A KÉPMÁS hagyományos európai értékeket közvetítő podcast-palettája két új minőségi beszélgetős műsorsorozattal is bővült idén tavasszal: a pszichológiai témakörökre fókuszáló „Spiritusz” április végétől, az összművészeti „Világjobbítók” május közepétől kéthetente hallható a KÉPMÁS podcast-csatornáin.

kepmas

A 21. századi tartalomfogyasztásnak egyre népszerűbb formája a podcast-hallgatás, amely többfajta eszközön, a hallgató által választott időben és helyen teszi lehetővé az ismeretszerzést és kikapcsolódást.

„Spiritusz” – Bátorító beszélgetések a lelki egészségért

A műsor vendégei a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan közismert személyiségek, akik őszintén beszélnek életük nehéz és örömteli időszakairól, küzdelmeikről és felismeréseikről. „A krízisek súlya talán kevésbé nyomasztó, ha mások erőt adó történetében meglátjuk a saját lehetőségeinket. A boldog és kiegyensúlyozott élethez önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. Ebben segít a Spiritusz” – összegez Molnár-Bánffy Kata, a KÉPMÁS ügyvezetője.

A műsor két szerkesztője és egyben riportere Németh Szilvia rádiós műsorvezető, a KÉPMÁS magazin újságírója és a Karc FM-ről is ismert Bóna Judit szerkesztő-műsorvezető. A kéthetente jelentkező adások tematikájában hangsúlyos szerepet kap többek közt az önismeret, az önértékelés, az elfogadás, az újratervezési képesség, a szenvedélybetegségek, a perinatális pszichológia és a különböző emberi kapcsolatok, viselkedésminták. A sorozatban olyan közéleti személyiségeket és szakértőket hallhatunk, mint Gundel-Takács Gábor, Dr. Varga Katalin, Gryllus Dorka, Dr. Almási Kitti, Dr. Fülöp Márta, Pál Ferenc atya vagy Forgács Attila gasztropszichológus.

„Világjobbítók” – Közérzetjavító összművészeti podcast

A társadalmi kérdéseket is feszegető, különleges összművészeti podcast Gyulay Eszter színháztörténész, dramaturg és Fodor Krisztina, a Média a Családért Alapítvány és a KÉPMÁS munkatársának közös műsora.

A május közepétől induló „Világjobbítók” egy tematikusan egymásra épülő beszélgetésekből álló, nyolcrészes podcast-sorozat. Gyulay Eszter beszélgetőtársai minden alkalommal egy színész és az adott témához kapcsolódó szakértő, akik többnyire ismeretlenek egymás számára. A színész a beszélgetésben elsősorban nem a saját szakmai minőségében van jelen, hanem sokkal inkább hangsúlyt kap személyes kapcsolódása a témához.

Podcast-sorozatunk legfontosabb célja a közérzetjavítás, valamint az, hogy új gondolatokkal töltsünk meg egy-egy témát. Ebben segít ez a különleges »szereposztás«, az aktuális témakörhöz kapcsolódó zenei betétek, valamint az irodalmi idézetek, amelyeket szintén Gyulay Eszter színészbarátai olvasnak fel. A sorozatban szó lesz majd a környezetvédelemről, az erőszakról, a függőségekről, abnormalitásról, játszóterekről, mesékről és a felnőttek gyermeki fantáziájáról” – avat be a műsor koncepciójába Fodor Krisztina.

A tervezett vendégek többek között Dániel András ifjúsági és gyermekkönyvíró, illusztrátor, az építőmérnökként végzett Scherer Péter színész, Horváth Kristóf („Színész Bob”) színész-slammer, aktivista, Dr. Tárnok Zsanett neuropszichológus, Jaskó Bálint színész, aranykalászos gazda, Takács Hajnal tapasztalati traumaszakértő, Thúróczy Szabolcs színész, aki jogi végzettséggel is rendelkezik, valamint Pálfi Kata színész-meseterapeuta.

A két új podcast-sorozat adásai és a KÉPMÁS korábbi podcastjai – „Túlélők”, „Istenélmények sallang nélkül”, „Tanárnő, kérem” – meghallgathatók a KÉPMÁS.hu Podcast rovatában, a Képmás magazin YouTube-csatornáján, a Spotify-on és egyéb népszerű podcast-applikációkban.

Forrás: Képmás Sajtó

Hasonló cikkünk:

Herczku Ágnessel és Nikola Parovval indul az őszi Képmás-est sorozat

 

Hozzászólások