Székelyek – Örökség-mintázatok – Kiállítás

Írta: Farkas Ferencné Pásztor Ilona | 2024. dec 26. | Kiállítások | 0 |

INVITÁLÁS kiállítás megtekintésére a Néprajzi Múzeumba, a Székelyek – Örökség-mintázatok című kiállításra. Nagyon különleges, lélekmelegítő programban lesz részük, ha elfogadják meghívásomat.

A székelyekről mindenkinek vannak ismeretei. Kinek kevesebb, kinek több. Minimum a székelykapu és a székely viselet ismerős mindenkinek. Esetleg van, aki rögtön el tudna mondani egy székely/góbé viccet is. No, ezek az ismeretek észrevétlenül kibővülnek, ha megnézik a tárlatot.

Kik is igazából a székelyek? Mit tudunk Székelyföldről? Milyen elképzeléseink, hiedelmeink vannak a székelyekről? Mi ebből a valóság? Hogyan látják a Székelyföldön élők magukat? A Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok című időszaki kiállítása a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként valósult meg. Eddig be nem mutatott, székelyföldi múzeumok által őrzött több mint 300 tárgyon keresztül, 5 székelyföldi kurátor rendezésében keres válaszokat a kérdésekre, a látogatóknak nem mindennapi múzeumi élményt teremtve 2024. október 15. – 2025. augusztus 31. között Magyarországon.

Számos meglepetést tartogató, nagyszabású kiállítás a történelmi Székelyföld sokszínűségét jeleníti meg a 19. századi polgárosodástól a 21. századi modernizációig. A bemutatott tárgyak és dokumentumok a nagyobb székelyföldi múzeumok gyűjteményeiből érkeznek Budapestre, láthatóvá téve, hogy milyen kiemelkedő, Magyarországon még nem látott műtárgyak rejtőznek a határon túli intézményekben.

A 21. századi Székelyföld – Románia részeként – egységes régióként határozza meg önmagát. Az etnikai alapon definiált térség történelme, művelődéstörténete, gazdasági fejlődése, oktatási-közművelődési intézményrendszere révén ma is sajátos, sokféle szempontból különálló egységet alkot Románia határain belül, miközben a magyar nemzet egészében különleges pozíciót tart fenn maga számára. A kiállítás három romániai megye (Hargita, Kovászna és Maros) magyarok lakta vidékére kalauzol, célja a székely kultúra folyamatos átmenetiségének, természetes dinamikájának érzékeltetése.

A kiállítás igazi hálózati csomóponttá válik a régió kulturális örökségének bemutatása révén: az unikális műtárgyak mellett gyűjteményezési gyakorlatok, kurátori koncepciók, kutatások találkoznak és eredményeznek új, kreatív alkotást. Így nemcsak a kiállított anyag mérete és minősége garantálja a rétegzett és sokszínű prezentációt, hanem az együttműködő néprajzos és történész szakemberek eltérő szemlélete, háttere is. Mindezt szokatlan, a kiállítótér belmagasságával játszó kétszintes bejárási útvonal teszi még élményszerűbbé.

A látogató egy emelvényen sétálhat körbe, ahonnan az egyes témákat, tárgyakat, tárgy-együtteseket más látószögből is szemrevételezheti, folyamatában érzékelheti. Ez a sokféleség köszön vissza a kiállítás arculatában is, amelynek vonalkódhoz hasonló emblémája a székelyföldi erdőkre, a helyi viselet mintáira, a székely rovásírás jeleire való utaláson túl titkosírásként is olvasható. A vonalak nemcsak az első pillantásra észre nem vehető különbségekre utalnak, hanem pontos jelentéssel is bírnak.

A Székelyek – Örökség-mintázatok kiállítóterekben ritkán látható nagy méretű tárgyakat is a közönség elé tár. A látogatók találkozhatnak Fordson traktorral, egyetlen fatörzsből kivájt 18. századi gabonatároló edénnyel, készülő székelykapuval, 6–8 méteres mestergerendákkal, borvizes szekérrel, 3,1 méter hosszú festett padládával. Olyan egyedi, nagy értékű tárgy-együttesek is érkeztek a budapesti tárlatra, mint Csató Ágoston amerikás dokumentum- és fotóhagyatéka, a négy különböző, 1770 és 1880 között készült festett bútor újrahasznosított elemeiből megépített szekrény, vagy Szörcse református templomának 1622-es harangja.

A jelenkor emblematikus tárgyai sem maradtak otthon: 2024-es borvizes műanyag flakon jelzi a borvizek vasas összetételét – nem csoda, hogy a bibarcfalviakat rozsdásbelűeknek csúfolták. A humoros darabok mellett, mint a fallikus fogantyú-kiképzésű pálinkamelegítő lábas, a Székelyföld szívszorító történeteit elmesélő tárgyak is megszólalnak. Az 1981-es csíki hozomány, amely egy olyan menyecskének készült, aki gázrobbanás során életét vesztette, mielőtt férjéhez kiköltözhetett volna Budapestre.

A cséplőgépbe esett leány balladatípusának csíkmadarasi példája már boldogabb vizekre evez: kiderül, hogy a szájról szájra terjedő tragikus népköltemény főszereplője az 1930-as években történt baleset után csodás módon felépült, férjhez ment és gyereket is szült.

A gazdálkodás hagyományain túl a kiállítás bevezet a gasztronómia regionális sajátosságaiba, a vallás és a vallásosság helyi gyakorlataiba, a kézművesség és a háziipar lokális örökségébe, így mutatva fel a megmaradás lehetséges sarokköveit. Pl.: A székelykapuról: Az egyik kapuláb már teljesen kifaragott állapotban van, a másikon még csak a gravírozás látszik, a harmadik pedig teljesen megmunkálatlan, ahogy kijött a fűrészüzemből” – ismerteti a koncepciót a kurátor. A kiállítás időtartama alatt a csernátoni faragó rendszeresen eljön majd Budapestre, és dolgozni fog a kapun a látogatók gyűrűjében, így az csak a kiállítás zárására lesz teljesen kész.

„Mellette pedig bemutatunk egy tizenöt perces kisfilmet egy ugyanebben a műhelyben készülő másik kapu összeállításáról, kifaragásáról, felállításáról. A központi tárgyon keresztül a székelykapu több évszázados hagyományáról is beszélünk, ami ma is él és továbbadódik, hiszen a kapufaragó a saját kisfiát is elhozza majd, és együtt fejezik be a munkát.”

A nagylélegzetű, látványos tárlat 700 négyzetméteren, Zabolától Gyergyószentmiklósig, Sepsiszentgyörgytől Székelykeresztúrig csaknem valamennyi székelyföldi múzeum gyűjteményéből vonultat fel tárgyakat és dokumentumokat: így teszi láthatóvá, hozzáférhetővé, milyen kiemelkedő műtárgyak rejtőznek a határon túli intézményekben. Hét nagy témakör, 77 történet, 14 dokumentumfilm, 100 fotó, 10 múzeum gondoskodik arról, hogy Budapesten bárki elmélyedhessen Székelyföld múltjában és jelenében.

A rendezők szerették volna, ha a látogató valami mást tapasztal, mint amit a néprajzi témájú, vitrines tárlatokon megszokott. Ugyanakkor az is befolyásolta a koncepciót, hogy a Néprajzi Múzeum nagy számú tárgyat, illetve bőséges archív és kutatási fotóanyagot kívánt bemutatni, ezek köré kellett tehát a tematikát felépíteni. Több témakörbe rendezték az anyagot, amelyek azonban térben nem határolódnak el élesen egymástól.

„Hét nagy témánk van, és mindegyiken belül sok kis történet jelenik meg, tehát lényegében mozaikszerűen szerettük volna bemutatni Székelyföld gazdag, változatos és változó kultúráját”– nyilatkozta az egyik kurátor…