A második világháborús munkaszolgálat sorra szedte áldozatait a zsidó származású, de igaz magyar – és irodalmunkat gazdagító – írók, költők, irodalmárok köréből is. Bálint György egy büntetőszázad halottja még 1943-ban. ’44-ben Radnóti Miklós az „erőltetett menet” tagjaként végzi be. ’45 tavasza, amely szinte már az úgynevezett „felszabadulás” előestéje, a legtragikusabb: Halász Gábor, Sárközi György és Szerb Antal a balfi munkaszolgálat egymás utáni vértanúi. Hozzájuk hasonló, ám némileg eltérő a mindössze 39 évet élt Gelléri Andor Endre sorsa.

gelleri andor endre kolto

Őrá emlékezünk halála hozzávetőleges 75. évfordulóján. Gellérit századával együtt ’44 novemberében deportálják. Márciusig az ausztriai Engerauban tankcsapdákat, gépfegyverfészkeket épít társaival. Utána a gunskircheni lágerbe viszik őt is. A tábort május 5-én felszabadítják az amerikaiak. Gelléri közben megbetegszik, és flekktífuszban hal meg vélhetően május 10. és 20. között a hörschingeni tábori kórházban.

Az imént említett mártír írókhoz képest Gelléri Andor Endre életútja is, irodalmi pályája is másképp alakult. Ők magasan képzett irodalmárok, nyelveken beszélő afféle européerek voltak. Gelléri az iparosok, a kisemberek világából érkezett. Az ipariskolát is épp csak elvégezte: csupa elégségessel. Ennek ellenére már 18 évesen fölfedezik: Kosztolányi, Füst Milán, Móricz és mások a méltatói, dicsérői. Megkapja szinte a legfiatalabbként a Baumgarten-díjat.

Gelléri a mesterek, segédek, inasok, mesternék, gyári lányok, mosodások, fuvarosok és más hasonló emberek megjelenítője. Kosztolányi eleve „tündéri realizmus”-ként ünnepli Gelléri újszerű, egyéni stílusát. A közelmúlt értékelései közül kiemeljük Tamás Attiláét. Ő észreveszi azt is, hogy Gelléri prózája nem mindenestül ilyen. Mint megjegyzi: „/Gelléri/ más novelláiban a vaskos, nyers, néha kegyetlenül erőteljes realizmus is megjelenik …, késői írásai pedig közelednek egyfajta szikárabb, szürkébb, illúziótlanabb ábrázolásmódhoz…

Szólaljon meg az író: kis jóindulattal szólva – nyelv és stílus dolgában. Tekintsünk el gazdag kisprózai hagyatékától. Inkább üssük föl posztumusz munkáját, befejezetlen regénykísérletét. A címe: „Egy önérzet története”. Tallózzunk az író nyelvi fejtegetései, magvas gondolatai közt!

„Már gyakran tűnődtem azon, hogy miféle gőz tolul ki az ember száján, miféle nyelv bolondozik olyankor, amikor rohanni kezdünk valami bódult örömtől, és olyan szavakat darálunk, aminőket sohase hallottunk talán, és örömünk artikulálatlansága hozza fel. Most, hogy gyerekeim vannak már, akik mutogatnak, és madárkanyelven csevegnek, apró visításokkal, csicsergésekkel és mint a kis őrültek, százszor emlegetnek egy-egy betűt, mintha az lenne a világ titka: úgy vélem, gyermeki hangjaink törnek fel örömünk idején, egy kábultabb, egy nevezhetetlenebb világból, közelebb a halálhoz s a születéshez, mint ahhoz a látomáshoz, amit már nevén tudunk beszédünkkel nevezni.”

„Általában nem voltam hallgatag fajta. Ami a szívemen, már a nyelvemen is; mindig a pillanat és hangulat parancsolta számra mondanivalóimat…”

„… S még egy szót, egy szóról. Arról, hogy bizonyos szavak milyen különösen, visszatérőn, mint a távolból is megérkező madarak, úgy bolyonganak az emberek lelki tájain. Volt néhány szó, amivel éltem, s ami az életemet jelentette mintegy szintetikusan. Őrültség! Álom! Tündérek! Ezek voltak az életem reménykedő szavai. S volt még egy szavam: Epilógus! Ebbe belefért minden bánatom és minden véleményem sorsomról és jövőmről.”

„… Mintha írói rettegéseim szavát mondogatnám. Boldogan szerettem; boldogan írtam teli a papírokat; de aztán a világ elé vittem azokat. És álokoskodásokkal, álszerénységgel, rejtőzésekkel kerültem a nyílt választ a titkomra. …”

gelleri andor endre muvei
És végül Gelléri vallomása arról, ami megemlékezésünknek is címe:

„… Kosztolányi ezt írta rólam: tündéri realizmus ennek a fiatal írónak minden munkája. Mert bizony az élet fakó, gonosz színei közé mindig behúztam a mese szivárványát, mert másként írni se tudtam volna az életről. Ám néha csak az életet írtam meg. S akkor az ilyen írásom borzalmasabb volt, mint maga az élet.”

 

Holczer József

A szerző korábbi munkái közül:

Aki nem csak „Párizsra vetette vigyázó szemét” – 175 éve halt meg Batsányi János

 

 

Hozzászólások