Barabás Miklós a magyar festészet egyik legkiválóbb mestere. Az első olyan magyar festő, aki képes volt a festészetből megélni. Grafikus, fényképész, az MTA tagja. A magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, az egyik legkorábbi magyar fényképész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki elsősorban arcképfestőként szerzett hírnevet.

barabas miklos

Barabás Miklós: Önarckép

Barabás Miklós 1810. február 10-én született Márkosfalván, a mai Románia területén. Mint hatéves gyermek került a nagyenyedi Bethlen-kollégiumba, s 13 éves korában már teljesen önerejére volt hagyatva. Sok nélkülözést kellett szenvednie, s nyomora közepette a rajzolgatásban keresett vigasztalást. Rajzai csakhamar jövedelmet is szereztek neki; vagyonosabb iskolatársai egy-egy váltó forinttal fizették az általa készített arcképeket. 1825-ben, mikor diák lett, már az iskola falain kívül is arcképeket festett.

Az olajjal való festést 1828-ban Kolozsvárott tanulta meg Gentiluomo rajzmestertől, akit csakhamar túlszárnyalt. Majd alaposabb oktatást szeretett volna nyerni, ezért a bécsi képzőművészeti akadémiára ment, de itt támogatás hiányában nem tarthatván fönn magát, 1830-ban visszautazott Kolozsvárra. Megfordult aztán Szebenben is, honnan az oláh bojárok biztatására 1831-ben Bukarestbe ment. Szerencsecsillaga itt ragyogott föl először, a Miklós cár nevenapjára rendezett estélyen, hol Kisseleff tábornokkal, a bukaresti teljhatalmú orosz kormányzóval, a későbbi híres párisi nagykövettel kötött ismeretséget. Kisseleff több megrendelést szerzett neki.

Bukarestből, hol másfél esztendő alatt több ezer forintra menő összeget szerzett, Bécsen át Olaszországba indult. 1829-ben Bécsben a Képzőművészeti Akadémián Johan Ender tanítványa volt, és ott sajátította el a guache technikát is. 1830-ban visszament Kolozsvárra, itt Barra Gábortól litográfiát tanult. 1831-1833 között Bukarestben dolgozott, ahol ismert portréfestő lett, emellett számos miniatúrát is készített.

Barabás Miklós gróf Széchenyi Istvánról készült festménye

1834-1835-ben Olaszországban járt tanulmányúton, ami művészi pályájának fontos állomása volt. Itt tanulta meg William Leighton Leicht angol festőtől a vízfestés újabb technikáját. 1835-ben tért vissza Pestre, ahol bemutatta egy Velencében készült Veronese kép másolatát, hatalmas sikerrel. Ettől kezdve Pesten dolgozott, és festészeten kívül aktívan részt vett a város művészeti életének fellendítésében.

Számos megrendelést kapott, ami lehetővé tette, hogy meg tudjon élni a festészetből. A kor szinte minden jelentős alakjáról, írókról, művészekről, politikusokról készített portrét, ezzel tanúsítva jó jellemábrázoló képességét és kitűnő technikai felkészültségét. Jelentős része volt abban, hogy Pest művészi központtá vált. 1840-ben nagy tevékenységet fejtett ki az első magyar műegyesület létrehozása körül, s ezen egyesület első kiállításán lépett föl a Galambposta című képével, melyet sokszor le kellett másolnia, s mely metszetek útján is nagyon ismeretessé vált.

Barabás Miklós volt az első művészetéből megélni tudó festőnk, amit főként az tett lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte. Szinte minden kiemelkedő kortársát megfestette: Széchenyi Istvánt, Kossuthot, Petőfit, Bemet stb. “Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán szétküldik… s a közönség bámulva kiált föl: Tehát ilyen ő ?!” (Petőfi)

Barabás Miklós: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia

Magyarországnak alig van nevezetesebb embere e század öt első tizedéből, akit Barabás le ne festett volna. Legszívesebben azonban az írókat és színészeket festette, az utóbbiakat sokszor egész alakban, a színpadi jelmezekben. Petőfi legjobb arcképeit is Barabástól kaptuk 1845-ben. Jellemábrázoló készséget tükröző remekművei közül is kiemelkedik Liszt Ferenc és Bittó Istvánné (1874) arcképe. Igazán nagyot e műfajban alkotott.

1836-ban az Akadémia levelező tagja lett. A portréfestészet mellett, melyet a legmagasabb színvonalon művelt, zsánerképeket és tájképeket is festett, az alföldi táj nagy hatással volt rá. Néhány képe – a kor szellemének megfelelően – érzelmes, biedermeier hangulatot áraszt. 1842-ben készült a Lánchíd alapkőletételét megörökítő akvarellje, szinte elsőként tudósít a nagy eseményről.

Az utókor jórészt az ő munkái alapján ismeri az 1848-49-es szabadságharc szereplőit, Görgeytől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Szalay Lászlótól Bemig, Klapkától Táncsicsig aprólékosan megfestette portréikat. Létrehozta képletesen a nemzet pantheonját.

Barabás Miklós háza Budán, a Városmajorban állt.

1839-ben vette meg a Városmajor utca 44. szám alatti szőlőskertet, amelyen már akkor is állt egy présház és egy pince. Saját tervei alapján építtette fel a klasszicista stílusú villát, amit ki is bővített. A villaépület alatt nagyméretű pincehelyiség volt, amelyet föld alatti folyosó kötött össze a vincellérházzal. Itt idejének nagy részét főként a festésnek szentelte. 1870-ben eladta budai házat, és Pestre költözött. A Barabás Villa ma önkormányzati tulajdonban áll, kulturális rendezvények, gyakran esküvők színhelye.

barabas miklos

Barabás Miklós: A Lánchíd avatása

Az 1850-1860-as években jelentősen csökkent a megrendelések száma, így kénytelen volt a tőle kissé idegen oltárképfestéssel és fényképezéssel fenntartani magát. Azonban még ebben az időben is tett erőfeszítéseket a kultúráért. 1859-ben engedélyt kapott egy Képzőművészeti Társulat megalapítására, melynek 1862-től haláláig igazgató elnöke volt.

Önéletrajzi írásából megismerhetjük művészeti hitvallását, és átfogó képet alkothatunk kora társadalmáról és kultúrájáról. Bámulatos volt a festőművész vizuális memóriája. Úgy tartják, egyszer 37 év távlatából készítette el valaki portréját emlékezetből, és a mellé illesztett, közben előkerült fotográfia tanúsága szerint közel hibátlanul.

Barabás Miklós munkáiból 1948-ban a Szépművészeti Múzeumban és 1995-ben a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nagyszabású emlékkiállítást rendeztek. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Kolozsváron, Bukarestben és több erdélyi múzeumban.

Than Mór: Barabás Miklós műtermében

Hoffmann Edit művészettörténész (1888-1945) könyvet is írt róla. Többek között ezeket írja a művészről:

”Nem volt újító. De akkor nem harcos újítókra volt szükség nálunk, hanem térfoglalókra. A felforgató tehetség nem elismerést vált ki, hanem ellenkezést. Itt pedig éppen az idegenkedést kellett legyőzni.

„Művelődéstörténeti és történeti jelentősége vetekszik magyar művészettörténeti fontosságával, és kiegyenlíti azt, amit művészetében fogyatkozásnak érzünk.”

Barabás Miklós 1898. február 12-én halt meg Budapesten. A Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. 

 

Forrás: Wikipédia

Képek: Magyar Nemzeti Digitális Archívum

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

A szerző kapcsolódó cikke