„Meggyőződésem, hogy a művészet – bár olykor elnyomják – örök. Lehet élni nélküle, de nem érdemes, hiszen általa tartalmasabb és sokkal színesebb lehet az élet.” (Pálfy Gusztáv szobrászművész)

Pálfy Gusztáv szobrászművész 2017. március 14-én Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a budapesti Vigadóban Balog Zoltán miniszter úrtól. Az indoklás így szól:

„Magyarország köztársasági elnöke Pálfy Gusztáv szobrászművész részére 50 éve töretlen művészi pályája során alkotott portréi, domborművei és kisplasztikái mellett a magyar történelem és kultúra jeles személyiségeit ábrázoló szobrai, illetve non-figuratív köztéri alkotásai elismeréseként a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést adományozom.”

 

Ennek kapcsán beszélgetünk a művésszel, aki a napokban, március 28-án ünnepli 75. születésnapját, s ez még aktuálisabbá teszi a beszélgetésünket. Először azt kérdeztem meg a művész úrtól, hogy érezte magát az ünnepi esemény kapcsán, a kitüntetés átvételekor.

– Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy megkaptam a Magyar Arany Érdemkeresztet, hiszen rajtam kívül csak egy szobrász volt, akit ezzel tüntettek ki ez alkalommal. Különleges nap volt ez a számomra!

Pálfy Gusztáv szobrászművész és felesége, Ági a műterem-galériában fogad, amely már 1983 óta ad otthont a művész több száz alkotásának. A kisplasztikák a fehér polcokon sorakozva tiszteletet és bámulatot váltanak ki először, de rövid időn belül kedves ismerősökké válnak, amint a művész szinte egyenként bemutatja őket. Mesél kedvenc anyagáról, a bronzról, annak megmunkálhatóságáról, nemes kinézetéről. A lágy vagy éppen expresszív formákról, melyek a gondolatokat hivatottak kifejezni a szobrászat nyelvén. Minden alakzatnak, ívnek, görbületnek, körnek vagy tojás alakú szobornak megvan a maga üzenete. Legtöbbször az élet, a teremtés gondolata jelenik meg bennünk a láttukra, de – bármilyen furcsa is – érzelmeket is közvetítenek a kisplasztikák: gyengédség, anyaság, szépség, harmónia…

“A domború és homorú alakzatok mindannyiunkból hasonló emóciókat váltanak ki. A puha és kemény formáknak súlyuk vagy könnyedségük van. Egymáshoz viszonyítva dallamuk és ritmusuk is felfedezhető. Sok szobrom nem több, mint egy fontos tőmondat, máskor egy elragadtatott sóhaj vagy fájdalmas kiáltás.”

Szívesen beszélek a szobraimról, mert fontos gondolatokat oszthatok meg a látogatókkal. Örömmel fogadok a galériámban vendégeket, kisebb iskoláscsoportokat is, akiknek tárlatvezetést is tartok, ha előre bejelentkeznek. Egyszerre tíznél több látogatót azonban nem tudok fogadni, mert kicsi a hely, és nem tudok érdemben foglalkozni a vendégekkel. A legjobb lenne, ha egy osztályból csak azt a 10-12 diákot hoznák el, akiket igazán érdekel mindaz, amit itt láthatnak. Ők azok, akik tágra nyílt szemmel figyelnek rám, és öröm látni, ahogyan kinyílik az értelmük és a felismerés öröme tükröződik az arcukon. Ilyenkor aktívan be is lehet vonni őket a beszélgetésbe. Ezt nagyon szeretem, hiszen tanárember is vagyok.

Kérem, mutassa be röviden önmagát, az ifjúkorát!

1942. március 28-án születtem Kiskunfélegyházán. Tanulmányaimat a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán végeztem. 1965-1969 között a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanultam. Mestereim Somogyi József, valamint Barcsay Jenő voltak. 1969-től tagja vagyok a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának, 1977 óta a Képzőművészek Szövetségének, 1990-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1969-től tevékenykedem aktívan a jelenkori művészetben.

Amikor végzett a főiskolán, tanársegédi állást kínáltak önnek Nyíregyházán.

Igen, és ez nagyon megtisztelő volt. De én akkor a szobrászat bűvöletében éltem, és mindkettő egész embert kívánt. A szobrászatot választottam. Igaz, kaptam tanári diplomát is, de kiállító művésznek számítottam a főiskola elvégzése óta. A kiállításokon is szeretem megszólítani a fiatalokat, és megismertetni őket a művészet rejtelmeivel. Olyan egyszerű, természetes módon szeretnék szólni hozzájuk, mint egy nagyon nagy elődöm, Szentgyörgyi Albert, akire maximális tisztelettel gondolok, és példaképemnek tartok bizonyos értelemben. A diákokhoz való viszonya, egész habitusa, fantasztikus humora különlegessé tette, és fontosnak érezte azt, hogy a tudományos eredményeit minél több ember felé közérthetően bemutassa.

Bizonyára sok alkotás született az elmúlt évtizedek alatt…

Eddigi pályafutásom alatt mintegy százötven egyéni és közös kiállításon mutattam be a szobraimat. Az évek során közel hatszáz művet készítettem, melynek válogatott darabjai itt, a galériámon megtekinthetőek. Köztéri munkáim itthon és külföldön több helyen is megtalálhatóak, amelyekre büszke vagyok: a Kossuth mellszobor, a Petőfi mellszobor, Kada Elek mellszobra a Városháza előtt, Széchenyi-dombormű, aztán most avatjuk a Rákóczi-domborművemet. Az Anyaság című szobrom a kecskeméti Rendelőintézetben található (a volt SZTK épületében), és a Megyei Kórházban lévő, Szív című térplasztikámat is jelentősnek tartom. Emlékszem, egy évet kellett várnom arra, hogy egy ekkora márványtömböt beszerezhessek, mert nem volt Magyarországon ilyen. Végül sikerült egy szép carrarai márványtömböt kapnom, és újabb egy évig tartott kifaragni segítséggel.

                    

Van egy nagy térplasztikám Orgoványon, egy 3×2 méteres rácsot széttörni készülő ököl. Azt hittem, hogy az is perifériára szorul a rendszerváltáskor, de nem engedték lebontani az ottani lakosok. Tulajdonképpen 1919-es emlékműnek készült annak idején, de kikötöttem, hogy csak akkor csinálom meg, ha az én elgondolásom szerint engedik. Így készült el az ököl, amelyik éppen széttör egy rácsot. A rabságból való szabadulás szimbólumát mintáztam meg, amely nem csak egy eseményhez aktualizálható. Annak idején alig akarták elfogadni, amikor készítettem, mert nem volt eléggé konkrét. A rendszerváltás után, amikor a régi szobrokat elvitték a szoborparkba, kíváncsi voltam, mi lesz ennek a sorsa. Nagyon örültem, amikor sokan megvédték, és nem engedték elvinni, mert megkedvelték.

Politikai megrendelésekkel nem is nagyon kerestek meg, nincsenek ilyen munkáim. Inkább a történelmi nagyjainkat mintáztam meg. Pl. ’48-as személyiségeket, készítettem Széchenyit és Kossuthot is. Az emberi nagyságuk fogott meg, nem érdekeltek a körülöttük élő véleménycsaták.

  

Ki finanszírozza a szobrait, amelyek például itt várakoznak a galériában? Hiszen önálló művész, nincs sehol alkalmazásban, fizetést nem kap senkitől.

Abból élek, hogy ha nagyobb köztéri munkákat megrendelnek, akkor azokért jelentős honoráriumot kapok. Ezeknek az árából pár hónapig a megélhetésünk is finanszírozható, illetve készíthetem a kisplasztikáimat is belőle. De ezeket a kisplasztikákat is vásárolják azért, hiszen elsősorban így tartanak számon, hogy bronz kisplasztikákkal foglalkozom. Nem is bánom, hiszen ez az erősségem.

Hogyan választja ki a szobraihoz a témát?

Soha nem szenvedtem témahiányban, inkább válogatni volt nehéz közülük. Az a jó, ha a formák nyelvén hatásosabb egy gondolat megjelenítése, mint leírt szavakkal.

A szobraim témája, a gondolkodásmódom mind-mind a gyermekkoromra vezethető vissza. A háború utáni vallásos nevelés, az iskolai hitoktatás evidencia volt. A hittant kötelező volt tanulni, és természetes volt, hogy be voltunk osztva időnként ministrálni a szentmiséken. Az egyik hajnali misén véletlenül felcseréltem a misebor és a víz arányát, amit a miséző pap egy enyhe lábbillentéssel jelzett. Ezt senki nem vette volna észre, hiszen kevesen voltak a templomban, de én éppen a nagy misekönyvet vittem volna át az oltár túloldalára, és bizony elejtettem, letarolva az egész oltár berendezését.

Munka közben

Később eltávolodtam a templomba járástól és a vallásosságtól. Hogy hívő vagyok-e, az már egy kissé bonyolultabb dolog. A tudomány fejlődése sok mindent másképpen láttat és megkérdőjelez, de a világ keletkezése és az ősrobbanás egy misztikus, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan csoda. A Nobel-díjasok között is vannak hívő emberek, tehát nem lehet egyértelműen állást foglalni a vallás dolgaiban. Ily módon az én hitem egy komplex valami, amelyben a teremtés csodája is visszaköszön. Van egy sajátságos hitvallásom, az életműkötetemben így foglalom össze:

„Hitvallás – A magam hite eléggé szubjektív, pedig én is bízom a szeretet erejében, elfogadom a bölcs intelmeket. Hiszek mindenekelőtt a tiszta gondolatban, a fejlődésben, a tudás fontosságában, az érzelmek gyönyörűségében, a művészet szépségében, a mindig újra és újra kicsírázó búzamag lenyűgöző erejében, vagyis az életben.”

Hogyan készült a 75. születésnapjára?

Tele vagyok tervekkel a mai napig, csak a kézfájásom nem hagy mindig dolgozni, hiszen a fém megmunkálása kemény, emberes munka. Több kézműtétem is volt már emiatt. A körülöttünk lévő szobrok mind újak, tavaly készültek. A cizellálást minden szobornál vagy domborműnél magam végzem el. Van, aki nem így teszi, hanem rábízza a mesteremberekre, de az nem az igazi, ha a művész nem maga fejezi be a művét. Vannak cizelláló szerszámok, vésők, melyekkel felfrissíthetőek az öntés során elmosódott vonalak. Ezt én mindig magam végzem, még most, 75 évesen is.

A március különleges hónap az ön számára: 14-én, a nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetést kapott az 50 éves művészi munkásságáért, 27-én avatják Kecskeméten, a Rákóczi úton a Rákóczi-domborművet, másnap pedig a 75. születésnapját ünnepli. Mit tartogat még ön számára ez a tavaszi hónap?

A Kórus című szoborkompozíciómat a kiskunfélegyházi iskola, ahová én annak idején jártam, megvásárolta évekkel ezelőtt. Ám tulajdonosváltás volt az iskolában, és a szobor eltűnt. Többhetes munkával újra elkészítettem, és szinte önköltségi áron átadom az iskolának, most ezt avatják újra, március 29-én.

Ilyen sok szép tapasztalattal a tarsolyában mit üzen a fiatalabb művésznemzedéknek útravalóul?

Nagyon sok mondanivalóm van. Már régóta vesszőparipám a környezetvédelem. Úgy gondolom, ha ezért nem teszünk sürgősen, akkor hamarosan okafogyottá válik minden mással való foglalkozás. Most kellene ezt a világot élhetővé tenni, mert ha nem kerül rá sor, akkor nagyon szomorú jövő vár az utánunk jövő nemzedékekre. Azért optimista vagyok, és reménykedem, hogy az ember mégiscsak rászánja magát a cselekvésre, de nem mindegy, hogy ez mikor következik be. Lehet, hogy amíg itt beszélgetünk, éppen kihal egy állatfaj. Az utolsó órában vagyunk.

A környezet féltése régóta foglalkoztat, ezt a már harminc évvel ezelőtt készült munkáim is igazolják. Úgy látom, egyre inkább kétségbeejtő a következő nemzedékek kilátása. Jövőjüket ezernyi veszély fenyegeti, ezért érthető, hogy az utóbbi évek témái ebből a körből kerülnek ki.

Fészek

 

Felesége, Ágnes inspirálta-e valamelyik szobrát?

Igen, van néhány ilyen munkám. Ezek közül legjelentősebb a fiatalkorunkban készült két dinamikus, egyidejű plasztika: a Március, valamint a Ciklon (Ágnes).

Nagy örömömre szolgál, hogy feleségem, Ági megérdemelt sikereket ér el a sok lehetőséget kínáló makrofotózásban. Tehetsége és kreativitása egész közös életünk alatt kereste a kibontakozást. Próbálkozott a zománckészítéssel, szép eredményeket ért el a festésben, az utóbbi években a fotográfia tölti ki az életét. Élményfotósnak tartja magát, és ez a fő erőssége, mert a fotózás közben átélt örömét velünk is képes éreztetni. Fényképezőgépe mindig nála van, így a sokszor rejtőzködő témát felfedezve készíti érdekes, attraktív felvételeit.

Ciklon

Március

Interjúnk terjedelme véges. Még hol tájékozódhatnak az érdeklődők Pálfy Gusztáv munkássága felől?

2012-ben megjelentettem az életutamat és munkásságomat összegző életműkötetemet Gondolatok, szobrok, évek címmel, melyben leírom gondolataimat a plasztikáimról, valamint közreadom történeteimet és reflexióimat is. A könyvemet körülbelül két évig írtam. Miután nem vagyok íróember, nagyobb erőfeszítéseket kellett tennem, hogy szépen megszerkesztett művet adjak ki a kezemből. Írok benne magamról, arról, hogy mit szeretnék a szobraimmal elmondani, a szobrok készítéséről, benne vannak a szobraimról készült képek, a teljes életem. Az olvasók ITT juthatnak hozzá a teljes kötet digitális, rövidített változatához.

De olvashatnak munkásságomról a RÉVAI Új Lexikona XV.kötetében (Budapest,2005. 519.old.) és a FÁBIÁN S. (szerk.): A világ szobrászainak lexikona. Budapest, 2008, 545. című kötetben is.

Az életműkötetem kézzel fogható, nyomtatott könyv formájában is megvásárolható a kecskeméti Líra Könyvesboltban, illetve személyesen nálam. Elérhetőségeim a HONLAPOMON megtalálhatóak.

40. házassági évfordulónkon

Kedves Művész úr! Nagyon boldog születésnapot és további sikeres alkotásokat kívánok a Montázsmagazin munkatársainak nevében is!

 

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások