen kaptam életem első ajándékkönyvét a nagybátyámtól, Petőfi összes költeményeit. Lassan, rongyosra olvastam. Közös bennünk a Tisza és az Alföld szeretete. A szülőföldemet, a Hortobágyot azóta is imádom, ott gyerekeskedtem. Én testközelből éreztem, érzem a táj szépségét, amit rajta kívül még nem volt ember, aki oly szépen leírt volna….

Miért lettél kovács?

Nem az akartam lenni. Érettségi után emelt szinten szakmát tanultam. Szerszámkészítő és idomszerész. Húztam az időt, nem akartam katona lenni. Végül mégis elvittek. A szakmám a vasipar legelitebb szakmája. Állami vállalatnál, majd a magánszektorban dolgoztam, de a saját műhelyemben is sok mindent megvalósítottam, szerszámokkal, készülékekkel szolgálva ki az akkor még működő iparunkat.

Hogyan alakult a továbbiakban a szakmai életed?

Egyszer arra ébredtem – szó szerint – , hogy nincs már szükség a sorozatgyártásra, megszűnt az iparunk. A kereskedők behoztak mindent, jót-rosszat. Német ismerősök kértek fel először, hogy csináljak lépcsőt és korlátot. Ezután egyre bonyolultabb dolgokat kellett megoldanom. A mechanikai kérdések nem okoztak problémát, a díszítéseket kellett szakmailag rendbe tennem. A szakirodalom és a személyes szakmai tudásom, a rajzkészségem azonban gyorsan sínre tette az elhatározásomat: ezt fogom ezentúl csinálni. És megszerettem.

Ilyen „könnyed” lett volna a váltás?

A patyolattiszta műhelyem átalakult. Gépeim nagy részét eladtam, nagyobb lett a tér, porosak és kormosak lettek a falak. Míg előtte hidegen alakítottam ki a munkáimat, fokozatosan átvette a helyét a meleg alakítás. A tervek és rajzok elkészítése nem okozott problémát, hiszen elvégeztem a gép-és műszeripari technikumot is, és gépgyártás-technológiával is foglalkoztam. Civilben festettem, rajzoltam, grafikákat metszeteket készítettem. Ezt a szellemi tudást vittem át fokozatosan az izzó vasba.

Mit alkotsz a legszívesebben?

Az alkotás érdekes tevékenység. A vas nehezen alakítható anyag, minél testesebb, annál nagyobb energia szükséges hozzá. Az idő teltével egyre rusztikusabb munkákat készítettem, bár az erős anyagok is magukban hordozzák a finomságot. Eleinte egyszerűbb, majd egyre bonyolultabb kerítéseket, korlátokat készítettem, majd megjelentek kisebb-nagyobb méretben az ajándéktárgyak és plasztikák is.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Ez nagyon nehéz kérdés, hiszen minden munkámnak megvan a maga egyénisége. Nem uniformizálok, mindenhová azt tervezek és készítek, ami oda való. Nagyon érdekes, kihívást jelentő feladataim voltak. Külön kiemelném az Eger belvárosába készített ajtó sarokvasakat, a hivatal által rendelt debreceni Hangya-ház kapuját, vagy a Magyar Nyelv Háza boltíves, 4,6 m magas Szent Korona kapuját. Meghívtak a kecskeméti országos lakásművészeti kiállításra is, melyen hosszú idő óta részt veszek. Ennek hatására kezdtem érdeklődni a belsőépítészet, a lakásművészet iránt. Itt inkább kibontakozhat az ember tudása, képzelőereje, kreativitása.

Nem egy kiállításod volt már. Hogyan fedeztek fel?

Négy önálló kiállításom volt, amire büszke vagyok, hiszen a kovácsművészetben kevesek állítottak ki majd száz darab önálló munkát egyszerre. A magyar kézművesség 2009 reprint kiadványának címlapján szerepel egy reneszánsz rácsom.

A siker elsősorban erkölcsi. Mint iparművész, érzem a művészet ledegradálását. A támogatások teljesen megszűntek, a megrendelések leálltak. Ennek magyarázata az is lehet, hogy beterítették az országot hamisítványokkal és az emberekkel elhitették, hogy az a kovácsoltvas. Óriási vesztesége a magyar építészetnek és a szakmai erkölcsnek ez a hazugság, ráadásul sok tisztességes kézműves nyomorog.

Hírnév, siker! De így, válság idején is mindig hangos a kovácsműhely? Van elég munkád?

Hogy cseng-e az üllő? Nem. Megrendelés nincs, úgy döntöttem, nem állok be a sorba, nem vagyok hajlandó hamisítványt csinálni. Nem engedi a tartásom és a lelkiismeretem, mert én mint kovács, népi iparművész vagyok.

Ezek után profán a kérdés, de csak kikívánkozik: hogy állunk az utánpótlással? Van kinek továbbadni a szakma szeretetét, a sok tapasztalatot?

Ezt a szakmát hobbiból csinálni nem lehet. Nem olcsó mulatság, másrészt erő és nagyon nagy kitartás szükséges hozzá. A rajztudás, a kreativitás elengedhetetlen. Amikor egy darab vasat a kezembe veszek, látni kell benne a készet, mert itt radírozni, átfesteni nem lehet!

Iszonyatos erőkifejtés kell ehhez a munkához! Mi kapcsol ki, mi tölt fel?

Az erő párosul a technikával, a leleményességgel, a tapasztalattal, de a munka tényleg fárasztó. Kikapcsolódásképpen a természetet keresem, a Tiszát, a Hortobágyot. Horgászom, vagy csak úgy kíváncsiskodom, rácsodálkozom a természet formáira, melyeket fel is használok.

Gyönyörűek a munkáid: a kerítések, a gyertyatartók, a kilincsek mind-mind megfogják az ember tekintetét. És van kígyó, nem is egy. Miért vonzódsz a kígyóhoz?

A kígyó? Egyidős az emberrel… szeretem a formájukat, a mozdulataikat… szép formásak!

Néhány munkafotón cicát is lehet látni. Mi dolga a macskának a kovácsműhelyben?

1984 óta, mióta a műhelyt felépítettem, mindig voltak macskáim a műhelyben is, otthon is. A macska nyugalmat áraszt, sokat szoktunk beszélgetni.

Végül egy kérdés, mely adja magát: szerencsét hozó lópatkót szoktál-e kovácsolni?

A szerencsepatkó képe a babonával keveredik. Majd mindenki fordítva szögeli fel. Ha a helyére kerül, öblével felfelé tegyék, hogy ne folyjon ki a szerencse! Még sokat szeretnék kikalapálni!

Köszönöm a beszélgetést, és búcsúzóul mit is kívánhatnék mást: úgy legyen!

Magamat patkó nélkül is szerencsésnek érzem, mert láthattam a szebbnél szebb kovácsoltvas tárgyakat. Első körben azonban nekem sem sikerült egyetlen kedvencet kiválasztani a sok közül.

A mester honlapja: www.imreakovacs.site90.com

További képek a galériában:

{gallery}Kimre{/gallery}

Józsa Mara

2012. november 24.

Hozzászólások