Bemutatkozó írás Kócziánné Szalai Teréz „Álmok-Vágyak-Emberek” kiállítása elé. 

Elektromos kerekesszékkel közlekedő, három végtagot érintő mozgássérült vagyok. Nagycsaládban élek. 4 gyermekem és 4 unokám van. Bár nem mindenkivel lakom együtt, de napi szinten találkozunk.

Ebből kifolyólag elég pörgős és mozgalmas életet élek. Mégis, amikor pár éve ősszel beszorultam az időjárás miatt a lakásba, akkor jöttem rá, hogy nem elégít ki a mindennapok elfoglaltsága (a főzés, a mosás).

Bár imádom az unokáimat, de arra vágytam, hogy az énidőt hasznosan töltsem el. A bezártság okozta depresszió elkerülése miatt is vágytam az új kihívásokra, a számomra ismeretlen technikák és eszközök kipróbálására, a megismerésre, a tanulásra.

Úgy gondoltam, ki kell törnöm az egyhangúságból, a monotóniából, az önsajnálatból. Így találtam rá az akkor alakuló online amatőr kezdő rajztanfolyamra, a Művészbejáró Start Csoportra. Az akkor több száz indulóból ma egy igen jól működő, egymásra figyelő, segítő és folyamatosan fejlődő kb. 40 fős mag maradt.

A csoport vezetőmentora Bihari Laci, a mai napig segíti a munkámat. Heti rendszerességgel on-line, élő adásban vagyunk egymással. Gyakorlatilag a pálcika embertől mára eljutottam odáig, hogy a gondolataim és álmaim megfestése jelenti a legnagyobb örömet számomra.

Alkotás közben az elcsendesedés, elmélyülés és kikapcsolódás mellett születnek szeretett alkotásaim.

Még mindig rácsodálkozom, amikor egy mű elkészül. Néha számomra is hihetetlen, hogy én készítettem őket.

Képeim témája főleg olyan álmok-vágyak-emberek, amelyeket-akiket akadályozottságom okán fizikai valójában nem láthatok. Álmaim vágyaim szárnyán a képzeletem viszont vászonra vetíti azokat.

Általában fényképek felhasználásával inspirálódom. Kedvenc témám még az unokák. Főleg a legkisebb születése után sok grafit portré készült. Nekem az emberi test is a csodák közé tartozik, ezért mostanában sok akt tanulmányt is készítek.

Nagyon szeretem a pasztellt, az akrilt és most tanulom az olaj alkalmazását.

A kiállítás 2019. július végéig látható az OORI-Galériában (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet – Budapest XII. kerület, Szanatórium utca 19. – Főépület Aula)

Antalffy Yvette

 

Hozzászólások