„Csak légy egy kissé áldott csendben: magadban békességre lelsz” (Neumark György) –  Csend van bennem – Pintér Anna festőművész tárlatának megnyitójáról

Zaklatott életünkben nagy szükség van a csendre. A csend minden emberi szónál szebben beszél. Ha kiiktatjuk a zajforrásokat, egyszer csak megszólal a csend tiszta, békés hangja. Az egészséges lelki életünkhöz hozzátartozik a természettel való kapcsolat. Ha sétálunk egy vadvirágos réten, vagy a halkan, szelíden suttogó erdőben meghalljuk a természet finom zizzenéseit, ráhangolódunk lényünk alaphangjára.

2019. szeptember 20-án 17.00 órai kezdettel Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban került sor Pintér Anna festőművész kiállításának megnyitójára. A rendezvényt Rosta Ferenc alpolgármester nyitóbeszéde indította. Bevezető gondolatában felhívta a figyelmet korunk egyik problémájára: „Kiveszni látszik az emberekből a csend szeretete.”

A kiállításon 41 kép látható. „Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, amikor úgy fogalmazok, hogy a Pintér Anna által festett képek többsége valamiféle isteni belső csendnek a kisugárzása.” (Rosta Ferenc)

A vásznakon az évszakok világa elevenedik meg, a természet sokszínűsége, változatossága: virágba borult fák, havas táj, zöldellő mező ezer vadvirággal. A tárlat 41 képe közül két festményt különösen kiemelt beszédében az alpolgármester: a főfalon lévő virágos rétet ábrázolót, „…egy mívesen megoldott nagyon szép vadvirágos rét, szinte érintetlen természettel. Azonban a mező ezen részét mintha valami, Valaki lenyomta volna puhán, lágyan vigyázva arra, nehogy sérülést okozzon a törékeny kis vadvirágnak. Mintha elsuhant volna itt a Lélek (nevezhetjük angyalnak is) egy picit megpihent, majd tovább libbent, de itt hagyta a nyomát, s a képek megteltek energiával.”(Rosta Ferenc)

   

A másik a csónakos kép: „Aki a csónakban ült, és egykoron parancsolt a szeleknek, a viharnak, s lecsendesítette a háborgó tavat, az elindult, hogy betöltse küldetését, és lelkét itt érhetjük tetten” – mondta a festményről az alpolgármester.

Végezetül az alkotások értéket összegezte Rosta Ferenc: „Pintér Anna kiállítása valami Isteni békesség kifejeződése, de emellett, vagy pontosan ezért himnusz az élethez, a természethez, a teremtett világunkhoz, valamiféle tisztelgés az élet nagy misztériuma előtt.”

A megnyitót a Móra Ferenc Gimnázium tanárai gazdagították a Paul Simon: The Sound of Silence című dal előadásával. Közreműködtek: Bozóné Rosta Eszter, Fekete Zoltán, Jankovszki Sára.

Interjú Pintér Anna festőművésszel

Mit jelent számodra a festés?

Nagyon sokat! Kikapcsolódást, pihenést, feltöltődést, önkifejezést. Festés közben megszűnik az idő, elveszítem a valóságos időérzékemet. Az idő szubjektívvé válik. Az egyéni időészlelés segít kilépni az időtlenség földjére, ahol nagyon jól érzem magam. Ma már festés nélkül nem tudnám elképzelni az életemet.

Korábban hol és mikor voltak láthatóak az alkotásaid?

Ha sorrendben haladunk az időben visszafelé, akkor a legutóbbi kiállításom 2018 telén volt Kecskeméten a Hotel Három Gúnár és Rendezvényházban. Számos érdeklődő tekintette meg ezt a bemutatkozásomat, mivel itt sokan megfordulnak nap mint nap. Kiemelném még az egyik legemlékezetesebb kiállításomat, amely Credo címmel került megrendezésre 2014-ben Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ez egyben hitvallás is volt a megváltozott világnézetemről, tanúságtétel a művészet segítségével.

Mit gondolsz a saját művészetedről?

Vizuális típus vagyok, ami már kisgyermekkoromban kiderült. Édesapámtól örököltem a kézügyességemet, rajztehetségemet, édesanyámtól pedig az érzékeny nyitottságot a világra. Ezek lettek művészetem alappillérei, és a festészet iránti elkötelezettségem meghatározói. Ez a belső motiváltság a legnagyobb hajtóerő még ma is. Senkinek nem akarok megfelelni, csak saját elvárásaimnak. A legfontosabb célom a technika tökéletes birtoklása és az, hogy a saját egyéniségemet mindig visszatükrözze egy festmény. Az alkotómunkában kitartó vagyok, állhatatos, elszánt, és nem szeretem feladni. A folyamatos munka a fejlődés feltétele.

A közönség részéről milyen visszajelzéseket kaptál egy-egy kiállítás után?

Nagy megmérettetés egy-egy kiállítás, és mindig izgalommal várom, hogy mit szól hozzá a közönség. Az elismerő szavak mellett szeretem az őszinte, nyílt, építő kritikákat és az intelligensen, udvariasan megfogalmazott véleményeket.

Melyek a kedvenc technikáid és miért?

Pasztellkréta és az akril technika a kedvencem. Az akrilfestéket már régóta használom, a pasztellt csak egy-két éve. Az akrilt azért szeretem, mert gyorsan szárad, jól fed. Használat közben vízzel hígítjuk, száradás után vízoldhatatlanná válik. A pasztell átmenet a rajz és a festés között. Nagyon sokféle színárnyalatban kapható, ezért tartom izgalmas eszköznek. Vegyes technikával is festek, ilyenkor pasztellkrétával puhítom, finomítom az akrilt.

Festményeiden gyakran láthatjuk a természetet: a fákat, a vízfelületeket és erdőrészleteket. Miért?

Fontos számomra a természet közelsége, a konkrét látvány. Mindig a természetből merítem a témát, ehhez adom hozzá saját érzéseimet, egyéniségemet.

A képeiden a természet látható, de hiányzik az ember a festményekről. Ez tudatosan alakult így?

Igen, ez tudatos. Mint említettem, most főként az erdő érdekel, rengeteg fával, fénnyel, napszakonként és évszakonként változó színhatásokkal. Itt számomra nincs helye embernek, mert akkor megtörik az a varázs, amit egy sejtelmes fényekkel teli, tiszta levegőjű, madárdaltól hangos, de mégis csendes erdő nyújthat. És most erre a csendre vágyom a legjobban!

Mi az üzenete a képeidnek?

Mivel erős belső motiváció hatására kezdek el festeni, ezért szeretném, ha ennek az ihletett pillanatnak az érzelmi, lelki és hangulati állapotát rögzítenék, őriznék meg a festményeim, és adnák tovább a nézőknek. És hogy ez mennyire talál befogadásra, az már csak rajtuk múlik.

 

Kozák Ágnes

 

 

Hozzászólások