„A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.” (Plutarkhosz)

Becsengettek. Az ősz közeledtének egyik nagy eseménye az iskolakezdés. A gondtalan szabadság után elkezdődik a korábban kelés, a rendszeres tanulás, felkészülés időszaka. Emlékeinkben számos olyan iskolai élmény lehet, ami a vidámságot, komikus helyzeteket eleveníti fel. Szívesen emlékezünk azokra a tanárokra, diáktársakra, akik a tanulás éveiben szerepet játszottak életünkben, inspirálták, átadták tudásuk legjavát, segítették életünk alakulását. Alapvetően a jó és rossz élmények maradnak meg az emberi emlékezetben, nem mindegy tehát, hogy a másik ember számára mi magunk is milyen emléket hagyunk. Igaz, az már sok mindenen múlik, kinek mi a jó, és kinek mi a kellemetlen élmény.

Számos film készült, ami ezt a témát dolgozza fel a drámai hangvételtől a vígjátékig. “Szorgos népünk győzni fog!” – Ez a mondat az Éretlenek (Les Sous-doués) 1980-ban készült francia vígjátékban hangzik el, ami sok filmet kedvelő ember számára ismerős.

Iskolakezdéshez ez a legjobb (a mára már klasszikus) film 37 év után is. Olyan trükkös, kreatív puskázások sokasága van a filmben, ami felülmúlja képzeletünket. A valóság persze más, és nem is mindig célravezető a puskázás. Nem is ez a cél, hogy a nebulók erre legyenek „megtanítva”, inkább a vidám iskolakezdéshez javaslom a filmet.

A film története egyszerű: A versailles-i XIV. Lajos Gimnázium minden tanulója megbukott az érettségi vizsgán, ennek ellenére az intézmény igazgatónője nem adja fel. Az új növendékeknek újabbnál újabb módszereket talál ki a tanulás eredményesebbé tételére. Ám minden hiába Párizs leglustább diákjaival szemben. Ráadásul ők is azonnal készek a retorzióra, és a legkorszerűbb technikai eszközök segítségével vágnak vissza. Hogy egy félresikerült diákcsíny következményeként a börtönt elkerüljék, le kell érettségizniük, ami segítség nélkül nem megy. Ezért a legfantasztikusabb trükköket, puskákat eszelik ki.

A XIV. Lajos Magángimnáziumnak helyet adó épület

Daniel Auteuil, a film egyik főszereplője (Algír, 1950. január 24. –) BAFTA-díjas francia színész a nyolcvanas évek elején debütált, és hamar felfigyeltek tehetségére, így sorra kapta a főszerepeket. 1986-ban a Paradicsom… című film mellékszerepéért elnyerte a brit Oscarnak is nevezett BAFTA-díjat. 1993-ban az Európai Filmakadémia a legjobb férfi színésznek járó díjjal jutalmazta a Dermedt szív című filmben nyújtott alakításáért. 1996-ban a cannes-i filmfesztiválon is megjelent, mi több, a zsűri abban az évben a legjobb színésznek választotta az És a nyolcadik napon… című francia film főszerepéért.

1997-ben eljátszotta A púpos című filmklasszikus újrafeldolgozásának főszerepét, két évre a Lány a hídon című filmben brillírozott, melyért elnyerte második César-díját. A 2004-es francia krimiben, a 36 – Harminchat-ban, már harmadjára játszott együtt Gérard Depardieu-val, egy évvel később a Rejtély című thrillerben. Másodjára kapta meg az Európai Filmakadémia díját, mely a kitüntetés 1988 óta íródó történetében eleddig egyedülálló. 2006-ban egy régi vágya teljesült, eljátszhatta az általa mélyen tisztelt Bonaparte Napóleon szerepét a Napóleon című filmben. Két évvel később újra együtt forgatott Oliver Marchal-lal, ismét egy krimiben, az MR 73-ban.

A filmben egy étellel is megismerkedhetünk: a kuszkusz (a berber tarhonya, hántolt őröletlen, vagy durvára őrölt durumbúzából készült berber eredetű étel, amelyet főleg az arab gasztronómiában köretként használnak, észak-afrikai, illetve a közel-keleti területeken) sok bonyodalmat okoz. Azonban ha felkeltette érdeklődésünket, el is készíthetjük.

Kusz-kusz grillezett és friss zöldségekkel

Hozzávalók:
kusz-kusz (személyenként fél csésze)
lobogó, forró víz (személyenként fél csésze)
egy evőkanál olíva olaj
egy darabka vaj
koktélparadicsom
lilahagyma
néhány kapribogyó
mindenféle grillezett zöldség, ami csak van otthon
só, bors

Öntsük a kusz-kuszt az olajra, és főzzük a főzési utasításnak megfelelően (mindegyik más), illetve hagyjuk, hogy felszívja a vizet. Ez körülbelül 5 perc. Amikor kész, keverjük bele a vajat, a felvágott lilahagymát, felezett koktélparadicsomot, kapribogyót és a darabolt, előzőleg meggrillezett zöldségeket.

A finom ételt eszegetve és jókat derülve a filmen vidámabban kezdhetünk bele a szorgos hétköznapokba, amelyek nem mindig könnyűek. Sok erőt, kedvet, türelmet kívánok az oktatásban résztvevő minden dolgozónak és diáknak.

A film ITT megtekinthető.


 

 

Lakatos Ilona

 

 

Hozzászólások