Ha igazán strapabíró és egyedi ajándékot szeretnénk adni, esetleg csak magunknak rendszerezni az idők folyamán összegyűlt képek legjobbjait, nincs más dolgunk, mint elkészíteni egy profi fotókönyvet.

Ehhez nem kell semmiféle hiper-szuper szerkesztőrogram, mivel a Sooters.hu oldalon egy minden igényt kielégítő programmal készíthetjük el a vágyott fotókönyvet. Mindennek az eredménye egy szépen kidolgozott, igényes kidolgozású album. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a tervezésre vonatkozóan, amiknek a segítségével néhány perc alatt elkészülünk vele.

1. Gyűjtsük ki a képeket, amikkel dolgozni szeretnénk. Ez azért fontos, mert ha tudjuk, hogy nagyságrendileg hány darabbal gazdálkodunk, és azok milyen tájolásúak, akkor könnyebb kiválasztani a megfelelő méretű és oldalszámú fotókönyvet. Amikor ezzel megvagyunk, akkor nincs más dolgunk, mint belépni a fotókönyv készítése menüpontba, kiválasztani a megfelelő méretet, és nekikezdeni a megszerkesztésének.

2. Töltsük fel a képeket az oldalra, majd ha ez megvan, akkor jön a kreatív része a dolognak. A borító megtervezésére érdemes kiemelt hangsúlyt fektetni, hiszen az sok mindent elárul az egész fotókönyvről. Már erre is tölthetünk képet, amit mindenképp érdemes kihasználni, sőt, akár feliratokkal is elláthatjuk, címet adhatunk neki. Ezekkel érdemes élni, hiszen annál profibb lesz a végeredmény.

3. Számos sablon és elrendezési variáció közül lehet választani, így nem is biztos, hogy mindegyiket fel tudjuk használni, hacsak nem egy 50 oldalas fotókönyvet készítünk. A legegyszerűbb megoldás, ha minden oldalhoz egy sablont használunk, mivel ebben az esetben nem kell gondolkodnunk az elrendezésen, hanem adja magát. Ha behelyeztük a képeket a sablonba, akkor azokat kedvünkre méretezhetjük, formázhatjuk, sőt, különböző effektekkel is elláthatjuk. Van egy aránylag új effekt, amit nem véletlenül szeretnek, mivel nagyon hangulatossá tudja tenni az albumot, mert a fotók széle ennél nem egy éles vonal lesz, hanem szépen beleilleszkedik a háttérbe. Ezt hívják maszkolásnak.

4. Akár magunknak is kiválaszthatjuk a hátteret, akár a feltöltött képekből is, ami lehet csak az adott oldal háttere, de akár panorámaként a másikra is átnyúlhat. Ezután elég csak beilleszteni a kívánt képeket, és készen is van a még egyedibb fotókönyvünk. Igaz, ez valamivel időigényesebb, mint az előbbi, de így is meglehetősen gyorsan megy.

5. Amennyiben inkább a pontosságra törekszünk, akkor érdemes használni a Segédvonal ikont, mert így minden kép a helyére kerül.

Ha készen vagyunk, akkor a biztonság kedvéért lapozzuk át még egyszer, hogy nehogy kimaradjon egy oldal, azután ha biztosan végeztünk a munkával, bízzuk a további megvalósítást a Sooters.hu csapatára.

 

 

Hozzászólások