Ki ne emlékezne a jelenetre, amikor a Jim Lovell parancsnokot alakító Tom Hanks lemondóan nézi a szinte „karnyújtásnyira” (kb. 100 km-re) lévő Holdat? Az 1970-es Apollo- 13 program háromfős legénysége az űrhajó meghibásodása miatt nemcsak a küldetését nem tudta teljesíteni, de hazatérésük is meglehetősen viszontagságosra sikerült.

A kilenc hónappal később (1971. január végén) megvalósult Apolló 14-es program azonban sikeresebbnek bizonyult: az űrhajó három utasa 33 órát töltött a Hold felszínén. A parancsnok, Alan Shepard (az ötödik ember, aki a Holdon járhatott) a kőzetminták vétele mellett még két golflabdát is elütött.
Shepard-ot egyébként a legsikeresebb űrhajósok egyikeként tartják számon.
Ő volt az első amerikai asztronauta, aki hosszabb ideig az űrben tartózkodott: 1961. május 5-én űrugrást hajtott végre, szűk egy hónappal lemaradva Jurij Gagarintól, aki április 12-én 108 perc alatt megkerülte a Földet.
A kilövést milliók követték a képernyőn. Visszatérése után Shepard-öt nemzeti hősként ünnepelték, Kennedy elnöktől érdemrendet vehetett át.

Újabb űrutazás
1964-ben Méniere-szindrómát (szédülést, tájékozódási zavarokat okozó belsőfül-betegséget) diagnosztizáltak nála, amely lehetetlenné tette a további űrrepülést. Tapasztalatait, képességeit évekig a „Földön” kamatoztatta: az Űrhajózási Hivatal vezetőjeként az űrhajósok kiképzésében és a programok koordinálásában volt jelentős szerepe.
Időközben sebészeti beavatkozáson esett át, ami lehetővé tette, hogy megszakadt pályáját folytathassa.
Negyvenhét évesen vett részt második űrutazásán, az 1971. január 31. és február 9. között megvalósult Apollo- 14 program keretein belül.
1974 augusztusában visszavonult a NASA-tól, és hátralévő éveiben üzletemberként tevékenykedett. 1998-ban leukémiában hunyt el kaliforniai otthonában. 53 éves felesége csak öt héttel élte túl férjét. Mindkettejük hamvait a tengerbe szórták.

Weninger Nóra

Hozzászólások