Az Arcok a vitrin túloldaláról című interjúsorozatban Merinu Éva, a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyének múzeumpedagógusa volt a beszélgetőtársunk.

Kezünkben a sorsunk – Interjú Merinu Éva muzeológussal

merinu eva

Élete első két évtizedében hagyta szunnyadni páratlan küzdeni tudását és elhivatottságát. Ez aztán annál nagyobb erővel tört a felszínre, és jelent belső motort a mai napig az életében. Merinu Éva, a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyének múzeumpedagógusa nemcsak korábbi korlátait lépte át. Gyermek- és fiatalkori célkitűzéseit is messzemenően túlszárnyalta.

Ha jól tudom, korábban tériszonyod volt és a szűk helyeket is kerülted. Ehhez képest ma már félelmetes magaslatokba mászol fel, és szűk barlangokban túrázol.

Igen, sikerült mindkét fóbiám felett győzedelmeskednem. A barlangászat régi kedvtelés, ott a kíváncsiság volt a hajtóerő. A tériszony sikeres leküzdése azonban kényszerpálya eredménye. A volt férjemnek alpintechnikai cége volt, melyben kezdetben csak alkalomszerűen segítettem be. Később aztán azon vettem észre magamat, hogy ablakokból, tetőkről és hatalmas, ipari tartályokban lógok. Rengeteg, nagy kockázatot jelentő munkát vállaltunk és végeztünk el. Mivel 2017-ben elváltunk, ez már a múlté, de a megszerzett bátorság nagyon is a jelené.

Az egykori Centrum Áruház harisnyaosztályától is óriási utat tettél meg a mai napig.

13-14 évesen még nem volt elképzelésem, mi szeretnék lenni, inkább csak sodródtam. Ráadásul 19 évesen elveszítettem édesanyámat, mely lelki törés ugyancsak nem hatott pozitívan pályaválasztási törekvéseimre. Érdekeltek a ruhák, a divat, így beértem egy ruházati eladói állással is a kecskeméti Centrum Áruházban.

Még a szakmunkásképző utolsó évét sem kellett teljesen végigjárnom, mert a szakma kiváló tanulója versenyen 3. helyezést értem el. Ez azt jelentette, hogy azonnal a kezembe adták a szakmunkás-bizonyítványomat. Ugyanakkor ez a váratlan sikerélmény elindított bennem valamit…

Feléledt benned a belső hang…?

Igen, először azt éreztem, mindenképpen kell nekem az érettségi. Ezért munka mellett elkezdtem tanulni, mely nem esett nehezemre, hiszen a képességeim mindig jók voltak. Mivel abban az évben nem indult első évfolyam a Berkes Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában, felajánlotta az intézményvezető számomra, hogy ha egy nyár alatt elsajátítom az elsős tananyagot, rögtön kezdhetem a 2. osztállyal. Így is lett. S bár 19 évesen megszületett az első gyermekem, én mindvégig jártam az iskolába, és sikerrel le is tettem az érettségi vizsgát.

De itt nem álltál meg, igaz?

Nem, ezt követően jelentkeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolára, ahová a harmadik gyermekem születése után pár nappal mentem felvételizni. Ezt az iskolát már 3 gyerek mellett végeztem el, 2001-ben diplomáztam. S igen, rabul ejtett a tanulás, a fejlődés ízvilága, ezért a tanítói diploma megszerzése után következett a Szegedi Tudományegyetem néprajz szaka, melyet ugyancsak sikerrel abszolváltam.

Innen már egyenes út vezetett a múzeumba?

Az egyetem alatt kötelező volt múzeumi gyakorlaton részt venni, melyet én a Kecskeméti Katona József Múzeumban töltöttem le. Örömömre mély vízbe dobtak, mivel gyakornokként több kiállítás rendezésében aktívan részt vehettem. Egy év múlva az akkori osztályvezető keresett meg, hogy volna-e kedvem egy szülési szabadságát megkezdő kolléga helyére belépni. Örömmel mondtam igent, s így kerültem 2005-ben a múzeumba, ahol gyűjteménykezeléssel foglalkoztam. Munka mellett folytattam az egyetemet, és 2007-ben kaptam meg a néprajz szakos bölcsész diplomámat.

Miért pártoltál át a múzeumpedagógiára?

2009-ben a Nagy Kul-Túra pályázati felhívás keretében dolgoztam ki gyerekeknek komplex múzeumpedagógiai programot. Ez annyira jól sikerült, hogy a Cifrapalotában meghirdetett programokra jóval többen jelentkeztek, mint a Szentendrei Skanzenba. Nagy sikere volt, s nekem ez óriási lendületet adott.

Ahogy ebbe a világba belecsöppentem, hamar éreztem: ez vagyok én! Máig nem tudtam megunni a látványt, amikor foglalkozás közben csillog a gyerekek szeme. Szeretem, hogy a munkámat játékosság, változatosság és kreativitás hatja át.

Éppúgy tudást adok át, mint egy pedagógus, csak nekem sokkal nagyobb az alkotói szabadságom.

Merinu Éva avagy Cinna

Ha jól tudom, a tanulást a mai napig nem hagytad abba.

Engem nagyon sok minden érdekel, az élet számos szegletébe szeretek bele-belelesni. Az egyetem után először egy múzeumpedagógiai továbbképzést, majd egy olyan tanfolyamot végeztem el, ahol megtanultam, hogyan lehet a fizikai hátrányokkal élőket fogadni a múzeumban.

Idén augusztusban pedig a korai iskolaelhagyás csökkentését segítő múzeumpedagógiai módszerekkel ismerkedtem meg. Ezek elsősorban a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek, valamint a megértési nehézséggel élőknek nyújt számukra is értékelhető múzeumi élményt.

Most éppen egy frontszemélyzeti továbbképzésen veszek részt. Ennek az a célja, hogy olyan tudással vértezzem fel magam, melynek bevetésével valóban elégedetté tehetem a látogatókat. 2013 óta a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) Bács-Kiskun megyei koordinátora is vagyok, melynek kapcsán ugyancsak sok képzésen, műhelygyakorlaton és tanulmányúton vehetek részt.

Erős empátiával fordulsz a sérült gyerekek felé, ez minek köszönhető?

Egyrészt szakmailag kihívás velük foglalkozni, másrészt nagyon szeretnék nekik segíteni, pozitív élményt adni. Korábban egy „láthatatlan” néprajzi kiállítást, majd a „Beszélő köntös nyomában” című kiállítás kapcsán interaktív tárlatvezetést rendeztünk vakoknak és gyengénlátóknak.

Ez utóbbi esetében a program résztvevői kézbe vehettek egy korabeli török ágyúgolyót, kitapinthatták egy ácsolt láda mintázatát, megsimíthatták a szabómesterek által felhasznált korabeli textilek másolatait. Kipróbálhatták a nyakkalodát és a béklyót, működésbe hozhatták a kovácsfújtatót, magukra ölthették a török kaftán másolatát.

Az élményszerzésbe bekapcsoltuk mind a négy érzékszervet: a tárgyak tapintása mellett aszalt gyümölcsöket, kandírozott hibiszkusz virágot, rózsaszörpöt, halvát kóstolhattak, és illóolajakat szagolhattak. Nekik óriási élmény, nekem végtelen boldogság volt az a nap. Az a szeretet és hála, amit tőlük kapok, semmihez sem hasonlítható.

 

merinu eva

Merinu Éva foglalkozása gyermekekkel

Köztudott rólad, hogy soha senkinek nem mondasz nemet. Miért?

Valóban nagyon ritkán fordul elő. Ha valaki megkeres, hogy tartsak múzeumpedagógiai foglalkozást vagy tárlatvezetést, mindenáron segíteni próbálok neki. Volt olyan is, hogy szabadságom alatt ugrottam be egy csoporthoz. Legutóbb úgy oldottam meg egy ugyancsak távollétemre eső felkérést, hogy egy feladatlapot állítottam össze a csoportnak, mellyel végigjárhatták a Cifrapalotát. Nem utasítok el vagy hagyok magára senkit.

Mik egy jó múzeumpedagógus erényei?

Az első legfontosabb talán az, hogy szeresse a gyerekeket, legyen türelmes, és kezelje őket egyenrangú félként. A munka során emellett szükség van még nagy adag kreativitásra, kíváncsiságra, nyitottságra és szüntelen tanulni vágyásra.

A szabadidődben mit csinálsz?

A kikapcsolódás nálam gyakran egyet jelent a munkával. Munkaidő után is sokat olvasok, ötletelek az épp aktuális munkával, témával kapcsolatban. Nagyon szeretem a filmeket, imádok kirándulni, vonzanak a hegyek, vizek, barlangok. Szeretek kilépni a komfortzónámból, feszegetni a határaimat.

Voltam már csúszós-mászós overállos-fejlámpás barlangtúrán, ahol a barlangot eredeti állapotában négykézláb és hason csúszva jártam végig. Kipróbáltam a canyoningot, amely mixeli a különböző sporttechnikákat, úgymint az úszás, mászás, túrázás, kötélen ereszkedés, szikla szirtekről ugrálás. Megtapasztaltam, milyen nehéz és veszélyes terep a búvárkodás.

Három gyermekem közül kettő még velem él, velük is gyakran útra kelünk. Legújabb szenvedélyem a Step Aerobic. A zene ritmusára végzett koreografált lépések teljesen kikapcsolnak, ellazítanak egy-egy fárasztó nap után.

Kecskeméti Katona József Múzeum

 

Kapcsolódó cikkünk:

Arcok a vitrin túloldaláról – Ifj. Gyergyádesz László

 

 

Hozzászólások