Friss lendületet kapott a Piaci Ételbár – Azok, akik Kecskeméten rendszeres látogatói a Budai utcai piaccsarnokban található Piaci Ételbárnak, már értesültek arról, hogy tulajdonosváltás történt. Erről Szőllősi Balázs, az egyik új tulajdonos nyilatkozott.

Az egész úgy kezdődött, hogy már hosszú évek óta törzsvendégként látogattam a piaccsarnokban az ételbárt. Szombatonként a reggeljeim itt indultak frissen sült bundáskenyérrel, vagy éppen sültvér fogyasztásával. Fantasztikus reggelek voltak ezek. Gyakran elhúzódtak délig, esetenként kora délutánig is.

És eljött a nap, amikor Lajos bácsi, aki az éttermet 41 éven keresztül üzemeltette, közölte velem, ő most már nyugdíjba menne. Nem szeretne többet hajnali 4-kor kelni, és keresi a megoldást, mi legyen az üzlettel. Én akkor gyanútlanul hallgattam, eszembe sem jutott, mi lesz a vége. Még nem gondoltam arra, hogy egyszer csak egymás tenyerébe csapunk és üzletet kötünk.

Másnap már itt találtam magam a pult mögött. Nagyon boldogan, mert a Budai utcai piacnak a Piaci Ételbár olyan ikonikus helye, amit szinte mindenki ismer, és sokan ragaszkodnak hozzá.

Pontosan ez miatt is maradtak meg a megszokott ízek, a házias ételek. A kocsonya és a sültvér például már most is kapható nálunk. És a kelttésztáink, azt mondom, szinte finomabbak, mint korábban voltak.

A kulisszák mögött, a konyhán pedig versenyek folynak a szakács kollégák között. Új recepteket kísérletezünk ki, és akinek az étele jobban ízlik a vendégeknek, annak az étele felkerülhet az étlapra. Ezek a megmérettetések fantasztikusan jó hangulatban telnek. Mindenesetre az biztos, hogy a versengésnek valódi nyertesei a vendégeink lesznek.

A menü szempontjából egy apró változást vezettünk be: hétközben kétféle, A és B menü közül választhatnak a vendégeink. A hagyományos, magyar ízvilágon túl bevezettünk egy könnyebb ételsort is annak érdekében, hogy aki diétázik, vagy főleg ülő munkát végez, kellemes jóllakottsággal távozzon tőlünk.

Vannak terveink arra vonatkozóan is, milyen ételeket, újdonságokat fogunk még bevezetni a már meglévő étlapunk mellett, de ez legyen meglepetés!

Puskás Tünde

Kecskeméti Piac

Facebook

Piaci Ételbár

 

Kapcsolódó cikkünk