Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert… című verse 1846 novemberében íródott. 1847 januárjában jelent meg az Életképekben, s a lap egy példánya kezébe került Szendrey Júliának. Erre válaszul egy közös barátjuk levelének végére utóiratul odaírta: „Ezerszer Júlia”. Ez a két szó lett a címe Miklya L. Mónika regényének.
Szendrey Júlia 1959-ben (Wikipédia)
Iskolai memoriterből talán mindenki tudja ezt a versszakot Petőfi Sándor verséből:
„Hogyha már nem szeretsz,/
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg! (Reszket a bokor, mert…)
A könyv alcíme sokatmondó: Szendrey Júlia eltitkolt élete. A könyv témája: Júlia első házassága Petőfivel és második házasságának keservei Horváth Árpáddal, majd halála..
Ezerszer Júlia
Van-e a világon
Két nagyobb ellenség
Mint a szív s az ész?/Sz.J./
Szendrey Júlia alakja Petőfi özvegyeként él emlékezetünkben, aki eldobta az özvegyi fátylat, és hűtlenül más asszonya lett. Fiatal korában egy súlyos depresszióval küzdő édesanya mellett élt, ezért ő volt a pótmamája két kisebb testvérének: Gyulának és Marikának. Nyelveket beszélt, értett az irodalomhoz, művészetekhez egyaránt. Kicsit különc is volt: rövid hajat viselt, (bő) nadrágot húzott, dohányzott, a házi teendőkkel egyáltalán nem foglalkozott.
Júlia édesapja tiltja Petőfitől, a vagyontalan, heves vérmérsékletű fiatalembertől. Nem látja biztosítottnak lánya jövőjét. A levelezést sem engedi meg, ezért írja Júlia a más levele alá a sokatmondó, kétszavas üzenetet. Petőfi már híres költő, ezt írja magáról? „én…ismeretlen jövevény, kit sárral mázolt be az előítélet, és nyilaival lövöldözött meg a rágalom.” /Úti levelek Kerényi Frigyeshez VI.levél)
Júlia nem átlagos fiatal nő. A korabeli dokumentumokra épülő életrajzi regény egy tüzes, merész és rendkívüli nő életét meséli el. Házasságkötésüket – ahol csak a 2 tanú volt jelen a papon kívül – sem uszály, sem fátyol, de egyszerű fehér ruha és egy szál fehér rózsa jellemezte. A szülők mindkét részről távol maradtak.
A kötet borítója (Forrás: Líra)
Ezerszer Júlia – Részlet a könyvből:
„Minden ízében más volt ez az esküvő, mint amiről kislányként álmodozott, mégis úgy érezte, az örömét nem tudja elvenni semmi. Sándor felesége lesz, az ő asszonya. Élete legboldogabb napja előtt áll, hát miért ne örülhetne?
De akármennyire örült, a viharfelhők már ott gyülekeztek az égen. Az ég elborult, és elborult Júlia kedve is, amikor a kápolnában szembesült vele, hogy az apja még csak meg sem jelenik a ceremónián. A kápolna fölött, a dolgozószobában hallották döngő lépteit. Ám elég volt csak ránéznie Sándorra, már a mennyországban érezte magát. Isten engem úgy segéljen, Boldog Asszony, minden szentek, hogy e tisztes férfiszemélyt szeretem, szeretvén hozzámegyek házastársul, Istennek rendelése szerint, én őtet el nem hagyom, hótomiglan, hótáiglan, semminémű nyavalyában, Isten engem úgy segéljen.
A stóla összekötötte a kezeiket, a házasság az életüket – immár örökre.
Az esküvő után a kocsi a kapubolt alatt várta őket. Alig néhány ládát pakoltak fel rá a ruháival. Ennyi minden hozománya. Az apja már ott állt a kocsinál. A karjában a lendület, hogy megölelje a lányát. De képtelen volt megmozdulni.
Júlia is várt, aztán csak annyit mondott:
– Isten áldja, édesatyám.
Szendrey nem válaszolt. Nem tudott. A torkát szorongatta valami. Petőfi lépett oda hozzá. Az öreg tudta, hogy most kibékülhetnének. Ha kezet adna… Ha megölelné… De nem tudta megtenni. Úgy érezte, ez a fekete férfi erőszakkal ragadja el, és a halálba sodorja a lányát.
Sándor egy percig várt. Aztán felkapta a fejét, és ahogy szokott, gúnyosan felnevetett. Aztán fellépett a kocsira.
– Indulj! – adta ki a parancsot. – Meg se állj Koltóig!
A kocsis a lovak közé csapott, ám alig is ért ki a szatmári útra, leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és úgy esett, mintha dézsából öntenék.
– No, ez is jól kezdődik! – fortyant fel a kocsiban Petőfi. – Viharos utazásunk lesz.
– Mit vártál? – nevetett Júlia. – Viharos volt a jegyességünk, viharos lesz a nászutunk is – és szájon csókolta a Sándort. Most már tehette, hiszen a hites felesége volt.”
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobra a Koltói kastély udvarán
Igazán Koltón szoktak össze, a nászúton, ahol gyakran apróságokon is összekaptak. Első lakhelyük a fővárosban, a Dohány utcai albérlet volt. Kicsi volt a jövedelem, a zord apa, /Szendrey/ becsukta pénztárcáját a lánya előtt, ezért Jókait albérlőül fogadták. A forradalomban Júlia teljes szívvel és lélekkel osztozott Petőfi nézeteiben. Féltette, hiszen Petőfi neve a forradalom szimbólumává vált.
Vakmerő férfi volt, szinte kereste a veszélyt. A szabadságharc alatt született közös gyermekük: Zoltán. Mikor Petőfi eltűnt, Júlia így írt naplójában: „Ezerszer osztanám meg ővele a sírt, mint gyermekemmel az életet”. Kutat a férje után Pesten és Erdélyben is. Oly fiatal még, nincs felkészülve a lesújtó eredményre. Borba fojtja és mákonnyal oldja depresszióját. Petőfi nevén körözés: az egyik legkeresettebb személy az országban.
Júlia útlevélért folyamodik Haynauhoz, hogy külföldön is kereshesse férjét. Kérését elutasítják. Megismétli Liechtenstein generálisnál, – aki szexuális ellenszolgáltatást akar, s zsarolja a kimerült, kétségbeesett fiatalasszonyt. A herceg végül választás elé állította Júliát: vagy elmegy vele szeretőjeként Bécsbe, vagy elintézi, hogy kiutasítsák és meghurcolják. A barátok is kihátrálnak mögüle. Összetört, kétségbeesett.
Garay János költőnél ismerkedik meg Horváth Árpáddal, aki tanár és levéltáros. Gnómikus testalkatú, nagy szexuális étvágyú. A férfi felajánlja a „megmentő” házasságot. Júlia lépre megy. Először csak névházasság ez a kapcsolat, de hamarosan elkezdődik egy erőszakkal, abúzussal, durvasággal teli házasélet.
”Ha undok varangyos béka meresztené rám kidülledt szemeit, nem költene bennem oly utálatot, undort, mint ennek a férfinak a csókja vagy csak az érintése. Iszonyodom”. (Naplórészlet.) Folyamatosan ki van téve szóbeli megaláztatásnak, fizikai bántalmazásnak. A házasságból gyermekek származnak, akik bár erőszakban fogantak, Júlia szereti őket. (Árpád, Attila, Viola – ő csecsemőként meghal -, Ilona.)
Antikvárium
Talán vigaszba menekül, amikor verseket ír. A „Három rózsabimbó” c. költemény meg is jelenik a Napkelet c. kiadványban. A férfi prostituáltakhoz járt, miközben Júlia irodalmi próbálkozásait és sikereit kinevette. Senkinek nem volt sejtése, mi zajlott otthon a négy fal között. Talán nem túlzás állítani, hogy Szendrey Júlia testileg-lelkileg belebetegedett a bántalmazásba.
Folyamatosan küzdött női bajokkal, végül tumort diagnosztizáltak nála, ennek fejleménye lett a méhrák, amiben 39 évesen elhunyt. Horváth mellett végig az bántotta ,hogy ő volt a nemzet özvegye, majd megbélyegezték a megvetéssel sújtott asszony szerepével, amit lépten-nyomon tapasztalt…
A regény korabeli dokumentumokra épült. A szerző gazdag forrásanyagot tanulmányozott át, online letöltésekre támaszkodva igyekezett a történeti hűséget megtartani. A kor miliőjét úgy ábrázolta, hogy a gaszronómiától a divattörténetig, a népi imádságokon át a herbáriumig mindenre kiterjedt a figyelme, amivel árnyalni tudta a korabeli életkörülményeket.
A jegyzetekben 673 hivatkozással egészíti ki az olvasó számára az adatokat, adalékokat. A mű stílusa az archaikus kifejezések ellenére eleven, szabatos és világos. Párbeszédei érthetőek, a szereplők által kimondott mondatoknak jelentősége van, például a helyzetet, a környezetet érzékeltetik, a szereplők hangulatát vagy információt adnak át.
Hatalmas ismeretanyagot kap, aki elolvassa ezt a művet. Júlia iránt sajnálat, együttérzés ébred az olvasóban, s az a meggyőződés, hogy ha Júlia mögött érzelmi támaszként ott álltak volna a szülei, mindez másképp végződött volna… Érdekes, izgalmas olvasnivaló. Szeretettel ajánlom az Ezerszer Júlia című könyvet.
A Petőfi család 1911-ben emelt síremlékében nyugszanak Petőfi Sándor szülei, Petrovics István és Hrúz Mária, felesége, Szendrey Júlia, gyermekük, Petőfi Zoltán, valamint a költő öccse, István. A síremlék felújításának mecénása Rákay Philip és családja. (Fiumei úti sírkert, Magyar Nemzet)
Egy irodalmi „csemege”: Szendrey Júlia verse: (korabeli helyesírással)
Ne higyj nekem…
Ne higyj nekem, ha mosolygok,
Álarcz ez csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
Ne higyj nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat,
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondanom nem szabad.
Ne higyj nekem, hogyha hallasz
Fölkaczagni engemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily perczben lelkemet!
(Pest, octóber 10. 1856.)
Farkas Ferencné Pásztor Ilona
