Gróf Tisza István egyik legtöbbet rágalmazott miniszterelnökünknek tekinthető. A kortársak szemében sohasem volt népszerű, Ady Endre például vad geszti bolondnak nevezte (Geszt volt a Tisza család birtoka). Később első számú felelősnek tartották Magyarország részvételéért az I. világháborúban, ezért személye kifejezetten gyűlöletessé vált. A II. világháború után a marxista történetírás hihetetlenül negatív képet festett róla. Ha viszont a tényeket nézzük, megjelenik egy mélyen vallásos, hazáját szerető, nagy formátumú államférfi, aki elveihez haláláig szigorúan ragaszkodott.

1861. április 22-én született Pesten. Apja, Tisza Kálmán 15 évig (1875-1890) Magyarország nagy tekintélyű miniszterelnöke volt. Anyja, gróf Degenfeld-Schomburg Ilona arisztokrata származása ellenére fiuk, István a családi hagyományoknak megfelelően szigorú kálvinista szellemben nevelkedett. Istenhite, vallásossága egész életében meghatározó maradt számára. Középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte, majd jogot és politikai gazdaságtant tanult Berlinben, Heidelbergben és Budapesten. Húsz éves korában jogi doktorátust szerzett. Ezt követően huszártisztként egyéves katonai szolgálatot teljesített. 1883-ban megnősült, és unokatestvérét, Tisza Ilonát vette feleségül. Két gyermekük közül leányuk fiatalon, diftériában meghalt, fiuk pedig csak öt nappal élte túl apja meggyilkolását.

Gróf Tisza István és családja az 1890-es évek elején

Tisza István egy ideig a családi birtok ügyeit intézte, de figyelme hamarosan a politika felé fordult. Már fiatalkori leveleiből kiderült, hogy egyetértett apja politikájával, és a dualizmus elkötelezett híve volt. Szívesebben látott volna egy teljesen független Magyarországot, de úgy gondolta, hogy a szláv tengerben a nagyhatalomnak számító Monarchia léte elengedhetetlen. Politikai nézeteit illetően magát liberális konzervatívnak tartotta. Liberalizmusát természetesen nem azonosíthatjuk a mai, magát liberálisnak tekintő irányzattal. Tiszának ez azt jelentette, hogy a magyar nemzeti lét alapjának a jogrendet és az alkotmányosságot tartotta. Konzervatív volt, mert ellenezte a radikális változásokat.

 1886-ban a vizaknai (Erdély) körzet képviselője lett, természetesen az apja által irányított Szabadelvű Párt színeiben. Komoly munkát végzett a közgazdasági és közigazgatási bizottságokban. Apja lemondása után (1890) a kormánypárt egyik vezető emberének számított. Az 1890-es évek legfontosabb parlamenti kérdései az egyházügyi reformok voltak. Tisza – bár mélyen hívő kálvinista volt -, támogatta a polgári házasság és anyakönyvezés bevezetését, sőt, állást foglalt a zsidó vallás egyenjogúsítása mellett. Apjához hasonlóan elítélte az antiszemitizmust, egy olyan időszakban, amikor egymillió zsidó menekült Oroszországból a Monarchiába. A Tisza család köznemesi származású volt, de 1897-ben a király Tisza Istvánra ruházta át nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét.

Az 1890-es évek végén a Parlamentben elharapózott az obstrukció néven ismert jelenség. Az ellenzék végtelen beszédekkel akadályozta a törvényjavaslatok elfogadását, így az országgyűlés munkáját komolytalanná tette. Tiszát, akinek fő tulajdonsága a hivatástudat volt, ez felháborította és undorította. Felelőtlen viselkedésnek tartotta, mert lejáratta a parlamentet. Szerinte a képviselők nem erre kaptak felhatalmazást a választóiktól. A viták jórészt a hadsereg körül zajlottak, és Tisza úgy vélte, hogy a Monarchia nagyhatalmi helyzetének alapfeltétele volt az erős hadsereg.

Az országgyűlési viták Széll Kálmán miniszterelnöksége alatt (1899-1903) rövid időre megoldódtak. Ez az állapot azonban csak átmeneti volt. Az ellenzék felújította az obstrukciót, és a parlament újra döntésképtelen lett. Tisza ekkor már elismerten a Szabadelvű Párt vezetője volt. Úgy gondolta, hogy ezt a helyzetet – bármilyen eszközzel is -, de meg kell oldani. 1903-ban a király miniszterelnökké nevezte ki. Zárkózottsága és célratörő politikája miatt már ekkor is népszerűtlen volt. Legfontosabb feladatának tartotta a parlamenti munka komolyságának helyreállítását, vagyis az obstrukció letörését. Ennek eszközét a házszabály módosításában látta. Ezt célozta a hírhedt „zsebkendőszavazás” 1904-ben. A házelnök, Perczel Dezső, zsebkendőjével jelt adott a kormánypárti képviselőknek, akik felállva követelték a szavazást az új szabályzatról. Az ülés botrányba fulladt, az ellenzéki képviselők bántalmazták a parlamenti őröket, és összetörték a berendezést.

A sikertelen kísérlet után a király 1905-ben feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki. A Szabadelvű Párt válságba került, több neves képviselője elhagyta (Széll Kálmán, Teleki Pál, ifj. Andrássy Gyula), és megalakította az Alkotmánypártot. Az új választásokat az ellenzéki koalíció nyerte meg, ezért Tisza feloszlatta a Szabadelvű Pártot.

1906 és 1910 között Tisza csak a főrendi ház munkájában vett részt. Hamar kiderült, hogy a hatalmat megszerző ellenzék képtelen a kormányzásra. Ahogyan a kortársak fogalmaztak: „felült a lóra, de lovagolni nem tud”. Kormányt alakítani csak hosszas huzavona után sikerült Wekerle Sándor vezetésével. Választási ígéretei közül az ellenzék gyakorlatilag semmit sem valósított meg, még a választójogi reformot sem.

1910-ben Tisza úgy gondolta, hogy a politikai helyzet lehetővé teszi számára a visszatérést. Nemzeti Munkapárt néven újjászervezte a Szabadelvű Pártot, és ez a választásokon fölényes győzelmet aratott. Tiszát két kerületben is megválasztották, végül Arad képviselőjeként került be a parlamentbe. Még nem vállalt miniszterelnökséget, elsősorban a trónörökössel, Ferenc Ferdinánddal való nagyon feszült viszonya miatt. Ennek ellenére az ország legbefolyásosabb politikusa volt, és képviselőházi elnöknek választották.

Az ellenzéki képviselők a Parlamentben összetörték a berendezést

Politikája semmit sem változott. Ragaszkodott a Monarchia fenntartásához, és helyre akarta állítani az országgyűlés tekintélyét. Elfogadtatta az új házszabályt, amely lehetetlenné tette az obstrukciót. A renitenskedő ellenzéki képviselőket karhatalommal vezettette ki az ülésteremből. Nem törődött azzal, hogy ez tovább növelte népszerűtlenségét. 1912-ben egy ellenzéki képviselő, Kovács Gyula háromszor rálőtt Tiszára, majd öngyilkosságot kísérelt meg. (A golyók nyomai még ma is láthatók az ülésteremben.) Tisza nem szakította félbe az ülést, higgadtan folytatta a beszédét. (A merénylő felépült súlyos fejsérüléséből, de az elmeszakértő beszámíthatatlannak nyilvánította, így nem ítélték el.)

1913-ban a király újra Tisza Istvánt nevezte ki miniszterelnökké. Az uralkodó és a miniszterelnök közötti viszony harmonikus volt, Ferenc József mindig nagy tiszteletben tartotta a magyar kormányfőt. A parlament még ebben az évben elfogadta az új választójogi törvényt, amely felemelte a szavazásra jogosultak számát, és a városokban titkossá tette a szavazást. Tisza egyébként mindvégig ellenezte az általános választójog bevezetését. Egyrészt úgy gondolta, hogy az iskolázatlan tömegek nem tudnak megfelelően dönteni, másrészt félt attól, hogy a soknemzetiségű Magyarország politikai berendezkedését veszélyeztetné az etnikumok tömeges szavazása. Nemzetiségi politikájában egyébként sem merev, sem erőszakos nem volt. Támogatta a személyi jellegű nemzetiségi jogok kibővítését, de az autonómiát ellenezte.

Gróf Tisza István kihallgatáson Ferenc József császárnál

1914. június 28-án Gavrilo Princip Szarajevóban meggyilkolta a trónörököst, Ferenc Ferdinándot és feleségét. Hamar kiderült, hogy a szálak Szerbiába vezetnek. A trónörökös halála valószínűleg nem rendítette meg Tiszát, mert kettejük viszonya ellenséges volt. Ferenc Ferdinánd híres volt magyarellenességéről, és a dualizmus helyett a trializmust képviselte, ami a szlávoknak, elsősorban a cseheknek nagyobb szerepet szánt a Monarchián belül. Azzal viszont Tisza is tisztában volt, hogy a helyzet kritikus, háborúval fenyegető, és ez nem lesz egy helyi konfliktus.

A merényletet követő koronatanácson a háborús párt volt fölényben. A Monarchia legtöbb vezetője Szerbia megbüntetését követelte. A vezérkari főnök, Konrad von Hötzendorf azonnali katonai akciót követelt. Tisza volt az egyedüli, aki ezt ellenezte. Azt javasolta, hogy Szerbiának egy kemény, de elfogadható feltételeket tartalmazó jegyzéket küldjenek.

Júliusban Tisza elképesztő nyomás alá került. A német császár, II. Vilmos egyértelművé tette, hogy a háborút elkerülhetetlennek tartja, és ebben a Monarchiát teljes hatalmával támogatja. Arról is biztosította Tiszát, hogy garantálja Románia semlegességét. Még a közvélemény is háborúpárti volt, és követelte a „kutya Szerbia” megbüntetését. Tisza így magára maradt, bár sohasem volt háborúpárti, és elfogadta, hogy a Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához. Ennek feltételei egy szuverén állam számára elfogadhatatlanok voltak, így július 28-án kitört a háború. A háború alatt Tisza végig azt az álláspontot képviselte, hogy mindenképpen meg kell őrizni a Monarchiát. Elutasított minden olyan elgondolást, amely új területek megszállására irányult.

1916-ban meghalt Ferenc József. Az idős uralkodó mindig bízott Tiszában, utóda, IV. Károly viszont változásokat akart. Megpróbált különbékét kötni az Antanttal, amit Tisza illúziónak tartott. Tudta, hogy az Antant abban reménykedik, hogy az USA hadba léptével térdre tudja kényszeríteni a központi hatalmakat. IV. Károly lemondatta Tisza Istvánt, de a kormánypárt parlamenti többsége megmaradt. 1917-ben Tisza ezredesként katonai szolgálatot teljesített a keleti fronton. Lelkiismeretesen gondoskodott katonáiról, aki szerették és tisztelték őt.

1917-ben Tisza ezredesként katonai szolgálatot teljesített a keleti fronton

Ekkor már erősödött az országban a háborúellenes hangulat. Károlyi Mihály és követői a békekötés mellett szónokoltak, csak éppen azt nem tudták megmondani, hogy ez a gyakorlatban hogyan lehetséges. Az antant célja akkor már a feltétel nélküli megadás volt. A közvéleményben az a nézet terjedt el, hogy a háborúért elsősorban Tisza István a felelős. Ezt támogatta a brit sajtó is, elsősorban az emigrációban élő cseh politikus, Benes aknamunkája miatt.

1918-ban Tisza számára is világos volt, hogy a háborút nem lehet megnyerni. Abban viszont reménykedett, hogy a Monarchia széthullását meg lehet akadályozni. Szarajevóba utazott, hogy tárgyaljon a délszláv vezetéssel, de ezeknek az autonómia már nem volt elég, mert az antant támogatta egy délszláv állam megalakítását.

1909-ben párbajt vívtak Károlyi Mihállyal, aki gyűlölte Tisza Istvánt

1918 októberében Tisza a parlamentben bejelentett, hogy a háborút elvesztettük. Ekkor már hihetetlenül népszerűtlen volt. Lékai János, egy fiatal baloldali anarchista (az úgynevezett Galilei Kör tagja) merényletet kísérelt meg ellene, de fegyvere csütörtököt mondott. 1918 végére a politikai helyzet kaotikussá vált. A király kiadta az Októberi Kiáltványt, amelyben a Monarchia föderalisztikus átrendezését ígérte. Ezt a nemzetiségek már nem fogadták el, programjuk az elszakadás volt. Károlyi Mihály vezetésével megalakult a Nemzeti Tanács, amely békét és demokratikus reformokat sürgetett. Mint később kiderült, ennek gyakorlati megvalósítására nem volt elképzelése.

1918. október 30-31-én zajlottak azok az események, amelyek később az „őszirózsás forradalom” nevet kapták. Ugyanúgy nem volt ez forradalom, mint a hírhedt Nagy Októberi Szocialista Forradalom sem. De ennek bemutatása nem tartozik cikkem tárgykörébe. Az úgynevezett forradalomnak egyetlen halálos áldozata gróf Tisza István miniszterelnök volt. Tiszát 1918. október 31-én gyilkolták meg Hermina úti villájában. Korábban már figyelmeztették, hogy élete veszélyben van, és meneküljön Budapestről. Tisza ezt visszautasította azzal, hogy ő nem fut sehová. Amikor több katona betört a villába, a grófot azzal vádolták, hogy ő volt a felelős a fronton történt szenvedéseikért, majd rövid szóváltás utána agyonlőtték a miniszterelnököt. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Ennek így kellett történnie.” A merényletnél felesége és unokahúga is jelen volt.

Geszt, a Tisza család kriptája

A gyilkosságot később a szocialista történetírás úgy magyarázta, hogy a spontán népharag megnyilvánulása volt. Ha a könyveket nézzük, ez képtelen ostobaság. A Tisza-villát őrző csendőröket már korábban eltávolították, a telefont kikapcsolták. A merénylők teherautón érkeztek, és pontosan ismerték a villa alaprajzát. Szervezett akcióról volt szó, de hogy ki volt a főszervező, az pontosan soha nem derült ki. Valószínűsíthető, hogy Pogány József, a Tanácsköztársaság későbbi népbiztosa, a Katonatanács egyik vezetője. Sokan állítják, hogy az értelmi szerző Károlyi Mihály volt (például Tormay Cecile Bujdosó könyv című művében). Károlyi emlékirataiban azt állítja, hogy nem tudott a készülő merényletről. Ez nem igazán hihető, tekintve Tisza iránti gyűlöletét. 1909-ben párbajt vívtak egymással, amelyben a kiválóan vívó Tisza kímélte ellenfelét, de az ennek ellenére több kisebb sebet is kapott. Károlyi koszorút küldött a temetésre, de azt a család nem fogadta el.

A felújított Tisza István szobor és emlékmű a Parlamentnél

Tisza Istvánt Geszten, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. A két világháború között a Parlamentnél szobrot emeltek tiszteletére. Ezt a II. világháború után lebontották, de napjainkban felújították, és őrzi XX. századunk egyik kiemelkedő politikusának emlékét. Tisza néhány véleményével, intézkedésével talán nem tudunk azonosulni, de kétségtelen, hogy mindenben hazája szolgálata vezette. Kimagaslóan jellemszilárd, becsületes és nagy formátumú államférfi volt.

 

 

Weninger Endre

 

Hozzászólások