A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete október 13-án rendezte meg a kecskeméti Fehér bot napját. A rendezvényen az Egyesület által meghirdetett prózaíró pályázat eredményhirdetése is megtörtént. Átadták „A minden nap egy próza, az orvost távol tartja” címmel meghirdetett irodalmi pályázat díjait és különdíjait. Pintérné Nagy Erzsébet Debrecenből érkezett, hogy átvegye a III. díjat. Rövid bemutatkozását és írását most a Montázsmagazin közli. Olvassák szeretettel!

Pintérné Nagy Erzsébet: Sziszi - 3. helyezett írás

Pintérné Nagy Erzsébet átveszi a díjat Hencz Andrástól, a Bácsvakok Egyesületének elnökétől

*****

Pintérné Nagy Erzsébet, Debrecen

1950-ben Hajdúszováton születtem. 1953-ban agyhártyagyulladás következtében tetőtől-talpig lebénultam, és süket-néma lettem. Hosszú hónapokba telt, mire újra megtanultam járni és beszélni. Az akkor kialakult cukorbetegségem – annak szenvedésektől teli minden tünetével – azonban 10 évig kezeletlen maradt.

13 évesen egy sportorvos felismerésének köszönhetően kezdődött el az inzulinos kezelésem. A középiskolában zárkózhattam fel fizikálisan is a kortársaimhoz. Ám hiába volt a biológia-kémia-latin szakon a kitűnő érettségi bizonyítvány, az alkalmasságin nem feleltem meg az Orvosi Egyetemre – pedig minden vágyam a cukros gyermekek gyógyítása lett volna – akkor már nagyfokú látásromlásom miatt.

Időközben rá kellett jönnöm, hogy nem ez az én utam. Egy nagyvállalatnál – ilyen irányú képzések után- művelődés szervezői, kulturális feladatokat láttam el, melyeket nagyon élveztem. Rokkantnyugdíjba kerülésem után a Debreceni Diabetesz Egyesületben folytatom ezt a munkát, az én feladatom az országos Diabetesz újságba a beszámolók készítése is.

Verseimmel, novelláimmal gyakran részt veszek az MVGYOSZ és a tagszervezetek által kiírt pályázatokon, többször is jó eredménnyel.

Pintérné Nagy Erzsébet: Sziszi - 3. helyezett írás

Pintérné Nagy Erzsébet

*****

Pintérné Nagy Erzsébet: Mese a kislányról, aki értett az állatok nyelvén – Jelige: Sziszi

Felolvasta: Weninger Erzsébet zsűritag

Egy kis alföldi faluban lakunk, szerény, hófehérre meszelt családi házban virágokkal és konyhakerti növényekkel körülvéve. A férjem, én, a csodálatos nyolcéves kislányunk, Sziszi, valamint a hároméves cicánk, Panda, aki természetesen családtagnak számít. Neve már születésekor ráragadt hófehér és világosszürke bundája miatt, szinte összetéveszthető egy igazi Panda macival. Nappal a számára kialakított fekhelyén (a kemence melletti kis padkán) heverészik simogatásra, játszásra és persze a kedvenc cicaennivalókra várva.

Ahogy esteledni kezd, odaáll a kijárati ajtóhoz, és addig nyávog, amíg valaki ki nem engedi. Sziszi szinte felháborodva szólt ránk: Hát nem halljátok? Azt mondja: Szeretnék kimenni! (Ekkor még nem tűnt fel nekünk, hogy Sziszi komolyan beszél.)

Panda igazi éjszakai „ragadozó”. Ezt onnan sejtjük, hogy reggel – nekünk kedveskedve – az ajtó elé rakja az éjszakai „zsákmányt”.

Tavasz vége felé járt – még ránk is ijesztett a viselkedésével – egyre jobban hanyagolta a játszást, rövidebbre fogta az éjszakai kalandokat, mozgása lomhább lett. Sziszi úgy gondolta, utánajár a dolognak. Pont elkészült a házi feladattal, amikor Panda az ajtó előtt várta, hogy kimehessen. Óvatosan követte Pandát, aki furcsa módon a nyuszik ólja felé vette az irányt. Sziszi meglepődve tapasztalta, hogy Panda és a nyuszik milyen vidáman üdvözlik egymást.

Megjött az új lakótársunk! – dugta ki az orrát a dróthálón a legidősebb. Tíz darab ketrec volt az ólban szép sorban, egy azonban üresen állt, mióta húsvétkor eladtuk belőle az ott lakó nyuszipárt. A ketrecet szépen rendbe hoztuk, lemostuk, és friss szénaalmot raktunk bele. Hát ezt vette birtokba Panda. Titokban még néhány plüssjátékát is idehozta ki a házból.

Minden ketrechez odament, minden nyuszimamához és papához volt kedves szava. Főleg a nyuszigyerekeket simogatta végig, körmöcskéit behúzva, nehogy megsértse valamelyiküket. Majd bement az üres ketrecbe, és rendezgetni kezdte, hogy minél kényelmesebb legyen. Még a tavasszal oly jellemzően lehulló szőrcsomóit is a széna közé rakosgatta.

Kislányunk gyors léptekkel szaladt be hozzánk a házba, és már messziről kiabálta: Képzeljétek, Panda kiköltözött a nyuszikhoz, azok befogadták magukhoz, és nagyon szeretik! Egymásra néztünk, és kicsit furcsállottuk a dolgot, de Sziszi olyan hitelességgel mesélte a történteket, hogy muszáj volt hinni neki.
Mi persze rögtön sejtettük, hogy mi lehet az oka a fészekkészítésnek. Ettől a naptól kezdve Sziszi gondoskodott arról, hogy Pandának legyen a kinti tálkájában friss enni- és innivaló.

Egyik reggel hiába vártuk, hogy hazatérjen az éjszakai kirándulásáról, kezdtünk aggódni. Kislányunk felajánlotta, majd ő majd megnézi, nincs-e a nyusziólban. Elég nagy volt az ólban a hangzavar, minden nyuszi elsőként szerette volna elmondani a nagy hírt Sziszinek, ahol Panda két kis szőrgombócot ölelt magához. Büszkén mutatta meg a kis csíkos Tigrist és tesóját, Kormost.

Kislányunk elmesélte, miket hallott a nyusziktól, és Panda hogyan becézgette Tigrist és Kormost. Nem akartuk megbántani azzal, hogy az emberek nem érthetik az állatok nyelvét, de ő szentül hitte, hogy ezt hallotta az ólban. És ezt később be is bizonyította.

Egyik reggel, mikor a nyuszik etetésével voltam elfoglalva, keserves kiscicasírást hallottam a sarki ketrecből, Panda pedig idegesen járkált föl-le. Próbáltam a kiscicáit közelebb tenni hozzá, de elutasító volt. Arra gondoltam, ha az én kislányom ért az állatok nyelvén, akkor csak ő segíthet.

Sziszi hozta a kisszékét, és odaült Pandáék ketrece elé. Próbálta nyugtatgatni Pandát, mire az sírva mondta el neki, hogy elfogyott a tejecskéje, és most mi lesz a kicsinyeivel?! Két hetesek voltak ekkor, és más ennivaló szóba sem jöhetett.

Cicahordozóba raktuk a családot, és a közeli város Állatkórházába vittük őket. Sziszi rögtön közölte a doktor bácsival, hogy ő tudja, mi a baj. Igen, ilyen elő szokott fordulni – mondta, és cseppet sem lepődött meg azon, hogy Sziszi megértette Panda cica panaszát. A cicaanyuka kapott gyógyszert, a kicsiknek pedig addig is picike cumisüvegből adagolták a tápszert. Pár nap múlva boldogan vittük őket haza.

Sziszi azóta felnőtt, és természetesen állatorvos lett belőle, de féltve őrzi titkát minden hozzáforduló gazdi előtt. Ezért gondolj arra, ha az állatkádat orvoshoz kell vinned, biztosan Sziszit találod a rendelőben…

Pintérné Nagy Erzsébet: Sziszi - 3. helyezett írás

Pintérné Nagy Erzsébet, Hencz András és Selmeczi Tibor zsűritag a díjátadáskor

 

Pintérné Nagy Erzsébet

 

Kapcsolódó cikkünk:

Czeglédi Eszter Dóra I. díjas pályázata – Bácsvakok