Amikor szeretnénk gyermekeinket formálni és a jó irányba terelni, két nagyon fontos dolog van, amit nem kerülhetünk meg. Ezek pedig nem mások, mint a következetesség és a példamutatás, ugyanis ezekkel tudjuk a leghatékonyabban ránevelni valamilyen új szokásra a kicsiket és a nagyobbakat is, akiknek a megfelelő fejlődéséért elsősorban mi szülők vagyunk a felelősek. Tanítsuk, támogassuk, óvjuk hát őket okosan és tudatosan a mindennapokban, hogy belőlük is sikeres és boldog felnőttek legyenek! Neveljük gyermekeinket a biztonságra!

A következetesség csodákra képes

Nem nehéz belátni, miért fontos, hogy mindig következetesek legyünk, tartsuk magunkat ahhoz, amit mondtunk, és igenis szabjunk egyértelmű és logikus határokat gyerekeinknek. Tartsuk azt szem előtt, hogy a biztonságuk érdekében szükségük van korlátokra, főleg bizonyos fejlődési szakaszokban, ugyanis a nem egyértelmű utasítások összezavarhatják őket, sőt maga a bizonytalanság is egyes esetekben szorongást és különböző viselkedési zavarokat válthat ki! Éppen ezért legyünk minden esetben előrelátóak, és csak olyan dolgokat ígérjünk vagy kérjünk számon, amikhez tartani tudjuk magunkat a későbbiekben is! Legyünk határozottak, de legyenek reálisak az elvárásaink, ami persze nem azt jelenti, hogy bizonyos esetekben nem lehetünk elnézőek, ám az igazán fontos dolgokat igenis tartsuk és tartassuk be!

Mutassunk jó példát!

Legyünk mi a legjobb és leginkább követendő példaképek! Igyekezzünk mindig úgy viselkedni és olyan szokásokat gyakorolni, hogy azokat érdemes legyen elsajátítani! A gyerekek ugyanis másolnak minket, tőlünk tanulnak meg mindent, még a legapróbb gesztusok is a közvetlen környezetükből származnak. Ezek a bizonyos jó példák az élet minden területén meghatározóak, úgy az illemet, a helyes viselkedést, mint például az egészséges táplálkozást és életvitelt tekintve. Figyeljünk tehát oda, hogy mit mondunk, kivel hogyan beszélünk, illetve hogy mi magunk betartjuk-e az adott szituációk által megkövetelt udvariassági formákat. Az sem rossz, ha néha előkerülnek a társasjátékok, kártyák és a könyvek is a közös szabadidős elfoglaltságok tárházában.

Gyakorlat teszi a mestert

Mind jól ismerjük azokat a szólásokat, mint például a “gyakorlat teszi a mestert” vagy az “ismétlés a tudás anyja”. Ezekből megtanulhatjuk többek között azt is, hogy ha szeretnénk valami újat megtanulni vagy szokássá tenni, akkor azt célszerű minél többször ismételni, gyakorolni. Mivel ha valamit elég sokszor ismétlünk meg, akkor az egy idő után természetessé, a mindennapjaink részévé válik, mégpedig úgy, hogy azt észre sem vesszük. Gyakoroljuk tehát a helyes szokásokat, hiszen ezek elsajátításával magunkkal is csak jót teszünk, de ne feledjük felvértezni magunkat kellő türelemmel.

Fontos a biztonság!

A gyerekekre, amíg egészen kicsik, nagyon odafigyelünk, azonban idővel fokozatosan egyre nagyobb teret kell engednünk az önállóságuknak. Amíg azonban eljön ez az idő, képessé kell válniuk arra, hogy önmagukra is tudjanak vigyázni, hogy fel tudják mérni az adott helyzetekben rejlő kockázatokat. Ezért is annyira fontos, hogy amellett, hogy megtanítjuk nekik az olyan alapvető dolgokat, mint hogy mi a jó és mi a rossz, jó példával is szolgáljunk számukra életvitelünkkel és szokásainkkal. Természetesen, ahogy nőnek és fejlődnek, egyre jobban helyt tudnak állni a mindennapokban, és egyre több akadályt képesek önállóan legyőzni, ám váratlan helyzetek bármikor adódhatnak, amikre nehéz előre felkészülni. Az ilyen esetekre kell minél jobban felkészíteni a gyerekeket, és ha szükséges, akkor szerezzünk be néhány olyan kiegészítőt, amik a segítségükre lehetnek ebben.

Milyen eszközök lehetnek a segítségünkre?

Attól függetlenül, hogy el kell engedni a kezüket, azért továbbra is támogathatjuk őket a magunk lehetőségei szerint. Beszerezhetünk például olyan speciális ruházatot számukra, ami adott körülményekre tekintettel a leginkább védi a viselőjét. Például hidegebb időben meleg és kényelmes, a nyári időszakban pedig jól szellőző ruhák vásárlásával járulhatunk hozzá ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat, illetve a hobbi tevékenységeikhez a jó minőségű védőruházatok is ide sorolhatóak. Vásárolhatunk a részükre láthatósági mellényt, kabátot, amiből egyébként kimondottan gyerekeknek való típusokat is találunk, illetve megfontolandó lehet a világító karszalag, valamint egyéb jólláthatósági ruhadarabok és kiegészítők beszerzése is.

A megfelelő ruházat mellett elektronikai eszközökkel is gondoskodhatunk gyermekeink biztonságáról. Ilyenek például a kifejezetten gyerekek számára gyártott okosórák vagy akár az okostelefonok is, hiszen ezek segítségével mindig elérhetnek minket, és mi is könnyebben rájuk találhatunk. Ezek alkalmazásánál azonban kiemelten fontos, hogy megtanítsuk gyerekeinknek az eszközök helyes kezelését, és törekednünk kell arra, hogy szívesen viseljék, használják ezeket és persze, hogy mindig maguknál tartsák, feltöltség azokat, de semmiképp se érezzék kényszernek a használatukat. Léteznek olyan speciális alkalmazások is az okoskészülékekre, például a Kids Place, a Norton Family vagy a MamaBear és az ESET, amelyekkel megóvhatjuk őket olyan külső hatásoktól, vagy az internetről érkező információktól, amikre még nem állnak készen.

Ne felejtsük el, hogy a jövő a gyerekek kezében van. Tanítsuk hát meg őket arra, hogy ezt a jövőt boldogan és biztonságban élhessék!

 

 

Hozzászólások