Húshagyókedd – Hamvazószerda – Torkos csütörtök – Böjt

A karnevál szó egyik etimológiája szerint a latin carne levare (a hús elhagyása) kifejezésből származik, mások szerint carne vale (búcsú a hústól) adja a szó eredetét.

tcs

“Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon”.

A Torkos csütörtök lényege, hogy – a közelgő nagyböjt előtt – ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket (pl. fánk), valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni.

A régi magyar népszokás szerint is a hamvazószerda előtti napon, azaz húshagyó kedden kellett elfogyasztani az utolsó húsételeket, ezt követően a háziasszonyok a főzőedényeket a szokásosnál is alaposabban mosták el, nehogy hús- vagy zsírmaradványok kerüljenek a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt ételeibe. Meglepő tehát azt feltételezni, hogy a korábbi, a mainál sokkal szigorúbb katolikus szabályozás, a mainál jóval erősebben őrzött néphagyományok idején a torkos csütörtök hamvazószerda után lett volna.

Ennek ellenére egyes magyar források és népi elnevezések (kisfarsang, csonka csütörtök, halottak húshagyata) azt a látszatot keltik, hogy hazánkban a régebbi időkben is a jelenleg használatos időpontban tarthatták meg, ennek megbízható tisztázása komolyabb kutatást igényelne. Az utóbb említett megközelítést olvashatjuk a Magyar Néprajzi Lexikonban, miszerint a hamvazószerdát követő második böjti napon a böjtöt megszakítják, annak céljából, hogy a farsangi ünnepségek után megmaradt húsételek elfogyasztásra kerüljenek. Elképzelhető, hogy ugyanaz az elnevezés két teljesen különböző indíttatású és eredetű szokást is takar, amelyek megtartása függhetett az adott terület többségi vallásfelekezetétől.
A rendszerváltást követően még évekig nem emlegették a torkos csütörtököt, mígnem a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére, egyfajta vendéglői reklámfogásként az utóbbi években újjáélesztették emlékét, hagyományát. Eredeti napja feltehetően a hamvazószerda előtti csütörtök: azon európai országokban (pl. Olaszországban giovedí grasso, Lengyelországban tłusty czwartek, Németországban Fetter Donnerstag), ahol hagyománya folyamatos, ma is ekkor tartják. Magyarországon a hamvazószerda utáni csütörtökre helyezve élesztették újjá, egyes források szerint az oka a gazdaságosság, és azért esne erre a napra, hogy a háztartásban mégis megmaradt húsételek ne vesszenek kárba.

 

(Forrás: Wikipédia)

Húshagyókedd – Hamvazószerda – Torkos csütörtök – Böjt

(Folyt. köv.)

Antalffy Yvette

Hozzászólások