A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon udvarán 10. alkalommal nyílik ki a nyári Meseudvar kapuja. Nyaralás, családi kikapcsolódás Kecskeméten. A vírushelyzet miatt, intenzív újratervezést követően alakult ki az idei jubileumi Meseudvar programja. Tíz éves a Meseudvar – Július 15-től augusztus 5-ig négy szerda délután várjuk a családokat, hogy csobbanjanak velünk a nyári élményekbe!

tiz eves a meseudvar

A program 17.30 órától mesekoncerttel, mesehangversennyel kezdődik mindegyik alkalommal. Majd kézműves foglalkozás, a Szivárvány játéktár játékai várják vendégeinket. Elmaradhatatlan a mesebeli uzsonna és a támogatók jóvoltából tombola ajándékok is gazdára találnak.

Visszatérő fellépő vendégeink évről-évre új műsorral lepnek meg bennünket: a Csörömpölők együttes, a Lóca Együttes, a Bahorka Társulat, valamint a Chorhidea Kamarazenekar és Kecskemét Táncegyüttes közös műsorukkal.

Az egészségügyi előírásokat fokozottan betartva várjuk a kisgyermekes családokat mediterrán hangulatú udvarunkba, ami immár 10. éve nagyszerű helyszíne a Meseudvar programjainak. Szeretettel várjuk vendégeinket!

10 éves a Meseudvar – MESEUDVAR 2020 – Mesés, vidám „csobbanás” a nyári élményekbe kisgyermekes családok részére a Hírös Agóra – Ifjúsági Otthon udvarán

Programok: * zenés-mesés interaktív előadás
* kézműves foglalkozás, játék a Szivárvány játéktár játékaival
* „mesebeli” uzsonna, tombola
* a Meseudvar kapuja 17.20 órakor nyílik

Július 15. szerda 17.30 óra

VIGYÁZZ, MERT FÜLLENTÜNK!
Válogatás a Csörömpölők Együttes legnépszerűbb dalaiból
Belépődíj: 1.000.- gyerekeknek, 1.500.- Ft felnőtteknek

Július 22. szerda 17.30 óra

„ÚGY TETSZIK, HOGY JÓ HELYEN VAGYUNK ITT!”
Minden gyermek szereti a nagyszüleinél tölteni az időt, ahol minden kívánsága teljesül. A képzeletbeli vonatba beszállva együtt utazunk a nagypapához Kanizsára, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb játékok várják a gyerekeket, és a nagyi palacsintája sem maradhat el.
Legyen mindig jó a kedvünk, dalolj, táncolj vígan velünk!
Interaktív zenés gyermekműsor az idén 10 éves Lóca együttessel.
Belépődíj: 1.000.- gyerekeknek, 1.500.- Ft felnőtteknek

Július 29. szerda 17.30 óra

PLETYKÁZÓ ASSZONYOK
“Juli néni, Kati néni, letye-petye-lepetye!”
A padon ülő asszonyok hajnaltól alkonyatig dalolnak leányokról, legényekről, álmokról, szerelmekről, utazásról, kecskékről, kutyákról és mindenféle mulatságos dologról! Vigyázzatok, mert benneteket is kibeszélnek!
Lemezbemutató interaktív zenés mese Weöres Sándor versei nyomán a BaHorKa Társulat improvizációs folklórszínház előadásában
Belépődíj: 1.200.- gyerekeknek, 1.700.- Ft felnőtteknek

Augusztus 5. szerda 17.30 óra

AZ ÉGIGÉRŐ PASZULY
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény asszony a fiával. Nem volt egyebük, csak egy tehénkéjük, ám egyszer úgy elfogyott az ennivalójuk, hogy a tehenet a fiúcskának el kellett hajtani a vásárba. El is cserélte a tehenet egy szem paszulyra…
Tánc-játék-mese-hangverseny a Chorhidea Kamarazenekar és a Kecskemét Táncegyüttes előadásában. 
Belépődíj: 1.000.- gyerekeknek, 1.500.- Ft felnőtteknek

***
Jegyek válthatók: elővételben az Ifjúsági Otthon pénztárában, a helyszínen korlátozott számban kaphatók. A részvételi díj tartalmazza a zenés műsor, a kézműves foglalkozás és a „mesebeli” uzsonna díját.
* A programokat 3 éves kortól ajánljuk!
* Rossz idő esetén a programok az intézmény nagytermében kerülnek megrendezésre.
Támogatóink a és a Könyvesbolt felajánlásával minden alkalommal az előadást követően értékes mesekönyveket sorsolunk ki. A helyszínen könyv és CD vásárlására nyílik lehetőség.

Együttműködő partnerünk: Otthon Kávézó és Teaház
Információ: Csizmadia Ilona 76/481-523, ilona.csizmadia@hirosagora.hu

 

Régebbi kapcsolódó cikkünk:

Koncertek, hangversenyek a kecskeméti Meseudvarban

 

 

 

Hozzászólások