Tavaly főztünk először baracklekváros gombócot. A képek akkor készültek. A leírás a tavalyi „HOGYAN KÉSZÜL A GOMBÓCLEVES?” című írásom átdolgozása. Mivel a levesbe való gombóc és a lekváros gombóc tésztája ugyanaz, így a történet eleje hasonló a korábbihoz. A történetbe olyan gondolatok is belekeveredtek, amelyek csak nagyon áttételesen kapcsolódnak a gombócfőzéshez.

Ez egy ráérős, nagyon részletes, „szájbarágós” leírás. Ezért is készült el ilyen sokára. Ez alapján – jó fordítás esetén – egy marslakó is el tudja készíteni a lekváros gombócot. Fölhívtam édesanyámat, és újra megkérdeztem tőle a hozzávalókat és az elkészítés módját. (Biztos, ami biztos!) Édesanyám mindig főzött gombóclevest is, amikor a főétel baracklekvárral töltött prézlis- és mákosgombóc volt. A szilvás/szilvalekváros gombóc is finom, de nálam a „number one” gombócban a baracklekváros. Talán (Biztosan!) a gyermekkorban megismert otthoni ízek miatt.

Az alábbiakban leírom a hozzávalókat és az elkészítés lépéseit.

HOZZÁVALÓK 6 SZEMÉLYRE:
1,5 kg krumpli
(Ha jó étvágyú a család, akkor több krumpli kell. Nekünk is több kellett volna.)
kb. 30 dkg liszt
kb. 5 dkg búzadara (magyarul: gríz)
Más iskolák szerint réteslisztet is lehet hozzátenni.
(Itt szinte minden „kb.”, itt tudjuk alkalmazni azokat az egzakt fogalmakat, hogy „gondolomra”, „amennyit fölvesz” stb. A hozzáadott liszt mennyisége függ a krumpli fajtájától, állagától és a liszt minőségétől.)
1 tojás
1 kanál zsír 

Itt beillesztek egy kis esszét A LISZT ÁRÁRÓL… ÉS SOK MÁSRÓL.
Gyerekkoromban a kisebb vásárlások lebonyolítása az én feladatom volt. A nyári szünidőket a szülőfalumban, a nagyszüleimnél töltöttem. Nagymamám gyakran elküldött a falu egyetlen boltjába, hogy megvegyem az aznapi ebédhez szükséges dolgokat. Nagymamám soha nem készített listát, csak mondta, ami eszébe jutott… Aztán volt, ami később jutott eszébe… Az egyéni rekordom az volt, amikor egy délelőtt 4-szer ugrottam a biciklire és mentem a boltba.

Nagyszüleim nagyszerű EMBEREK voltak. Nagypapám – büszkén mondom – parasztember volt. TSZ-nyugdíjasként 800 négyszögöles háztáji kertjében konyhakerti növényeket termelt, a falu határában szőlőt művelt, a terményeit a pesterzsébeti piacon adta el. (A piacos napokon hajnali 3 órakor kelt fel. Néhányszor én is vele mentem piacozni.) Tőle tanultam a kitartó munkát és a kétkezi munka tiszteletét.
Nagymamám a háztartást irányította, és nagyon jól főzött. Nem okozott neki problémát, ha 20 embert kellett vendégül látnia. Ha váratlan vendég érkezett, akkor elkiáltotta magát: „Még egy (vagy kettő) liter vizet a levesbe!” – és elkapott egy csirkét, amely aztán gyorsan a fazékban végezte rövid életét.

Nagymamám egy hadseregnek is tudott volna munkát adni. „Szaladj, szedjél egy nyaláb répalevelet!” „Morzsolj egy kosár kukoricát! Azután daráld le a kukoricát!” (Kézzel hajtott darálóval!) Én ezeket a kéréseket nem mindig lelkesen, de zokszó nélkül teljesítettem.
Ahogy öregszem, egyre gyakrabban eltűnődöm azon, hogy milyen szép gyermekkorunk volt. Akkor még a munka, a becsület, a tisztesség, a megbízhatóság, a másik ember tisztelete fontos fogalmak voltak. Ma is abból a szeretetből, emberségből táplálkozom, amit szüleimtől, nagyszüleimtől, a rokonságtól, a szülőfalumtól kaptam. 

VISSZATÉRVE A LISZT ÁRÁHOZ

Gyerekkoromban a liszt ára 4,60 Ft, azaz 4 forint, 60 fillér volt. Ha a nagymamám azt mondta, hogy 5,60-as lisztet hozzak, akkor már örültem, mert sejtettem, hogy valami finomság készül. Az 5,60-as volt a rétesliszt. A boltba menet az volt a kedvenc szórakozásom, hogy fejben kiszámoltam, mennyit fogok fizetni. Sikerélmény volt számomra, ha a bolt kasszagépe által kiszámolt végösszeg egyezett azzal, amit én kiszámoltam. Ez azért nem volt olyan nagy ördöngösség, mert akkor az árak kb. 20 évig állandóak voltak. A neten találtam az „Árak 1956-ban” listát az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek árairól. 1973-ban voltak komolyabb áremelések.

1979-ben aztán rombadőlt a stabil árak rendszere Magyarországon. A nyári „uborkaszezonra” időzített áremelés szinte minden területet érintett, és az addig „érinthetetlennek” tekintett fehér kenyér ára is 3,60-ról 5,40-re, azaz 50%-kal emelkedett. 1979 után az árak megállíthatatlanul, rendszeresen minden év elején emelkedtek. Mindig január első napjaiban jelentették be az ”árváltozásokat”. A hivatalos indoklás szerint a hanyatló kapitalizmusban – főként az olajárrobbanás miatt – kialakult inflációs hatások begyűrűztek a szocialista Magyarország gazdasági életébe is. 1990 után már nyilvánosan is lehetett arról beszélni, hogy a piacgazdaságot nem lehet az országhatáron megállítani. 

E hosszú kitérő után most már tényleg a GOMBÓC ELKÉSZÍTÉSE következik.

Meghámozom, majd apróra vágom a krumplit. (Ezt én csak elkezdtem. A fiam pucolta meg a nagy részét ördöngős gyorsasággal.)
A krumplit „sóba-vízbe” megfőzöm.
A főzővizet leöntöm egy edénybe, hátha készül belőle gombócleves.
Az összetört krumplit összekeverem a liszttel, grízzel. Teszek hozzá 1 evőkanál zsírt és ráütök 1 tojást.
Gyúrom, gyúrom, gyúrom. Teszek még hozzá lisztet, ha szükséges („amennyit fölvesz”).
Ezután párhuzamosan több műveletet is lehetne végezni, de én még nem vagyok ilyen ügyes.
Egy nagyobb fazékban (egzakt fogalmak!) elkezdem melegíteni a vizet. Azért kell sok vizet forralni, hogy a gombócoknak legyen elég helyük. 

A tésztát 3 részre szedtem szét. Az első rész tésztát elnyújtom kb. 5 mm vastagra (nem mértem meg).
A családban a gombócok méretéről megoszlottak a vélemények, így arról is, hogy milyen nagyságú négyzeteket szabjunk ki a gombócoknak. A 6×6 cm-től a 8×8 cm-ig több elképzelés volt. Nem mértük meg, valahogy kialakultak ezek a tészta-négyzetek.
Minden négyzet közepére kb. egy teáskanálnyi baracklekvárt tettünk. Nem mindegy, hogy mennyi lekvárt teszünk bele. Ha túl kevés a lekvár, akkor nem érzed a lekvár ízét a gombócban. Ha túl sok a lekvár, akkor a főzésnél könnyen kiszökhet a gombócból.
Ezután a tészta-négyzetek sarkait felhajtottuk, és próbáltunk gombócot formálni úgy, hogy a lekvár a gombócon belül maradjon. Kezdőknek nem is olyan egyszerű mutatvány! A család különböző tagjai különböző módon formálták a gombócokat. Ezek a különbségek nemcsak abból adódtak, hogy a család 3/5-e – az országos és nemzetközi átlagot meghaladva – balkezes.
Ezután beletettük a gombócokat a forrásban lévő vízbe. 

Amíg a gombóc fő(ződik), elkezdjük a fenti műveleteket a 2. kupac tésztával, aztán később a 3. kupaccal. A 3. adagnál már egész jól kialakult a gombócok mérete és a beléjük töltött lekvár mennyisége.
Amikor a gombócok feljöttek a víz színére, az azt jelentette, hogy a gombócok megfőttek/megfőződtek. Tésztaszedővel a gombócokat kihalásztuk, és 2 tálba tettük.
Az egyik tálban a gombócra zsíron vagy étolajon megpirított prézlit* és porcukrot tettünk.
(* prézli: röviden zsemlemorzsa.
Bővebben: Daraszerű szemcsés anyag, amelyet szárított kenyér vagy zsemle apróra törésével, őrlésével készítenek; főleg kifőtt tészta, zöldségétel ízesítéseként vagy rántott hús, gomba borításának készítéséhez használják.)
A másik tálban a gombócra cukorral együtt darált mákot tettünk.
Ezzel elkészült a prézlis és mákos gombóc. 

   

Én voltam a projekt menedzsere, a technológiai folyamat minden részletében részt vettem. A család többi tagja tevőlegesen is és építő kritikával is segítette a projekt megvalósítását. Az „első kapavágástól” (a krumpli-pucolástól) a tálalásig mintegy 3 óra telt el. (Az is igaz, hogy nem kapkodtunk.)
Azután jól megettük az összes gombócot… Többet is készíthettünk volna…

 

PRÓBÁLD KI TE IS! JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

 

Soós Zoltán

 

 

Hozzászólások