A természet, ami műalkotás – Az angol tájkert varázsa Nagyrédén

Az angol tájkert varázsa Nagyrédén – A 18. században Angliából indult el az a kertészeti forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta az európai tájépítészetet.

Az angol tájkert varázsa Nagyrédén

A korábbi barokk kertek szigorú, geometrikus rendje után az angol tájkert a szabadság és a természetes szépség eszményét állította középpontba. A cél az volt, hogy a látogató úgy érezze: a táj magától formálódott, miközben valójában minden részlet – a dombok, a tavak, a kanyargó ösvények – gondosan megtervezett kompozíció eredménye.

A „szelídített vadon” filozófiája

A tájkert mesterei, mint Lancelot Capability Brown vagy Humphrey Repton, a természetes szépséget akarták hangsúlyozni. Elvetették a barokk formális ágyásokat, és inkább lágyan hullámzó terepformákat, festői facsoportokat és meglepetéseket rejtő sétányokat hoztak létre. A park szerkezete a festészet kompozíciós elveit követte: minden ösvény újabb és újabb látványt tárt fel, miközben a távolban mindig felbukkant egy építészeti elem – egy gloriette, egy rom, egy kis híd vagy pavilon –, amely a sétálót továbbcsábította.

A romantika korában a kert egyszerre lett természeti élmény és filozófiai gondolat. A látogató nem pusztán gyönyörködött a növényekben, hanem a tájjal folytatott párbeszéd részévé vált. A mesterséges tavak és dombok a változékonyságot, a romok az elmúlás költészetét, a hidak és sétányok pedig az ember és természet kapcsolatát szimbolizálták.

Az angolpark elemei

Egy klasszikus angol tájkertben ritkán találni szabályos ágyásokat vagy kerítéseket. Ehelyett tágas pázsitfelületek, növénycsoportokból kialakított látványtengelyek, rejtett vízfelületek és szobrokkal díszített pihenőhelyek fogadják a sétálót. A növényzetet úgy választják meg, hogy évszakonként más és más arcát mutassa a kert, s a természetesnek tűnő összeállítás mögött komoly kertészeti tudás rejlik. A „rom” például, ami nem más, mint egy mesterségesen emelt, festői falmaradvány, a 18–19. században különösen kedvelt motívum volt, mert a mulandóság hangulatát idézte.

Magyar példa az angol tájkertre – a nagyrédei Scharioth Birtok

Bár az angol tájkert elsősorban Nyugat-Európából terjedt el, Magyarországon is akadnak olyan magánkezdeményezések, amelyek ezt a szellemiséget követik. A Mátra lábánál, Nagyrédén található Scharioth Birtok egy hajdani nemesi kúria öthektáros parkjában éledt újjá. A németországi életet maga mögött hagyó házaspár évekig tanulmányozta az angol és francia kastélykerteket, mielőtt belevágott a felújításba.

Az egykor elhanyagolt területen ma mesterséges tavak, klasszicista pavilon, rózsakert és antik szobrok idézik meg a 19. századi romantikát. A domborzatot, a vízfelületeket és a növényzetet úgy alakították ki, hogy minden ösvényről új perspektíva táruljon fel, éppen úgy, ahogyan azt a 18. századi angol kertépítők megálmodták. Vállalkozó szellemű kertépítő mérnökök helyett viszont ők maguk mélyedtek el az angolkertek kialakításának tudományában, és nagyon büszkék arra, hogy sok mindent ők találtak ki, sőt gyakran a saját kezük munkájával járultak hozzá a tökéletes végeredményhez. A birtokon található kerti rom, a Sanssouci kastély teraszáról származó homokkő járólapok vagy a trieszti Miramare kastélyból érkezett pad, a parkban elhelyezett szobrok pedig mind a történelmi emlékek iránti tiszteletet mutatják.

Élő hagyomány

Az angol tájkert lényege, hogy egy élő, folyamatosan változó műalkotás legyen. A növények évről évre új arcot adnak a parknak, a fények és árnyékok játéka pedig minden sétát más élménnyé tesz. A nagyrédei példa arra emlékeztet, hogy e kertépítészeti stílus nem csupán a múlt romantikája: ma is érvényes üzenetet hordoz a természet és az ember harmóniájáról.

Forrás: Arteregó Kft.

Hasonló cikkünk