A TIT Kulturális Örökség Szakosztálya szervezésében nyílott meg Mózer Erzsébet Munkácsy-díjas restaurátor és grafikusművész “Léleknyomatok…” című kiállítása 2017. július 24-én Kecskeméten, a Tudomány és Művészetek Házában. Megnyitotta: dr. Turai G. Kamil, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának nyugalmazott docense. A művésznővel a megnyitó után beszélgettünk.

Mózer Erzsébet

A Szépművészeti Múzeum restaurátora Kecskeméten grafikákat állít ki. Ez érdekesen és izgalmasan hangzik. Mesélj magadról, kérlek!

Először volt a restaurálás. Amikor a munkám során találkoztam különböző régi képekkel, azt gondoltam, hasznos lenne azt is megtanulnom, hogyan készültek ezek, milyen anyagokat használtak hozzájuk, hogy jobban tudjam restaurálni őket. Elvégeztem a grafikus képzést, és megtanultam azokat a technikákat, amelyek szükségesek lehetnek a munkámhoz. Tulajdonképpen a Velencei Akadémián végeztem el a grafikus szakot. Közben rájöttem arra, amit már gyerekkoromtól kezdve éreztem, hogy a rajzzal, a grafikával tudom a legjobban kifejezni önmagam. Csodálatos lehetőség volt Velencében megtalálnom magamban a grafikus létemet.

A kecskeméti kiállítás úgy jött létre, hogy Simon Anita rendezvényszervező meglátta a munkáimat (a Szépművészeti Múzeumba járt órákra), és elhatározta, hogy ebből ő rendez egy kiállítást Kecskeméten. Nem sok ismerősöm van itt, de most szembesültem vele, hogy kedves tanító bácsim itt lakik, és eljött a kiállításom megnyitójára. Vagy harminc éve nem találkoztunk, és igen nagy öröm volt számomra, hogy az az ember, akit annyira kedveltem, eljött ide, hogy megnézze az alkotásaimat.
Kecskeméten 2000-ben jártam először, az Animációs Filmfesztiválon. Kedves barátom, Richly Zsolt rajzfilmrendező akkor ünnepelte a születésnapját, és meghívott engem is. Mivel tanított engem, megkért, hogy készítsek a munkáihoz paszpartukat, és így kerültem ide.

Húgommal, Mártával a képeim előtt

Beszéljünk a munkáidról kicsit! Milyen jellegű alkotásokat hoztál el kiállítani hozzánk?

A képeim között vannak linóleum metszetek, szitanyomatok és monotípiák is. Ezeknek a kombinációja is megjelenik itt. A monotípia azért különleges technika, mert a grafika és a festészet határán található. Ez egyedi, csak egyszer lehet lenyomtatni, és nem lehet ugyanúgy megismételni a képet. A monotípia technikát lényegében az 1600-as években találta fel Benedetto Castiglione. Ő volt az első, aki ilyen nyomatokat készített. Később sokan használták ezt a technikát az alkotásaikban: Edgar Degas a táncosnők megrajzolásához, aztán Picasso, Szász Endre, Bálint Endre.

Honnan kölcsönzöd a témáidat?

A témáim sokfélék. Megjelenik nálam a tájkép, az istenes gondolatok kifejezése, életképek – ezek a Velencéből való visszatérésem után készültek az ottani élményeim hatására. Vannak olyan képek is, amelyek Velencében készültek, ilyen az Angyalok sorozat is. A szállásom egy parókia épületében volt, mellette egy templom, tehát egy szakrális helyen születtek az angyalos képeim.

 

Honnan származnak a képek alatt található versek, idézetek?

A képaláírások a saját verseim, melyek három sorozatból, illetve történetből tevődtek össze. Útban Velence felé, a Capricció, és Vágyaink. Ezekhez válogattam a képeket, de az a különös bennük, hogy a versek nem a képekhez készültek, azoktól teljesen függetlenek. Mind Velencében születtek, egy-egy utazásomhoz köthetők, illetve a Capriccio és a Vágyaink, a Velencében szövődött szerelemből születtek, melyet férjem ihletett, mint néhány képet is.

A versek mellett írok meséket is. Egy meseíró pályázaton jó helyezést értem el, könyvben is megjelent a mesém. Aztán vannak történeteim Casanováról, ezeket csak Velencében tudom megírni, szükségem van hozzá a város hangulatára.

Turai G. Kamil esztéta 

Sokoldalú művész vagy, gratulálunk! A munkahelyeden, a Szépművészeti Múzeumban mit szólnak, hogy ilyen különleges munkatársuk van?

A közvetlen kollégák tudnak róla, szélesebb körben azonban nem. A múzeumban elsősorban restaurátor vagyok, és nem szoktam előtérbe állítani az egyéb elfoglaltságaimat. Egyébként is gyakran kételkedem magamban egy-egy mű megszületése után, hogy az vajon másoknak is tetszik-e. Hiába tudom, hogy jó, mégis elbizonytalanodok, vajon mennyire fér bele az alkotásom a művészet kategóriájába.

Nem kaptál megerősítést szakemberektől?

De igen! Velencében például dicsérettel végeztem. Szerencsére általában tetszik az embereknek, amit csinálok. Volt már több kiállításom is, de azok egyszerűbbek voltak. Ezt a mostanit nagyon fontosnak érzem, ez egy igazi, komoly kiállítás.

A híradásokból majd megtudják a kollégák is, hogy nagyszerű kiállításod nyílt Kecskeméten. Milyen terveid vannak a közeljövőre?

Mindkét tevékenységet szeretném folytatni, a restaurálás mindenképpen fontos az életemben. Nagyon sok terület van, ahol szeretnék kutatni, hiszen kíváncsi vagyok további alkotói módszerekre is. A művészeti tevékenység is vonz, a mostani kiállítás kedvéért azonban félre kellett tennem olyan fontos dolgomat, mint a doktori iskola befejezése, de most már arra is koncentrálok.

Miket restaurálsz a múzeumban? Izgalmas dolog lehet…

A legrégebbi grafika, amit restauráltam, az 1390-es évekből származik. De dolgoztam Dürer-képen is. A múzeumnak van egy törzsanyaga, az Eszterházy Gyűjtemény darabjai. Emellett adományként vagy vásárlás során is kerülnek újabb darabok a tulajdonba az évek során. Ezeket átnézzük, és ha szükséges, restauráljuk. Ha külföldi kiállítások vannak, akkor előkészítjük a képeket az utaztatáshoz. Ezek elég komoly feladatok.

A családtagok, barátaid hogyan tekintenek a művészi tevékenységedre?

Szerencsére mindenki pozitívan. Édesanyám mindig is pártolta ezt. Magyar-történelem szakos tanár volt, és általa élt egyfajta művészetszeretet a családban. A diákjaival komoly versenyeken vett részt, jó eredményeket értek el. Édesapám pedig földrajz-rajz szakos tanár volt, és ő festegetett is. A nagyapám nagybátyja is festett, tehát volt a családban kitől örökölni a művészi vénát. A szüleim és a testvérem mindenben támogattak eddig is. Húgom, Márta egyúttal a szakmai tanácsadóm is, ő is foglalkozik művészettel. Most is elkísért Kecskemétre, és mindenben segít, bár őszinte kritikusom is.

Végezetül álljon itt Dr. Pankaszi István DLA Habil Munkácsy-díjas grafikai restaurátor méltató soraiból egy részlet, melyben Mózer Erzsébet Munkácsy-díjas grafikai restaurátort és grafikusművészt, valamint munkásságát mutatja be:

„Mózer Erzsébet munkái egy kísérletező, izgatott, a művészet műhelytitkára nyitott egyéniség vibráló vizuális megtestesülései. Restaurátor múltja mindezeket alátámasztja. Az alkimistatudás, mely mélyen gyökerezik a múlt művészetében, átitatja gondolatait és azok képi leképezéseit. Velence művészete, a színek, a muranói üvegek, középkori kerámiák isteni érintését fedezi fel a néző munkái szemlélése közepette. Mindazoknak ajánlom alkotásait, akik szeretik a középkor misztikumának megjelenését a modern művészetben, és gyermeki rácsodálkozással fogadják magukba az anyag szépségeit, az ikonok egyszerű, de előírásos tiszta hitét.”

Kedves Erzsébet, köszönöm szépen az interjút, és további szép sikereket kívánok alkotói munkád során!

Penge Benge Jazz Trio

 

A megnyitón közreműködött és jó hangulatot teremtett a Penge Benge Jazz Trio.

A kiállítás augusztus 11-ig látogatható munkanapokon 9.00-től 16.00 óráig.

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások