CSEND és TÉR 1.2 – A könyvbemutató után a beszélgetés folytatódik…

Írta: Antalffy Yvette | 2024. máj 28. | Lelkiség | 0 |

CSEND és TÉR – Út az áramló élethez – A május 10-ei, Magvető Café-beli könyvbemutató után a beszélgetés folytatódik…

Bátorfi Andrea és dr. Pressing Lajos

CSEND és TÉR

Út az áramló élethez című könyv bemutatójával egyidőben a mi Naprendszerünkben – az erős napkitörések hatására –, mágneses viharok dúltak, és éjszakára már meg is ajándékozták az emberiséget látványos aurora borealis-okkal.

Izgatott várakozás… – Magvető Café

CSEND és TÉR – A könyvbemutató után a beszélgetés folytatódik

Antalffy Yvette (A.Y.): Beszélgetőpartnered dr. Pressing Lajos buddhista tanító, pszichológus volt. A megvilágosodás gondolatát elsősorban a keleti filozófiák hordozzák, ő hogyan és mikor kapcsolódott a fejlődéstörténetedhez?

Bátorfi Andrea (B.A.): 2001-2002-ben a Műcsarnokban Szellemi ösvények az új évezredben címmel előadássorozatot szerveztem, ahová olyan neves hazai és külföldön élő magyar előadókat hívtam meg, akik felelősen és iránymutatóan gondolkodtak az évezredforduló kulturális és szellemi kérdéseiről. A sorozat fókuszában az emberi természetet meghatározó polaritás, az egymást kölcsönösen feltételező női és férfi elv egyensúlyának megbomlásából fakadó kulturális, pszichológiai és ökológiai problémák álltak, amikkel azóta is szembesülünk az egyén, a társadalom és a természet szintjén is.

Előadóink egyetértettek abban, hogy a megoldást a háttérbe szorított, világmegtartó női elv méltóságának és szerepének visszaállítása jelentheti az élet minden területén. S itt most nem a manapság nagyon népszerű gender témáról van szó, hanem tudatunk kitágításáról, amely emberi létezésünk középpontja felé vezet. Az előadók közé meghívtam Pressing Lajost is, akit addig csak a könyvei által ismertem. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Később együtt dolgoztunk más előadássorozatban is, sőt, az abból készült könyvet is együtt csináltuk.

Végül barátság formálódott közöttünk, ami már több évtizede tart. Neki köszönhetem, hogy néhány előadás erejéig belekóstoltam a buddhizmus filozófiájába is. Számomra nehézkes volt, nem éreztem magam otthon benne, mégis értékes kitérőnek tekintem. A Szellemi ösvények előadásaiból egyébként szintén könyv készült, amely a Cédrus Kiadó gondozásában jelent meg 2004-ben.

A.Y.:A váltó átállítása – Emberközelbe hozni a megvilágosodást – Mi az, ami működik? – A spirituális keresés kiindulópontja – Egy egyre táguló gömb – A spirituális út – Megvilágosodás és önismeret – ezek a könyved előszavának gondolatai. Mindegyikhez tennél hozzá egy pár szavas megjegyzést így a könyvbemutató beszélgetésén átszűrve?

B.A.: A váltó átállítása látásmódunknak és figyelmünk irányának a megváltoztatása. Az, amit megvilágosodásnak nevezünk, legbelső természetünknek, a mindig jelenlévő tiszta létezésnek a felismerése. Tiszta létezés, vagyis időtlen és határtalan. Ez földi életünk alapzata. Soha nem vagyunk tőle elválasztva. Csak nem tanultuk meg figyelmünket ráirányítani erre a nyilvánvaló tényre. A legtöbb ember akkor válik keresővé, amikor a szenvedés nyomása alól a spiritualitásban remél kiutat.

Különféle technikáknak köszönhetően megtapasztalja, hogy létezik egy “nagyobb, fényesebb én”, amelybe belépve oldódik, sőt, meg is szűnik a szenvedés. Úgy tűnik azonban, hogy ez a “nagy én” nem elérhető a hétköznapi életben. Így a keresés kiindulópontja az lesz, hogy van egy másik, tágasabb és szabadabb világ, illetve tudatállapot, amitől el vagyunk választva. A váltó átállításakor derül ki, hogy az elválasztottság csupán illúzió.

Az egyre táguló gömb hasonlatom arra vonatkozik, hogy a felébredés folyamatát nem tudom egy A pontból Z pontig tartó egyenes vonalú ösvényként leírni. A felébredés bármelyik irányból való megközelítése magával vonja az összes többi aspektusának a belevonódását is, mintha egy, a felszínének minden részén egyszerre táguló gömb lenne.

Különbséget teszek az önismereti és a spirituális út között, hogy hangsúlyozzam: emberi történetünk múltbéli részleteinek és pszichológiai mozgatórugóinak jobb megértése nem vezet el a felébredésig. Nem is ez a célja. A spirituális úton másfelé és máshogyan irányítjuk a figyelmünket, mint az önismeret ösvényén.

Mindazonáltal az önismeret hatalmas segítség és támasz lehet szellemi utunkon járva, elsősorban a jelen pillanatának megélését akadályozó belső ellenállásaink felismerése miatt.

Dedikálásra várva

A.Y.: A könyvbemutatón egy rövid, vetített képes meglepetés is volt. Egy dús színezésű csendéletet párhuzamba állítottál egy egyszerű vonalvezetésű ázsiai tusrajzzal, szemléltetve számomra, hogy az egyszerű mennyivel nagyszerűbb…, kérlek röviden írd le ezt a gondolatot!

B.A.: Egy 20. század eleji poszt-impresszionista csendéletet hasonlítottam össze egy korabeli kínai csendélettel. Mindkettő remekmű; nem arról van szó, hogy az egyszerű tuskép nagyszerűbb. A képek készítésének technikájában van egy alapvető látásmódbeli eltérés, ami szemléletesen példázza a hagyományos nyugati és keleti gondolkodásmód, illetve életstílus közti különbséget.

A nyugati művész lealapozza a vásznat, hogy a festék jobban tapadjon, majd “telefesti” az egész vásznat. Minden négyzetcentimétert festékkel burkol be, színekkel tölti ki a kép minden elemét, beleértve a hátteret is.

A keleti művész üresen hagyja a kép hordozójának, a papírnak a nagy részét. A tussal könnyedén és elnagyoltan felvitt motívumok úgy alkotnak kontrasztot a papír tiszta terével, hogy a képen az üres tér még jobban kiemelődjön.

A nyugati ember igyekszik élete minden pillanatát kitölteni valami hasznossal vagy szórakoztatóval. Naptára és elméje folyton zsúfolt, nincs haszontalan és kitöltetetlen tér az életében.

A keleti életforma elválaszthatatlan része az üresség tisztelete és választása. Ez nyilvánul meg a hagyományos kínai és japán tájképeken és csendéleteken az érintetlen papír kompozíciós megoldásában.

A CSEND és TÉR című könyv többek között arról szól, hogy túlzsúfolt életmódú nyugati emberként hogyan találjuk meg a váltó átállításának a pillanatait, amelyek megélhetővé teszik számunkra a létezés hátterének üres “papírlapját”. Ezek a pillanatok határtalan és időtlen természetünkbe vezetnek. A belülről nyíló csendbe és térbe, önnön középpontunkba. Rövidesen részletesebben is írok erről egy blogcikkben.

…..