33 éve, tehát egy emberöltővel ezelőtt halt meg. Jelenvalóbb, hatékonyabb, mint az élő, évente kötetre köteleződött napi költők. Ki tudta várni nem mindennapi koncentrált tehetségével is az egyre pontszerűbb megvilágosodás kegyelmi pillanatait.

Akárcsak holt mestere, József Attila, elképesztően újszerű – őseredeti gondolatokra jutott, azaz a kor kimagasló bölcselőjének szerepét is betöltötte. Például az “unalmon túli művészet” definíciójával. Nem érdemli az a lágy-édes benső tejeket, ki meg nem küzd a kemény kéreg krisztuskereszti küllemeivel. Bach, Homérosz, Dante a példa. Aztán tudott a bűn misztériumáról, a “kiült bársonyszék” elviselhetetlen kényelméről. Az elviselhetetlenség nála a pzsichopomposz, lélekvezető papnője, Simone Weil “szerencsétlenségének” iszonyú megfelelője. Mellesleg magyar táltosköltő is volt (mutatóba a Stigmából: “Megállsz előtte, meztelen / s ebed kitárva, melyet/ a messzeségből melleden / nehéz hatalma ejtett” – tessenek csak összeszámolni, hányszoros anyamellédes alliterációja a “me”-mantráknak!)

A csend nagy prófétája volt, kapcsolódva a Vörösmarty-József Attila attitűdhöz. Csendből csendítette igéit. Tudott éveket, évtizedeket várni a valódi üzenetre – utolsó 5-6 évében egyetlen verssort se írt. Tudta, nem szaporázni kell, hanem hagyni beérni! Szóképei döbbenetesek, de csak az egyszerűség magvasságainak előterében: “megállsz a kockacsendben”, “mindenfelől a némaságnak extatikus torlaszai”, akár egy óriás ütés / a hold : halálos csönd a magja”, “kihűl a nap az alkonyi grafitban”. A legárvább volt, Isten elhagyatottja, mégis a legbensőségesebb Isten-szerelmet ápolta, s lehetett így millióknak lelki irányítója.

Magam egyetemistaként ismertem meg: Vasadi Péter vitte el hozzá verseimet. Véleménye “vegyes” volt: mélange. Találkozván véle hallatlan, mézédessé moderált érzékenysége fogott meg (“minden lélegzetvétel megsebez”). Jóformán minden versét tudom könyv nélkül. Kétségtelenül a legnagyobbak: Shelleyk, Hölderlinek, Leopardik sorába tartozik. Egész világlátása mélységesen keresztény és magyar. Büszke vagyok rá, hogy verseskötetemre 1991-ben először kaptam meg a Pilinszky-díjat. Arra még inkább, hogy Pap Gáborral együtt, aki Pilinszkyvel konzseniális magyarságtudós!
 

Dr. Turai G. Kamil esztéta

2014. május 28.

Hozzászólások