A miskolci teátrum májusban végre megrendezheti a járványhelyzet miatt már kétszer elhalasztott Határtalan Napok rendezvénysorozatot. A pandémia miatt 2022. májusára halasztott esemény határon túli vendége idén Kassa lesz. A város művészetét, kulturális életét május 12-14. között ismerhetik meg az érdeklődők izgalmas színházi előadások, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés során.

Minden évben egy-egy határon túli magyar város kultúráját mutatja be a teátrum, a miskolci közönség így az adott város kulturális életébe pillanthat bele művészete által. A színház vallja, a kultúrában nem lehetnek határok: a kultúra egy egyetemes nyelv, a művelői pedig ezt a nyelvet jól beszélik, és nem akadály az egymással való kommunikáció; köztük nem léteznek határok. A miskolciaknak is öröm, hogy évről-évre láthatják, máshol hogyan mutatkozik be a kultúra. Határtalan napok!

Kaland

Idén Kassa városát látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház a Határtalan napok rendezvénysorozatán.

Első nap a Kassai polgárok – A Grosschmid család című kiállítás tekinthető meg a Nagyszínház nézőtéri társalgójában. Bemutatkozik még a Kassai Polgári Klub, mely jelentős szerepet játszott Márai Sándor író, gróf Esterházy János, Kassa egykori képviselője szobrának felavatásában.

Szervezésükben ünnepelheti Kassa városa a Márai megemlékezések mellett fivére, Radványi Géza emléknapjait. A Klub tevékenységéről hallhatnak bővebben az idelátogatók. Ifjabb Havasi Péter Őrjárat című önálló estje során Márait idézi meg. Vallomások és gondolatok – a második világháború eseményeinek tükrében – európaiságról, kereszténységről és felelősségről.

A császár új ruhája

A kassai Thália Színház három előadással érkezik Miskolcra a Határtalan napokra. A császár új ruhája című zenés mesejátékkal a fiatal színházkedvelőket invitálják a teátrumba. Hans Christian Andersen története talán aktuálisabb, mint valaha: kinevethető-e és megbüntethető-e a Császár? Amíg vannak a világon szókimondó kisgyerekek, talán van remény…

Márai Sándor Kaland című színműve a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája. Márai Sándor legsikeresebb színpadi művének ősbemutatója 1940-ben volt Budapesten a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Aztán több mint háromszázszor játszották, sőt filmváltozata is született.

hatar

A Noszty fiú esete Tóth Marival (fotó: Németi Róbert)

Mikszáth Kálmán ismert története, A Noszty fiú esete Tóth Marival is látható lesz a Határtalan Napok alatt. Ez a csavaros ésszel kifundált szerelmi történet egy kicsit sem lagymatag, mert ebben a műben az a happy end, hogy nincs happy end.

A Közös gyökereink című kerekasztal-beszélgetés során Mgr. Art Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója és Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója beszélget a címbéli témáról, melynek felvezetője és moderátora Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője.

A Határtalan napok PROGRAMJAI

MÁJUS 12. csütörtök
16:00 Nagyszínház nézőtéri társalgó

KASSAI POLGÁROK – A GROSSCHMID CSALÁD – kiállításmegnyitó

Egy „bolondos család” Kassán, ahogy Radványi Géza, a híres filmrendező, forgatókönyvíró jellemezte a családját. Neki csak Kassa után volt honvágya, ahogyan Márai Sándor is örök „Kassai polgár” maradt. Azt a „bolondos kassai családot” vázoljuk fel, amely két nagyszerű tehetséget adott a világnak. Márai Sándor a legismertebb kassai, mondta köszöntő beszédében Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja 2019-ben Márai Sándor szobránál.

Radványi Géza ugyan világpolgár volt, de ahogy mondta: „Minden, amit csinálunk, KASSA”. 1991. március 23-án Márai Sándor tiszteletére emléktáblát avattak a Mészáros utcai szülői ház falán. 2004-től szobra áll a ma már róla elnevezett téren.
2016-ban öccse, Radványi Géza emléktábláját avatták fel a Mészáros utcai szülői ház falán. 2018-től minden év szeptembere végén Radványi Géza Emléknapokat rendeznek.

17:00 Kamaraszínház nézőtéri társalgó
Bemutatkozik a KASSAI POLGÁRI KLUB – beszélgetés

A Kassai Polgári Klub 1998 tavaszán alakult, több mint két évtizede működik Kassán. Céljuk elsősorban a közösségépítés. Sokrétű tevékenységük kiterjed konferenciák, tanfolyamok, kiállítások, emlékműállítások, előadóestek szervezésére. Részleteket igyekeznek bemutatni Kassa múltjából, fotódokumentációs – utazó – kiállításokon.
A program ingyenes, jegyek igényelhetők a jegypénztárban

19:00 Játékszín
ŐRJÁRAT – IFJ. HAVASI PÉTER ÖNÁLLÓ ESTJE

Séta Máraival. Földön és levegőben. Az örök regény és örök valóság tájai felé. Vallomások és gondolatok – a második világháború eseményeinek tükrében – európaiságról, kereszténységről és felelősségről.

MÁJUS 13. péntek
10:00 Kamaraszínház

HANS CHRISTIAN ANDERSEN: A CSÁSZÁR ÚJ RUHÁJA – zenés mesejáték

Nem mi tehetünk róla, hogy Andersen klasszikus meséje most talán aktuálisabb, mint valaha. Az alattvalóira fittyet hányó, gőgös Császár csak az öltözködéssel van elfoglalva, és a szép ruháknál semmit nem becsül többre a világon. Főemberei – a Miniszter és a Hopmester – készséggel asszisztálnak hóbortjához.

Egy szép napon azonban két takács érkezik az udvarba, akik azt állítják magukról, hogy olyan kelmét tudnak szőni, amelynek bűvös tulajdonsága van: azok előtt, akik buták, mint a föld, vagy méltatlanok a tisztségükre, láthatatlanná válik a kelme. A történet csattanója mindenki számára ismerős.

Kinevethető-e és megbüntethető-e a Császár? Amíg vannak a világon szókimondó kisgyerekek, talán van remény…
A kassai Thália Színház vendégjátéka

17:00 Játékszín
KÖZÖS GYÖKEREINK – kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:
Mgr. Art Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója, Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. A beszélgetés felvezetője és moderátora: Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője.
A program ingyenes, jegyek igényelhetők a jegypénztárban.

19:00 Kamaraszínház
MÁRAI SÁNDOR: KALAND – színmű két részben

Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Igazgatói kinevezés, előkelő magánpraxis, ifjú feleség, kiváló munkatársak. Azonban néhány óra leforgása alatt kellemetlen meglepetésben lesz része orvosként is, férfiként is. Nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája szökésre készül feleségével, Annával. Kádár elengedi Annát? Hol van a harmónia a szakmai sikerek és a magánélet között?

A Kalandnak, Márai Sándor legsikeresebb színpadi művének az ősbemutatója 1940-ben volt Budapesten a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Aztán több mint háromszázszor játszották, sőt filmváltozata is született.

Jogosan merül fel a kérdés: miben rejlik ennek az egyetlen helyszínen néhány óra alatt lejátszódó drámának a sikere? Márai úgy írta meg a történetet, hogy a cselekmény során valamennyi szereplő élete megváltozik. A Kaland a szerelem, a hűség és a hűtlenség, a karrier és a hivatástudat, a siker és a bukás drámája.
A kassai Thália Színház vendégjátéka

MÁJUS 14. szombat
19:00 Kamaraszínház
MIKSZÁTH KÁLMÁN-GYARMATI KATA: A NOSZTY-FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL – Csavaros ésszel kifundált szerelmi történet

Na, már megint egy lagymatag szerelmi történet – sóhajthat fel a mindenkori néző. Ez nem is furcsa, hiszen ez a mű annak idején olyan merészen gondolkodott saját korának társadalmi problémáiról, és tarthatatlan állapotairól, hogy nem is maradhatott meg másként az emlékezetben, mint egy keserédes szerelmi történet, amelyben a hozományvadász, csinos magyar dzsentri meghódítja az Amerikából családjával hazatérő, gyönyörű milliomos lányt. Mindez így is van. Csakhogy közben felmerül számtalan erkölcsi, etikai, gazdasági, érzelmi kérdés. Igen, szerelmi történet, de egy kicsit sem lagymatag, mert ebben a műben az a happy end, hogy nincs happy end.

Mikszáth művében mindenkiről pontosan kiderül, hogy milyen. És akármennyire is a szerelemről szól, és a sok bonyodalom kapcsán talán még szurkolunk is a szerelmeseknek, és szimpatizálunk a dzsentriséggel, a leleményességgel, az úrisággal, az úriságból fakadó nagyvonalúsággal, egyszerűen nem lehet boldog végkifejlete. Mert ahol ez a darab véget ér, valahol ott kezdődik a női önbecsülés.

A kassai Thália Színház vendégjátéka.

A Határtalan Napok részletes programja megtalálható a színház weboldalán!

 

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

 

Kapcsolódó cikkünk

 

 

 

 

Hozzászólások