Hat kölyök cseperedik a Fővárosi Állat- és Növénykert ázsiai vadkutyáinál. A kölykök március 12-én születtek, ezidáig azonban nagy szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a látogatók megfigyelhessék a jövevényeket. Mostanra viszont már kellően fejlettek és aktívak, így igen sok időt töltenek a kifutóban hancúrozással és játékkal, evéssel vagy éppen pihenéssel.


Fotó: Bagosi Zoltán/Fővárosi Állat-és Növénykert


Az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus) ritka, veszélyeztetett kutyaféle, amely eredetileg Ázsia középső, déli és délkeleti részén is általánosan elterjedt fajnak számított. Napjainkban Dél- és Délkelet-Ázsiában, a múltbeli elterjedéshez képest jóval kisebb területen fordul elő. Vadonbeli állományát néhány ezer egyedre becsülik a természetvédelmi szakemberek, s az is világosan látszik, hogy ez a szám évről évre csökken.

Az ázsiai vadkutyákat szokták vörös farkasnak, illetve az India déli részén beszélt kannada nyelv szókészletéből származó névvel dhole-nak is nevezni. A vörös farkasok csapatban vadásznak, és olyan eredményesen képesek együttműködni, hogy vadászat dolgában együttes erővel még a tigrissel is felveszik a versenyt. A sikeres vadászat után elképesztő mennyiségű táplálékot képesek egyszerre elfogyasztani: egy kifejlett állat ilyenkor négy kilogrammnyi húst is megehet. A faj kultúrtörténeti jelentőségét jelzi, hogy a dhole-ok Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művében is helyet kaptak, éspedig a „Vörös kutyákról” szóló fejezetben.


Fotó: Bagosi Zoltán/Fővárosi Állat-és Növénykert


A világ állatkertjeiben valamivel több, mint kétszáz ázsiai vadkutya él összesen. Az európai állatkerti látogatók – bundájának vöröses színe miatt – sokszor összetévesztik a vörös rókával. A vörös farkasok azonban sokkal erőteljesebb felépítésűek. Amíg a Magyarországon is őshonos vörös róka tömege 3 és 10 kg között szokott lenni, az ázsiai vadkutyák 15-20 kg-osra nőnek.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2008 óta élnek ázsiai vadkutyák. Eredetileg három nőstényből és két hímből állt a csapat, de az évek során több alkalommal, így 2009-ben és 2011-ben is sikeresen szaporodtak Budapesten. Az itt született állatok még az Egyesült Államokba is eljutottak, 2011-ben ugyanis két állatot a Minnesota Zoo-ba szállítottak. A jelenlegi budapesti csapat hat felnőtt állatból, illetve a nemrégiben született hat kölyökből áll. Az ázsiai vadkutyákat a Nagyszikla oldalában kialakított kifutójukban, az indiai antilopok mellett láthatja a nagyközönség.

Forrás: www.zoobudapest.com

Fotó: Bagosi Zoltán

2014. május 23.

Hozzászólások