Ősei a magyarországi Ajtósról származtak, a budapesti Ajtósi Dürer sor is a német mester nevét viseli. A Dürer név az Ajtós község német fordításából, a Türer-ből származhat, melyet előnévként használtak. Édesapja Nürnbergben telepedett le. 18 gyermekéből csak három érte meg a felnőttkort.

Vándorévek

Albrecht ötvösmesterséget is tanult, majd a fametszés technikáját sajátította el egy ismert nürnbergi mestertől. A vándorlás évei alatt Németalföldre, Colmarba, Bázelbe és Strassburgba is eljutott. Később Velencébe indult tanulmányútra, ahol az itáliai művészektől számos fortélyt eltanult, ezeket később rézmetszetein alkalmazta.

Visszatérve családjával Nürnbergben telepedett le, itt nyitotta meg műhelyét. Már ünnepelt művészként utazott ismét Itália több városába, még a dózse és a pátriárka is meglátogatta.

Támogatók

Legfőbb patrónusa és megrendelője Bölcs Frigyes szász választófejedelem volt. A wittenbergi palota kápolnájának szárnyasoltárán megfestett Királyok imádása is az ő megrendelésére készült. Miksa császártól életjáradékot kapott, így anyagi helyzete biztosítva volt. Cserébe nemcsak a császár arcképét festette meg, hanem részt vett egy óriási diadalívvé összeálló 192 darab fametszet elkészítésében is, mely  Miksa császár és családjának történetét ábrázolja (Diadalkapu).

Alkotói korszakai

  • Első fennmaradt műve egy 13 éves korában festett Önarckép, mely ma Bécsben az Albertinában látható.
  • Akvarelljei forradalmi újításokat tartalmaznak, tájképein a táj már nemcsak háttér, hanem önállóan létezik, mozzanatai a természet valóságos megfigyelésén alapszanak.
  • Foglalkoztatta a perspektíva és a mozgás ábrázolása, különösen érdekelte a szép emberi test arányainak, törvényszerűségeinek meghatározása. Így jutott el az elméleti kérdések boncolgatásáig, sőt ő maga is írt tanulmányokat a kérdésről. Mantegna, Bellini, Leonardo mitológiai festményei és emberábrázolása hatottak rá leginkább.
  • A művészet hivatásának tartotta a Biblia és a szentek életének ábrázolását. Szép példája ennek a küldetéstudatnak a 15 fametszetből álló Apokalipszis-sorozat, vagy a Mária élete és a Nagy Passió című sorozatok. Németalföldi utazása tett még óriási hatást művészetére: kései képeinek realizmusa, árnyaltsága, mély lélekelemzése ebből a forrásból is táplálkozott. (Szent Jeromos)
  • Meghatározó jelentőségűnek tartotta az arcképfestészetet, célja volt az egyéni vonások megörökítése. Személyiségeket ábrázolt, nemcsak külső tulajdonságokat (pl. Miksa császár, Erasmus, Bölcs Frigyes portréja).

Néhány érdekesség:

  • Ókori vígjátékokhoz és egy 15. századi nagyszabású Világkrónikához is készít illusztrációkat.
  • Önarckép iringóval című festményén a hitvesi hűség jelképének tekintett növénnyel ábrázolja magát. Valószínűleg menyasszonya számára készítette a képet vándorlásai során, hogy biztosítsa őt állhatatosságáról.
  • Az első tudományos csillagtérkép elkészítése is részben az ő nevéhez fűződik. A csillagképek rajzait és a metszeteket ő készítette el.
  • Mint annyian kortársai közül, ő is Luther tisztelője volt. Metszeteket ajándékozott neki, megragadták írásai, de nem csatlakozott a reformációhoz.
  • Sírján az alábbi felirat olvasható: „Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve”.
  • Egykori háza ma múzeum, Nürnbergben megtekinthető.

Weninger Nóra

2013. május 23.

Hozzászólások