„A belső érték számít csak, az nem pótolható semmi öltözékkel, semmi múló csillogással.” (Szabó Magda)

Chilei filmhét lesz az Örökmozgó Filmmúzeumban november 16-23 között. Chiléről nem éppen a filmjátszás jut az eszünkbe, és nagyon össze kell szednünk filmes élményeinket, hogy felelevenítsünk egy chilei készítésű filmet. Előbb jut eszünkbe olyan film, ami Chilében játszódik. (Eltűntnek nyilvánítva – Jack Lemmon főszereplésével.) Véletlenül bukkantam rá a 2006- ban készült Belbecs című, chilei romantikus vígjátékra.

 

belbecs4 

 

A női főszereplő, Bárbara Mori Ochoa (Montevideo, 1978. február 2. – mexikói színésznő, modell) ismert a hazai nézők körében, elsősorban a Rubi, az elbűvölő szörnyeteg című sorozatból, melyet az RTL Klub tűzött műsorára 2010-ben.

A film leírása felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egy teljesen más oldaláról mutatkozott be a színésznő. Valóban meg is lepődünk, mert először a gyönyörű, elbűvölő szépséggel találjuk magunkat szemben, utána meg nem akarunk hinni a szemünknek.

 

belbecs1 

 Barbara Mori életrajza ITT olvasható.

Rájár a rúd a csinos Amandára. Nem elég, hogy a szeretője megalázza, ráadásul a munkahelyéről is kirúgják. A fiatal nő elhatározza, hogy másik városban kezd új életet. Mivel a léhűtő férfiakból is elege van, ezért csúnyára maszkírozza magát, remélve, hogy ha valaki így közeledik hozzá, az tényleg önmagáért szereti. A magabiztos Marcelo ideális alanynak bizonyul a teszteléshez. Az ötlet remekül működik, mindaddig, míg Amanda új énje, Helena és Marcelo kapcsolata egyre jobban el nem mélyül. Amanda egy különös szerelmi háromszög rabja lesz. Vajon van-e kiút ebből a helyzetből?

 

belbecs2

 

A filmben olyan jelenetekkel, szófordulatokkal találkozhatunk, amelyek a mindennapi életben is jelen vannak, hiszen a külső nagyon meghatározó, és a hangsúly legtöbbször ebbe az irányba mozdul el. Utána pedig jön a csalódás, mert a külcsín nem mindig tükrözi a belbecset.

 Belbecs – Szellemi, erkölcsi érték, mint a szóban forgó személy, alkotás vagy eszme, elgondolás, dolog belső értéke.

A film férfi főszereplője sem ismeretlen számunkra. A Vad angyalból ismert Rocky, azaz Marcelo Mazzarella (1965. február 13. Argentína, Buenos Aires.) Remek párost alkotnak a filmben.

Életrajza ITT olvasható.

 

belbecs3

 

Ha egy könnyed, vidám kikapcsolódást keresünk, tekintsük meg ezt a filmet. Azonban tanulhatunk is belőle, akár átértékelhetjük szemléletmódunkat is.

 

A film ITT megtekinthető:

 

 

Lakatos Ilona

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások