Kállay Miklós volt az a kormányfő, aki valószínűleg hazánk legnehezebb időszakában vette át az ország vezetését. 1942-t írtunk, amikor már világossá vált, hogy a II. világháborúban ismét a vesztesek oldalára kerültünk. A miniszterelnök arra a feladatra vállalkozott, hogy nemzetét ebből a helyzetből a lehető legkisebb veszteséggel vezesse ki. Később politikáját illetően a szocialista történetírók gúnyosan írtak a Kállay kettősről, ami valójában a hazája iránt mélyen elkötelezett miniszterelnök kétségbeesett próbálkozása volt az ország megmentésére.

Kállay Miklós 1887-ben született Nyíregyházán, köznemesi családban. Édesapja, Kállay András Szabolcs megye főispánja volt. Miklós a család ötödik gyermekeként született. Gondos nevelésben részesült. Budapesten végezte középiskolai tanulmányait a Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban. Ezután külföldön tanult, Genfben, Drezdában és Párizsban, majd jogi doktorátust szerzett Budapesten. Jogi tanulmányai mellett már ekkor felébredt érdeklődése a gazdasági ismeretek iránt.

Pályafutása végzettségének megfelelően kezdődött. Kisvárdán szolgabíróként dolgozott, majd 1920-ban a nagykállói járás főszolgabírája lett. 1922 és 1929 között Szabolcs és Ung vármegye főispánja volt. Közben földbirtokot örökölt, és a gazdálkodás lett egyik kedvelt tevékenysége. Ennek érdekében egyre jobban bővítette mezőgazdasági ismereteit. Családi élete kiegyensúlyozott volt, 1914-ben házasságot kötött Kállay Helénnel. Három fiuk született, Kristóf, Miklós és András. A házaspár kapcsolata mindvégig harmonikus maradt, gyermekeiket nagy gonddal nevelték.

Feleségével, Kállay Helénnel

A politikai életbe 1929 után kapcsolódott be. Bethlen kormányában kereskedelemügyi államtitkár lett. Mindvégig meggyőződéses és következetes híve maradt az akkori miniszterelnök konzervatív politikájának. A gazdasági válság alatt földművelésügyi miniszterként Gömbös Gyula kormányának is tagja volt. Miniszterelnökével sok mindenben nem értett egyet, de segíteni akart a magyar mezőgazdaság nehéz helyzetén. Nevéhez fűződött a gazdák adósságainak rendezése.

1935-ben Gömbös radikális politikai változásokat akart végrehajtani. Ez ellentétben állt Kállay konzervatív nézeteivel, így kilépett a kormányból. Horthy már ekkor egyik bizalmasának tekintette, és a Felsőház tagjává nevezte ki. A Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal elnöke lett, és ekkor épült meg a békésszentandrási duzzasztómű.

Közben országgyűlési képviselőként is dolgozott, és szoros barátságot ápolt gróf Teleki Pállal. Mélyen lesújtotta barátjának öngyilkossága, és nem tudta elfogadni az új miniszterelnök, Bárdossy László háborús politikáját. Bárdossy nemcsak a Szovjetuniónak, hanem az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának is hadat üzent. Kállay úgy látta, hogy mindez és az egyoldalú német barátság Magyarország vesztéhez vezet. A parlamentben a zsidótörvények ellen szavazott.

1941 végén a német offenzíva Moszkva előtt elakadt. Egészen addig a német hadvezetés úgy ítélte meg, hogy Magyarország nagyobb katonai támogatására nincs szüksége. Ekkor viszont fordulat állt be, és 1942 januárjában a birodalmi külügyminiszter (Ribbentrop) és a Wehrmacht főparancsnoka (Keitel tábornagy) Budapestre látogatott. Nagyobb, közvetlen magyar katonai áldozatvállalást követeltek. A magyar kormánynak nem volt választási lehetősége, és a 2. magyar hadsereget a keleti frontra kellett küldenie. Ezt március 15-én háborúellenes tüntetés követte Budapesten.

Horthy és konzervatív tanácsadói ekkor már nem bíztak a német győzelemben. A kormányzó menesztette Bárdossyt, és Bethlen javaslatára Kállay Miklóst kérte fel kormányalakításra. Kállay ezt nem akarta elvállalni, mert a helyzetet reménytelennek ítélte. Végül beadta a derekát, mert úgy vélte, hogy Magyarország még esetleg megmenthető. Abban reménykedett, hogy a nyugati szövetségesek a Balkánon szállnak partra, és Magyarország angolszász megszállás alá kerül. Hogy a szovjetektől félt, abban tökéletesen igaza volt, amint ezt a későbbi események tökéletesen igazolták.

A Kállay kormány

Ekkor kezdte meg a később Kállay kettősnek nevezett politikát. A németekkel nyíltan nem szakíthatott, mert az azt jelentette volna, hogy az országot már korábban megszállják. Így a magyar kormány teljesítette a német gazdasági követeléseket, de elzárkózott a zsidóság deportálása elől. Magyarország egészen 1944-ig menedéket jelentett a zsidók számára. A miniszterelnök vizsgálatot rendelt el az újvidéki vérengzéssel kapcsolatban is. Ez még hivatalba lépése előtt történt, amikor egy razzia alkalmából magyar katonák és csendőrök több mint 3000 embert öltek meg bosszúból a partizánok tevékenysége miatt. A felelősöket Kállay bíróság elé állíttatta, de az ítéleteket nem lehetett végrehajtani, mert a tettesek Németországba szöktek, ahol beléptek az SS-be. Kállay megbízottai ugyanakkor titkos tárgyalásokat kezdtek a fegyverszünetről az angolszász hatalmakkal Törökországban, Stockholmban és Genfben. Ennek eredményeként az amerikai és angol légierő nem bombázta Magyarországot.

Kállay a Parlamentben felszólal

1943-ban a katonai helyzet gyökeresen megváltozott. A németek katasztrofális vereséget szenvedtek Sztálingrádnál, majd Kurszknál, míg a 2. magyar hadsereg gyakorlatilag megsemmisült a Don-kanyarban. A keleti front egyre közeledett Magyarország felé. Kállay továbbra is ellenállt a német követeléseknek, elzárkózott új magyar csapatok frontra küldésétől. Nem volt hajlandó szigorúbb fellépésre a zsidókkal szemben sem. A németek egyre bizalmatlanabbak lettek vele szemben (tudtak a titkos tárgyalásokról is), és követelték Horthytól a miniszterelnök leváltását, de a kormányzó ezt megtagadta.

A szövetséges hatalmak 1943 végén tartották a teheráni konferenciát, amely meghiúsította Kállay reményeit. Roosevelt, Churchill és Sztálin úgy döntött, hogy a nyugatiak hadereje Normandiában száll partra. Ez pedig azt jelentette, hogy Magyarországot a szovjet hadsereg fogja megszállni.

A német hadvezetés egyre nehezebb helyzetbe került. Magyarországot megbízhatatlan szövetségesnek tartották, ezért a Wehrmacht vezetése kidolgozta a Margarethe tervet, hazánk katonai megszállására. A magyar kormány értesült arról, hogy Magyarország határainál német csapatösszevonásokat hajtottak végre, így küszöbön állt a megszállás. Ebben a helyzetben Hitler németországi látogatásra hívta meg Horthyt, hogy a problémákat megbeszéljék. Kállay azt tanácsolta a kormányzónak, hogy a meghívást ne fogadja el, hanem maga helyett a vezérkari főnököt és a hadügyminisztert küldje. Azzal érvelt, hogy Horthy a hadsereg főparancsnoka, így távollétében senki sem adhat parancsokat a honvédségnek. A vezérkari főnök (Szombathelyi Ferenc) azonban meggyőzte a kormányzót, hogy egyedül ő rendelkezik olyan tekintéllyel, amivel Hitler döntését esetleg meg tudja változtatni.

A németek megszállták Magyarországot

1944 márciusában Horthy elutazott Klessheimbe. Itt a Führer követelte tőle egy új, németbarát kormány kinevezését, és közölte, hogy az ország megszállása megkezdődött, és ezt már nem lehet leállítani. 1944. március 19-én német csapatok vonultak be Magyarországra. Ellenállás gyakorlatilag nem történt, a magyar hadsereg erre nem is lett volna képes, főleg úgy, hogy a tisztikar jelentős része németbarát volt. Horthy különvonatát a németek késleltették, így – mire a kormányzó hazaérkezett – , a megszállás már befejeződött.

A hadsereget az SS és a Gestapo alakulatai követték, akik megkezdték a németellenes politikusok letartóztatását. Kállay lemondott, és a török követségre menekült, ahol egy időre menedéket kapott. Helyére a feltétlen németbarát Sztójay Döme került. A háború folytatódott, az ország hamarosan hadszíntér lett, a magyarországi zsidóság nagy részét pedig deportálták. Kállay ezekre az eseményekre már semmiféle hatást nem tudott gyakorolni. A háború végén személyes tragédia is érte, szeretett felesége egy aknatámadás során életét vesztette (egészen addig a Várban a Horthy család adott neki menedéket).

1944. október 15-én Horthy megpróbált fegyverszünetet kötni a Szovjetunióval. Ezt a németek meghiúsították, és hatalomra juttatták Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártját. Kállay elhagyta a követséget, mert úgy érezte, hogy személye tehertétel a törökök számára. Letartóztatták, és egy német koncentrációs táborba vitték. Innen az amerikaiak szabadították ki, és életének hátralévő részét az Egyesült Államokban töltötte, ahol 1947-ben újra megnősült. Ahogyan emlékirataiban olvashatjuk, a magyar politikai helyzet mélységes aggodalommal töltötte el, de ezt befolyásolni nem tudta. 1967-ben hunyt el New Yorkban. Hamvait először Rómába vitték, 1988-ban, majd csak a rendszerváltás után „térhetett vissza” szülőföldjére: 1993-ban helyezték végső nyugalomra Nagykállón, a családi sírboltban.

A Kállay család kriptája

Kállay nem volt olyan nagy formátumú politikus, mint kortársa, Bethlen István, de emlékirataiból egy hazáját mélyen szerető államférfi képe bukkan fel. Miniszterelnök nem akart lenni, csak abban a reményben vállalta, hogy hazáján tud segíteni. A kilátástalan nemzetközi helyzetben ez nem sikerülhetett.

 A Kállay kúria                                                                          Kállay Miklós szobra

 

 

 

Weninger Endre

 

 

Hozzászólások