Lovaggá, várkisasszonnyá változni jó – de valódi hőssé válni még jobb! Egy-egy történelmi helyszín legendájához, illetve legendás hőseihez kötődő izgalmas hétvégi családi programok keretében a gyerkőcök igazi hőspróbákon bizonyíthatják ügyességüket és kitartásukat.

A bikali Élménybirtok

Mindannyian jártunk már várakban, kastélyokban, ám a szép és érdekes kiállítások során a múlt talán mégsem kelt életre igazán. Pedig az ódon bástyák és elegáns kastélyok többek puszta díszleteknél: titkok, legendák, ármány és szerelem rejtőznek falaik közt! A Hőspróbák során a Dél-Dunántúlon a gyerekek szüleikkel együtt élhetik át a várakhoz kötődő legendákat, történelmi eseményeket és kalandokat.

 

A simontornyai Vármúzeum


Szombat-vasárnaponként hat dél-dunántúli történelmi vár (Pécsvárad, Dunaföldvár, Simontornya, Siklós, Szigetvár, Márévár), valamint a Bikali reneszánsz élménybirtok és a patcai Katica Tanya fantasztikus programmal várja a családokat. A gyerekek 7-10 tételből álló hőspróba sorozatot hajthatnak végre korhű eszközökkel, sokat látott várfalak és művészi igényű díszletek közt.

A hőspróbák a várak egy-egy hősét helyezik a középpontba, a játékos feladatokból a hősjelöltek játszva tanulhatnak a másfél-kétórás program során: Szigetváron Zrínyi bőrébe bújva védhetik meg a várat a töröktől, Simontornyán Lackfi Istvánként győzhetik le a nápolyiakat. A kis hősök segíthetnek Mátyás király bolondjának Bikalon, megmenthetik az elátkozott lányt Máré várában, elhozhatják a Szent Koronát István királynak Asztrik apáttal  Pécsváradon. A komoly bátorságot és hősies helytállást igénylő próbák teljesítéséért természetesen jutalom is jár…

 

Vidám pillanatok Dunaföldváron

Amíg a gyerekeket képzett animátorok szórakoztatják, a szülők elmerülhetnek a csodálatos kilátásban, pihenhetnek egy jót, vagy tetszés szerint közreműködhetnek gyermekeikkel a tallérnyomásban, nyílkészítésben, furfangos feladatok megoldásában. Minden várban pecsétet és meglepetés ajándékot kapnak a hőspróbát kiállt gyerkőcök – három pecséttel pedig ingyenes belépőt nyernek egy várban rendezett fesztiválra.
A dél-dunántúli várakat a szép tájak miatt is feltétlenül érdemes meglátogatni, de a Hőspróba helyszínek környezetében számos kedvező árú szállás, étkezési- és program lehetőség is található.

Bővebb információ: www.hosproba.hu

 

A siklósi vár udvara

Hőspróba mobil alkalmazás

„Rajta tehát ifjak, vakmerő leányok, vár a próbatétel, s királyi ajándok!”

Megjelent a Dél-Dunántúli Vár- és Kastélyturisztikai Klaszter Hőspróba programsorozatához létrehozott mobil alkalmazás, melyet a Google Play Store-ból töltethetnek le az érdeklődők. Az alkalmazás két részből áll: az applikáció egyik funkciójában a Hőspróba webodalon bemutatott hősöket ismerhetik meg a gyerekek. Az alkalmazás másik funkciójában a várakhoz, a hősökhöz és a helyszínekhez kapcsolódó kvíz játékban ügyeskedhetnek a felhasználók.

A hőspróbák már az interneten is elérhetőek a www.hosproba.hu címen egy gyönyörű grafikával felépített virtuális kalandjátékban. Az izgalmas kalandok mellett a játékosok gyönyörű korhű ruhákat, vagy osztályként akár két napos kirándulást is nyerhetnek.

Szöveg és képek forrása: Momentum Mundi/Horváth Gábor

2014. március 6.

Hozzászólások