Így Matt Kowalsky (George Clooney) és Dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) nagy bajba kerülnek. Az űrsikló, mellyel jöttek, használhatatlanná válik. Egyetlen reményük a közelben lévő nemzetközi űrállomás (ISS). A filmben a pechszériák garmadájával találkozhatunk. Csak egyikük, a női főszereplő éri el az ISS-t. Kowalsky-nak meg kell hoznia egy nehéz döntést, fel kell áldoznia magát, hogy társa életesélyei megmaradjanak. Csakhogy hamarosan az ISS-t is találatok garmadája éri, végül fel is robban. Dr. Stone csak az utolsó pillanatban, az orosz modul segítségével, nagy küzdelmek árán tudja elhagyni. Egy újabb esély a kínai űrállomás, mellyel azután végre visszatérhet a Földre.

A film nem annyira a cselekményre épít, mint inkább a szereplőkre, az ő jellemükre, illetve a képi világra. Tele van átvitt értelmű metaforákkal. Ilyen a lebegésben felvett magzati póz, a földet éréskor az emberi evolúció során megtett felegyenesedésre való asszociáció. Az álomjelenetben megszólaló tudatalatti. Egyfajta emberi szenvedéstörténet, mely végül azzal zárul, hogy sikerül túlélni. A rendező, Alfonzo Cuarón a párbeszédekben az emberi lélek rejtelmeit tárja fel. A képek varázslatosak. Az űr végtelennek ható világát tárják fel, ahol az ember sebezhető, kiszolgáltatott, és esetlenül kicsinek érzi magát a kozmosz arányaihoz képest. Egy borzongató, varázslatos és félelmetes élmény. Az űr csodálatos és veszélyes. Ezért is álmodozik róla az ember azóta, amióta először nézett fel az égre.

A film alapötlete nagyon is valós témát dolgoz fel, mely szerencsére még nem következett be, de tulajdonképpen bármikor megtörténhet. A környezetszennyezés sajnos a világűrt sem kerülte el. A Föld körül rengeteg törmelék, úgynevezett űrszemét kering. Az űrhajózás kezdete óta egyre csak nő ennek a törmeléknek a mennyisége, mely kiégett rakétamodulokból, leselejtezett műholdakból és egyéb roncsokból áll. Ezek néha ütköznek egymással, tovább aprózódnak, pályájuk módosul. A nagyobb darabokat a NASA nyilvántartja és megfigyeli a mozgásukat. Egy nem várt ütközés azonban katasztrófákhoz vezethet, miként ennek lehetőségét a film is feldolgozza.

A Nemzetközi Űrállomás ma a Föld körül keringő legnagyobb építmény. Akkora, mint egy futballpálya, több mint 10 éven át épült nemzetközi összefogással, 100 milliárd dollár körüli összköltséggel. Ezért nagyon fontos, hogy megóvják. Létét azonban nemcsak az űrszemét veszélyeztetheti, hiszen ott vannak a mikrometeoritok, melyek sokszor csak homokszemnyi méretűek, mégis nagy kárt okozhatnak. A világűrben ugyanis minden nagy sebességgel: több ezer, sőt több tízezer kilométer/órával mozog. Ilyen sebességeknél egy ütközés során egy kis tárgy is rendkívül nagy pusztítást képes okozni.

Az űrben a tűz is alattomos és veszélyes, mint az a filmben is látható, hiszen ott végül az ISS felrobbanásához vezet. A zérus gravitációban a tűz egészen máshogy viselkedik. A láng gömb alakot vesz fel. Az égéstermékek is máshogyan áramlanak, és a hő is másként terjed, mint a Földön. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezek az űrállomások zárt terek, ahol mesterségesen tartják fent a nyomást. Az oxigénkoncentráció is magasabb, így ez a tüzek gyors terjedésének kedvez. Az égéstermékek azonnal elárasztják a modulokat és füstmérgezéshez vezetnek. Kiváltképp veszélyesek az elektromos tüzek.

Összességében elmondható, hogy a film nagy élmény. Elgondolkodtató és tanulságos. Pszichénk mélyére tett utazás. A párbeszédek kimunkáltsága mögött lévő másodlagos jelentéstartalom, a képek metaforái, az emberi küzdelem elkeseredett és mégis felemelő mivoltának ábrázolása mind a rendező szakértelmét dicséri. Cuarón már letette védjegyét a szakmában, így nem csoda, hogy egy igazi művészfilmet kapunk tőle. A Gravitáció című filmet bátran tudom ajánlani mindenkinek, hiszen nemcsak a 3D-s látványvilág kápráztat el, hanem valódi szellemi utazásban lehet részünk.

Garzó László

2013. november 5.

Hozzászólások