Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta. Ezt követően közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt már bolygónkon. A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink pedig vészesen csökkennek, lassan felőrlődnek. Mindezek következménye, hogy az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.

A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban tovább gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-án éljük fel Földünk éves erőforrás-kapacitását.

Akadnak olyan országok, amelyek igényei messze meghaladják természeti erőforrásaikat, így import segítségével elégítik ki igényeiket. Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak pedig több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat. Magyarország e rangsorban jobban teljesít, annak ellenére, hogy hazánk a fejlett országok közé tartozik, fogyasztásunk „csak” 1,3- szeresen haladja meg Magyarország biokapacitását.

WWF Magyarország

2013. augusztus 19.

Hozzászólások