Ismerjük meg az Old Faces Band együttest! – Ismét kellemes meglepetésben volt részem Kerekegyházán, a Szecsődi Udvarházban. Való igaz, nagyszerűen játszott a háromfős zenekar, az Old Faces Band, melynek tagjai Komonyi Dezső, Szegedi Péter és Márkli Péter. Ez utóbbit gyorsan ki is nevezték szóvivőnek, így hát őt kérdezgettem múltról, jelenről és a jövőről is.

Old Faces Band

Kedves Péter, nem is olyan régen egy másik felállásban, a 40 éves Dokk Zenekarban láttalak téged. Kecskemét főterén ünnepeltetek, és nagy sikert is arattatok. Hogy kerültél oda, és mióta játszol ebben a zenekarban?

A Dokk Zenekarba 1978 novemberében kerültem a gitáros Pulius Tibi ajánlásával. Tibivel egy munkahelyen dolgoztunk akkor. 1989 tavaszáig játszottam velük az akkori idők rock-, funky, diszkó zenéit. A főtéri összeállításban csak az utóbbi időben zenéltünk évente egy alkalommal. A színpadon tulajdonképpen a 70-es évek Dokk Zenekara együtt zenélt a 80-as évek Dokk-jával. Egyedül az alapító Kiss Imre dobos szerepelt mindkét felállásban.

Kérlek, mesélj a zenélésről! Milyen hangszeren játszol és mióta?

Zongorázni tanultam a Kecskeméti Állami Zeneiskolában 7 éves koromtól középiskolás éveim végéig. Zenekaraimban elektromos-, majd elektromechanikus zongorákon játszottam. Manapság szintetizátoron zenélek. És, hogy lássátok, milyen komoly ember vagyok, 11 éve a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Iskolában egy százéves Kohler pianínón játszom az euritmia órák zongorakísérőjeként klasszikus zenét.

Propeller zenekar 1981

Mely zenekarokban játszottál az elmúlt évtizedekben? Melyik korszakra gondolsz vissza a legszívesebben?

A Dokk Együttesben kezdtem a társas zenélést, majd másfél évi Propeller tagság után újra Dokkos lettem. 1990-től Komonyi Dezsővel és Vribinszki Lacival 18 évig Party zenekarként működtünk. Volt egy szezonunk Dezsővel, amikor énekesnővel hármasban zenéltünk. Játszottam a Varga Sanyi (Macsek) vezette nagy létszámú Dockers Formációban is egy évet. 2010 óta a jelenlegi felállásban muzsikálunk az OFB-ben. (Old Faces Band)

Van olyan kellemes zenekari élményed, amit szívesen megosztanál velünk?

Minden zenekari felállásban más-más élményeket éltem át. A kezdeti időben sokat jelentett Pulius Tibi segítsége a klasszikus zenében már megismert, de a pop-rock zenében egészen másként megszólaló akkordok, akkordmenetek felismerésében. A Propellerben élményt jelentett az acéltorkú Monori Jancsival és a talán leginvenciózusabb kecskeméti gitárossal, Marsa Jóskával való együtt zenélés. Az utóbbi évek háromtagú felállásaiban a dobgéppel illetve dobprogramokkal való együttjátszás kezdetben zavaró fegyelme mára inkább az élményt adó pontosságot jelenti. De a legnagyobb élményt a kezdetek óta a 2-3 szólamú együtténeklés adja számomra.

Party Zenekar

Önálló számokat is játszottatok. Ki a szövegíró? Hogyan születik meg hozzá a zene? Vagy fordítva is történik, hogy előbb a zene van, és utána a szöveg?

Mindkét verzió működik. A szerzők a gitárosok: Komonyi és Szegedi.

Hadd mutatkozzon most be Szegedi Péter gitáros! Úgy tudom, ő nagyon sokáig nem zenélt. Miért? Melyik zenekarban játszott valamikor?

Szegedi Péter: Gyerekkoromban 8 évig hegedülni tanultam, de mikor a „Beatles és a Rolling Stones szele megcsapott”, érdeklődésem a beat és a gitár felé fordult. Unszolásomra drága ezermester édesapám készített nekem egy elektromos lapgitárt, ami olyan jól sikerült, hogy évekig játszottam rajta. Legnagyobb bánatomra később elkallódott. Ha valahonnan előkerülne – akár darabokban is – egy Fender árát fizetném érte!

Weekend 1972

1965-ben megalakítottam a Heroyn zenekart. Az alapító tagok Papesh László, Szili Miklós, Berta László, Faragó Zoltán és én voltunk. Sok jó zenész megfordult nálunk, közülük többen később alakult kecskeméti bandák meghatározó tagjaivá váltak. A Heroyn hamar népszerűvé vált elsősorban Kecskeméten és környékén, de az ismertségnek „ára” is lett. 1968-ban a lehetséges továbbműködés érdekében a helyi KISZ „nyomatékos kérésére” a zenekar nevét meg kellett változtatni. A zenekar felvette az Apolló nevet. Rengeteg bulink volt, pl. a 69-70-71-es évek nyári hónapjaiban a legendás Aranyhomok kerthelyiségében játszottunk minden este.

1971 végén elvittek katonának, ami tulajdonképpen a „zenei pályafutásom” végét jelentette, mivel a leszerelésem után a szakmai karrieremet helyeztem előtérbe, a zenére sem időm, sem energiám nem maradt. 38 évig semmilyen kapcsolatom nem volt a zenéléssel. 2010-ben Komonyi Dezső javaslatára, sugallatára újra elkezdtem gitározni tanulni… Eleinte még egy a-moll megszólaltatása is nehézségeket okozott! Kb. fél évig tartott, amíg pódiumra mertem állni, persze a fiatalkori gitártudásomat soha nem fogom visszaszerezni, ekkora kihagyást nem lehet kompenzálni! Nekem, a lelkes amatőrnek nagy öröm és nagy tisztesség a „két öreg profi” között kicsit visszaidézni az elmúlt fiatalságot!

Reflektor együttes 1974

Mit tudhatunk meg a harmadik tagról, Komonyi Dezsőről? Úgy tudom, énekel és gitározik. Azon kívül?

Játszik még szájharmonikán is, és ő készíti a dobprogramokat is a számokhoz. Több saját dalunk zeneszerzője, szövegírója. Bővebben ő tudná elmondani a lassan félévszázados zenei pályáját.

Komonyi Dezső: Ez nagyon hosszú történet lenne, de megpróbálom röviden elmondani. Nem jártam zeneiskolába, de engem is megcsapott a Beat-Rock-and-roll zene szele, és 68 táján elkezdtem gitározni tanulgatni, meg énekelgetni. Kecskemétre 1970-ben kerültem vissza, és egy régi barátom, Szili Miklós hívott az akkori Apolló zenekarba énekelni. Itt ismerkedtem meg Szegedi Péterrel is. Az Apolló feloszlása után megalakítottuk a Weekend zenekart, ahol a fentebb említett Marsa Jóskával, és az éppen most újrakezdő Kecskeméti Pistával zenéltem együtt. A Weekend zenekarnak a katonáskodás vetett véget.

1974-ben következett a Reflektor zenekar, ahol az éppen futó slágerek mellett megpróbálkoztunk kicsit progresszívebb zenével is, mely nagyobb fellépési lehetőségekhez juttatott. 1975-ben egy tagcsere következtében bekerültem a Tranzit zenekarba, ahol kiváló zenészekkel játszhattam együtt. Egy színházi évad után néhány tag elszegődött színházi zenésznek, mely a Tranzit végét jelentette.

Mozaik együttes 1977-78

1977-ben megalakítottuk a Mozaik együttest, melyben városunk ma is aktív kiváló zenészeivel játszottam együtt. Basa-+Németh-Pulius-Nyitray. A zenekar sikeres volt. Azonban több fesztivál helyezése, oklevele sem nem volt elég a megélhetéshez, ezért többen a főállású vendéglátó zenélést választottuk. Én a Propeller zenekarba kerültem, melyben színvonalas slágerzenét játszottunk kiváló hangszer- és énektudású zenészekkel. 1982-től nyugat-európai országokban zenéltünk.

Mostanában hol léptek fel?

Mi ezt leginkább kedvtelésből csináljuk. Ott lépünk fel, ahol a zenénket elfogadják, meghívnak. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több fiatal kedveli a régi zenéket, amiket mi is játszunk.

Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

Még szeretnénk újabb saját dalokat írni. Addig szeretnénk együtt játszani, amíg ez örömet okoz, és nem válik nyűggé, illetve ameddig kis létszámú, de lelkes közönségünk, barátaink támogatnak bennünket a folytatásban.

Old Faces Band

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Kívánok számotokra nagyon jó egészséget, dalos kedvet és zenét-táncot kedvelő közönséget!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások