„Édes nemzetének nyelvé-t mívelte” … – 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály

Írta: Holczer József | 2023. nov 18. | Irodalom | 0 |

Mindössze 32 év és 2 hónap adatott meg neki. Mégis a magyar felvilágosodás legjelentősebb, legsokoldalúbb polgári származású lírikusát, íróját láthatjuk benne. Csokonai Vitéz Mihályra emlékezünk, aki két és fél évszázada, 1773. november 17-én született.

Fotó: Morelli Gusztáv fametszete. Megjelent Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (1887–1901) kiadványban

Csokonai nyelvéről, stílusáról talán elegendő annyit szólnunk, amennyit és amit a mintegy három évtizede kiadott „Középiskolai irodalmi lexikon” tömören megfogalmazott:

„Életműve stílusszintézis: klasszicista, rokokó, szentimentális, népies, realista elemeket ötvöz. Minden műnemben, számos műfajban jártas, a hangnemek egész skálája jellemzi. Poétikai eredményei – szimultanizmus, bravúros ritmusok, formavariációk – is tehetségét jelzik. Halála után az Árkádia-pör (Kazinczy, Kölcsey kemény bírálatai és az őt védelmezők iratai) teszi ismertté. A nyugat első nemzedéke ismeri fel valódi jelentőségét: „Ő volt honjában legbujdosóbb magyar, / de fényküllőzött fél magyar eget” /Ady Endre/.

Kazinczyról még annyit: Csokonaival nyelvi-nyelvművelői téren igazából nemigen voltak/lehettek személyes/kedő/ vitái. Rivalizáció más téren volt köztük, például azon okból, hogy egy időre egyazon nőbe lettek szerelmesek… De most már adjuk át a szót Csokonainak: valljon nyelvi kérdésekben, ossza meg velünk egyik-másik ma is elfogadható nézetét! Költőnk ezt többnyire prózában teszi.

„A magyar nyelv feléledése” című röpiratában avagy eszmélkedésében ezt is írja:

„Magyar nyelv! édes nemzetemnek nyelve! teáltalad szólaltam én meg legelőször, teáltalad hangzott először az én füleimbe az édes anyai nyelvezet, te reszkettetted meg a levegőeget, amelyet legelőször szíttam az én bölcsőm körül, s te töltötted be azt az én nevelőimnek, az én hazámfiainak, az engemet szeretőknek nyájaskodásával, te általad kérte az én csecsemő szám a legelső magyar eledelt, a te darabolt ízecskéiden kezdettek kifesleni az én gyermeki elmémnek első ideái, mint a született hajnalnak apró sugárai, mikor a világosság lenni kezd.

Azolta mind e mai napig is, az én ifjúságomnak változó sorsú napjaiig, édesebben hangzott terajtad az életnek közbeszéde, s a pajtásságnak édes szava. Az én elmémnek gondolatja mindenkor feljebb emelkedett teáltalad, mint más idegen nyelvek által, s a te kedves tolladból kicsorgott írásokban több örömet találtam, mint az idegeneknek legtanultabb munkáikban. …„

Érdemes idézni pár sort a „Jegyzések és értekezések az „Anakreoni dalok”-ra” magvas fejtegetéseiből:

„Hogy sok jó magyar szavaink némely jó magyarok előtt is esméretlenek, annak oka az, hogy az olyan szó a több vármegyékben feledékenységben menvén, mai napon, mikor nyelvünkre jobban kezdünk ügyelni, csak néhol és talán a legegyügyűbb magyarok közt maradt meg. Más részről azt is sajnálva kell tapasztalni …, hogy régi törzsökszavaink a szokásból kimentek, és vagy csupáncsak ivadékjaikban élnek, vagy egész familiástól együtt magvok szakadt: aminek legfőbb oka azok a gyarló fordítók, kik a … deák és egyéb eredeti munkák körül nem az idegen nyelvet a miénkre, hanem a miénket akarták amannak a kaptájára szorítani.

Magyarjaim! Literátorok! ne csak a külföldi írókat olvassátok, hanem keressétek fel a rabotázó együgyű magyart, az ő erdeiben és az ő scytha pusztáiban, …, hallgassátok figyelemmel a danoló falusi leányt és a jámbor puttonost; akkor találtok rá az Árpád szerencsi táborára, akkor lelitek fel a nemzetnek ama mohos, de annál tiszteletesebb maradványit, amelyeket az olvasott és az utazott uracskáknak társaságában haszontalan keresnétek. …„

Vagy íme egy kis részlet „A tavasz” előbeszédéből:

„… Ha hát én a homályba ment régi szókkal élni, a nyelv természete mentében újakat ágaztatni, a külömb vidékeken gyakoroltattakat mindenik hazának köz piacára felvezetni, a külföldi, de magyarrá lett vagy azzá lenni méltó terminusoknak anyai beszédei soraiban helyet adni bátorkodtam: senki meg ne ítéljen véle, ha azzal a jussommal élek, melyet tőlem, mint született magyartól az irigynél egyéb meg nem tagadhat.

Minthogy pedig még jó és elegendő szótárnak hijjával vagyunk: a könyv végén az ilyen ritkább szókat, a kegyes olvasónak kedvéért, ábécé szerint feljegyeztem, egy-két betűvel megmagyaráztam, és hogy őket honnan vettem, a csucsorodható criticasterek miatt urát is adtam. …„

Csokonai különben a szótár témájával versben is foglalkozik. A „Brougthon religiói lexikonára” című hosszas versezet ekképpen kezdődik:

„Minden munkák között azok a szótárak,
Melyeknek szélesen kiterjed határok.
De minden szótárok között nem azok-é
A tágasak, melyek a sok vallásoké?”

Persze fontos a személyes – a kommunikáció alapját és eszközét jelentő – szó is. A Megkövetés című versben háromszor is szerepel a „szó”, és az általa közölt „szeretlek” így még nagyobb hangsúlyt kap. Most csupán a legelső versszak:

„Ha haragszol, megkövetlek;
Békélj meg, szép angyalkám!
Csak azt mondtam, hogy „szeretlek”,
S e szóért haragszol rám?”

Végül pedig egy érdekes vers, tele egy régies, akkoriban még nagyon is dívó határozóiigenév-képző magas-mély változataival: a „Ván, vén vagy az üstökös eloquentia”. Mindez a Vőfi (=vőfély) szájába adva:

„És pedig az én uram Kajos István
A Szentlélek felbuzdítván
S szándékát a szent házasságra vetvén,
Dombi Pandát megszeretvén,
Becsületes szüleitől megkapván,
Véle a minap felcsapván,
Ma, mint a vereshagyma, megesküdvén,
Estére mellé feküdvén,
Szent lakodalmat evégre csinálván,
… … …
Kelmedet is invitálván,
Hogy a több frekvencia elérkezvén,
Jelenjen meg örvendezvén,
Engem küldött szűz jóreggelt kívánván, –
Ennye, be sok jeles vén, ván!”