Ramon Gener: Egy zongora története – Könyvespolc

Ramon Gener Egy zongora története című könyve egy lírai, zenetörténeti és emberi sorsokat összefűző regény, amely egyetlen hangszer, – egy különleges zongora – életútján keresztül mesél a 20. század nagy drámáiról és szépségeiről. A regény történelmi íve a 20. század nagy fordulópontjait követi, de mindig emberi nézőpontból.

Bele szoktak néha felejtkezni egy-egy zenedarabba? Előfordul, hogy a dallam, motívum még sokáig ott „motoszkál” a memóriájukban? Dúdolnak is néha? „A zene az kell!” (Dés László)

Ramon Gener, a szerző ismert spanyol zenész, zongorista, humanista és író. Bölcsészet- és üzleti tudományokból szerzett BA diplomát, zongorázni és énekelni is tanult. Zeneértő kézzel nyúl a témához.

A történet főszereplője egy koncertzongora, típusa Grotrian-Steinweg, sorszáma: 31887. 1900 körül készül Bécsben. A hangszer „szemtanúja” lesz több generáció életének, és minden tulajdonosán keresztül újabb és újabb történeteket hordoz magában. A zongora nem beszél, de jelenléte összeköti a szereplők sorsát, és a zenén keresztül mutatja meg az emberi lélek mélységeit.

Az útja során különböző emberekhez kerül: mindig olyan családhoz, ahol a zene a műveltség és a társadalmi rang része. Megbecsülik, három havonta felhangolják. A zongora „meséje” az első világháború előtt indul. Az első tulajdonosnak, Johannesnek mondja a zongoragyáros a vásárláskor: „Ne felejtsd el, nem te választottad a zongorát, hanem az választott téged. Mennyit ér neked? – Az összes pénzemet, amim csak van.” – ez a válasz.

A fiú Lipcsei zenei ösztöndíjat kap, szinte a zenében él. Memorizálja a partitúrákat, kottákat tanul meg kívülről. Kedvence: Debussy. A zongorahangoló a billentyűágy bal oldalán, takart részbe beírja a tulajdonos nevét. Az első 2 név Johannes és az édesanyja neve. Ez a rituálé minden tulajdonosnál folytatódik, s a zongorahangoló neve is mellé kerül. Johannes eltűnik a fronton.

Az I. világháború után „szétesesik” Európa. A társadalmi rétegek átrendeződnek. A zongora tulajdonosai változnak, ahogy a világ is változik. Ebben a kusza világban a márka a tökéletesség, elegancia és tartósság jelképe. Ryan, a következő tulajdonos, a gyermekei zenei képzésére használja a hangszert. A zongora szomorú események tanúja: Ryan és a fia elesik a 2. világháborúban, felesége a bánatba hal bele. A lánya egyedüli túlélő, s zenetanári minőségben haláláig használja a zongorát. Neve bekerül a titkos helyre, a billentyűágy mögé.

A megfáradt hangszert újra és újra felújítják, felhangolják. A Debussy kotta is nagy utat jár meg: a frontról is visszakerül a zongora mellé. A közel 100 év alatt bárki is lesz a zongora gazdája, a neve felkerül a zongora belsejében megbúvó listára, – megfejtendő rejtvényt adva a mai generációnak. A zongora minden állomásnál más-más szerepet kap: hol családi örökség, hol túlélés eszköze, hol művészi kiteljesedés tárgya.

A hangszer mintha „narrátor” lenne, érzékletesen bemutathatóak általa a 20. század társadalmi változásai, mindkét világháború szörnyűségei. Útja egyfajta kulturális időutazás: ahogy a világ változik, úgy változnak a zongora körül élők is. Egyszer kerül méltatlan tulajdonoshoz, s nem hosszú időre köztéri zongora lesz belőle. Végül az enyészettől maga az író, Ramon Gener menti meg, Barcelona lesz a végső állomás. Így a legutolsó név a koncertzongorán az övé lesz, majd az ő hangolómestere is felírja a nevét: Jesus Rodrigez.

Innentől már nem kell féltenünk az értékes ereklyét, mert a szerző, aki zenész is, végrendeletében a múzeum Történeti Hangszergyűjteményére hagyja, itt méltó helye lesz. A hangszer megmentése a múlt megőrzésének kísérlete. Íve a túlélésről szól: mit visz magával az ember, amikor minden más elvész. A regény szereplői nem klasszikus főhősök: mindannyian epizodikus alakok, akik életének egy-egy meghatározó szakaszában jelenik meg a zongora. A hangszer így válik a történet valódi főszereplőjévé, miközben az emberek sorsa rajta keresztül rajzolódik ki.

A mű egyik központi gondolata: a zene képes összekötni embereket, korszakokat és kultúrákat, és túléli a történelem viharait. A szerző nem ítélkezik. Minden szereplőt szeretettel, megértéssel ábrázol, még akkor is, ha ezek az emberek hibáznak. Ez a tónus különösen erős a háborús fejezetekben, ahol a tragédiát nem patetikusan, hanem emberi közelséggel mutatja be. A zongora mint motívum egyszerre tárgy, tanú és szimbolikus kapocs a szereplők között. A hangszer így válik a történet valódi főszereplőjévé, miközben az emberek sorsa rajta keresztül rajzolódik ki.

A regény egyik legszebb rétege a zene szimbolikája. Gener zenetörténeti utalásai nem öncélúak: minden zenei elem érzelmi vagy történelmi jelentést hordoz. A szereplők számára a zene gyakran az egyetlen stabil pont. A zongorázás a trauma feldolgozásának eszköze: a háború, a veszteség, a szegénység mind „lejátszható” a billentyűkön. A művészek számára a zongora a saját hangjuk, de a csend legalább olyan fontos, mint a hang. A zene menedék. A szereplők számára a zene gyakran az egyetlen stabil pont.

Az Egy zongora története nemcsak egy hangszer útját meséli el, hanem azt is, hogyan őrzi meg a zene az emberi történeteket akkor is, amikor a történelem mindent megpróbál elpusztítani. A zongora egyszerre: tanú, túlélő, emlékezet és újrakezdés.

Ramon Gener regényének legmélyebb üzenete: a zene az emberi lélek egyik legmaradandóbb formája, amely képes áthidalni időt, teret és tragédiát. A zongora több mint száz éven át kíséri végig a történetet. A világ változik, de a zene: állandó, átörökíthető, nemzedékeket összekötő.

Stílusában a szerző zeneértő egyénisége tükröződik. A mondatok gyakran hullámzóak, dallamosak. A próza sokszor olyan, mintha egy lassú, melankolikus zongoradarabot hallanánk. A regény végén a kevésbé zeneértőket 126 zenei kifejezés magyarázata segíti.

Ramon Gener könyve egyszerre:

• melankolikus, mert sok sors tragédiáját érinti
• felemelő, mert a zene mindig reményt ad
• lírai, tele zenetörténeti utalásokkal és érzelmes pillanatokkal
• emberközeli, hiszen a zongora története valójában az emberek története

Szeretettel ajánlom az ATHENAEUM Kiadó legújabb munkáinak egyikét, nem csak zenét ismerő és szerető olvasóinknak, hanem mindenkinek, aki szereti a romantikus, szép olvasmányokat.

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkeink