Száz esztendeje, 1923. október 28-án született Kormos István költő. Szűk 54 év adatott meg neki. Hálával emlegethették különösen az 50-as, 60-as évek gyermekei, akiket főként a legendás Vackor-mesék örömével ajándékozott meg. És hálásak lehettek Kormosnak, a kiadói lektornak a később kiteljesedő szárnypróbálgató verselgetők. Fórumhoz, biztos bemutatkozáshoz segítette őket.

Miközben ő maga mint vérbeli költő alig-alig írt újabb verset. Gyakorta hosszabb hallgatás jellemezte: a kiérlelődés évei, olykor évtizedei. Ám ezalatt sem volt tétlen: sorozataiban tette ismertté a magyar és a világirodalom gyöngyszemeit.

kormos istvan

Ami mégis a saját költészetét illeti: a 40-es évek derekán, kötettel jelentkező fiatal Kormos István verseinek több újdonsága és erénye volt. Kritikusai az eredeti tehetséget ünnepelték benne: népi hangvétel, derű, játékosság, ízes dunántúli nyelv és határozott formai kultúra jellemezte verseit.

Az 1977-ben végleg lezárult Kormos-lírában a késői értékelések még többet láttak meg. Az említettek mellett észrevették költeményeiben a népit kiegészítő szürrealista képalkotást. Rámutattak továbbá öniróniájára, elégikumára vagy éppen álomszerűségére is. Versei könnyed góbésága kiegészült avagy kiegyenlítődött a nagyon is súlyos mondanivalóval.

Nyelvi emlékezésünkben tisztelegjünk a nyelvről, stílusról valló Kormos István előtt! Ágh Istvánnak, a jeles költőtársnak adott interjújában műfordítóként is megszólal:

Ha saját verseimre gondolok, nem érzem anakronizmusnak az archaizáló hajlamot. Egyes versekhez talán szükséges is. A műfordításban talán azért vonzódtam a régiekhez, mert lehetőség van a vállalkozásban valami nyelvi rekonstrukcióra, a magyar költői nyelv rekonstrukciójára gondolok, hogy példát mondjak: nemrégen fordítottam sok portugál költőt, akik a XII-XIV. század között éltek és írtak.

Ebben az időben nem volt még magyar nyelvű költészet, néhány névtelent leszámítva, tehát meg kellett találni a versekhez egy magyar költői nyelvet. Balassiig mehettem csak vissza nyelvünkben, és ezeket a Balassi előtt kétszáz, négyszáz évvel élt költőket Balassi nyelvén próbáltam visszaadni magyarul. Az eredmény az már független a vállalkozásban. Mindenesetre ez volt a példa előttem.

Nyelv és stílus dolgában igen érdekes adalékot közöl Kormos a gyermekkoráról, Nádor Tamás kérdésére válaszolva:

„... Hogy miféle nevelést adott a nagyanyám? Vallásnak ennyit: „Köszönj mindenkinek, ha kell, napjában tízszer is.” Este pedig kötelező volt lábat mosnom. „Mondd, fiam: Jézus – aztán dögölj!” – ez volt a jóéjszakát. Tagadtuk volna az Istent? Csupán nem emlegettük. Sem imában, sem káromolva. Vagy egy másik eset. Néhány jóindulatú bírálóm szerint én találtam ki a népi szürrealizmust. Holott azt a nép találta ki. Nagyanyám például. Már a halála előtt, hogy egyszer hazaértem, látom: mozdulatlan arccal, behunyt szemmel ül a széken. Hirtelen az volt az érzésem: meghalt. „Min gondolkodik, nagymama?” – kérdeztem riadtan. Lassan kinyitotta a szemét, rám nézett, s ennyit mondott: „Széken.” Hát ez a népi szürrealizmus.

kormos istvan

Különösképp a stílust tekintve szemnyitogató az, amit a modern költészetről megállapít Kormos István. Következő meglátásait beszélgetőtársa, az irodalmár Domokos Mátyás jegyezte föl:

„… Modern magyar költő csak az lehet, aki elfogadja a hagyományainkat. Azt hiszem, hogy egy mai magyar költő akkor modern, ha Csokonai Vitéz Mihályt tartja közvetlen elődjének. És nem Michel Déguyt. Nem akarom Déguy tehetségét kétségbe vonni, de korán tudomásul kell hogy vegye egy pályakezdő költő, hogy a modernség stílusjegyei itt Kelet-Európában egészen mások, mint háromszáz kilométerrel vagy hatszáz vagy ezer kilométerrel arrébb, nyugatra. Ugyanis itt más a költő szerepe. …

… Mindent nem lehet versnek tekinteni, aminek látszólag versformája van. … Versben emberről, érzelemről kell hogy írjon a költő, s ember legyen a vers mögött, az érzelmei legyenek mögötte. Szeretném tudni, ha egy számomra ismeretlen költőtől verset olvasok, hogy milyen ember lehet ez a költő. És ha igazi költő versét olvassuk, bizonyosan olyan embert találunk mögötte, ha megismerjük, amilyennek a verséből elképzeltük.

Tehát: a modernség nem azonos a hasbeszéléssel, ahogy ezt sokan tévedésből hiszik. A vers szavak kötéltánca nélkül is vers, sőt kötéltánc nélkül az. Persze a legszabálytalanabb alakzatú versszövegnek is megvan, ha igazi vers, a legvadabb avantgarde formátlanságnak is megvan a maga különös belső formája.

Búcsúzásul – és Kormos István emlékének ápolására buzdítva – hangozzék el két részlet a „Szegény Yorick” című költeményéből. Ebben a költő azonosságot vállalt Shakespeare Hamlet-jének epizódfigurájával, a sírásóval.
Mégis: maximálisan és hitelesen adta és rajzolta meg benne önnönmagát:

„…
Valaha magyarul
éneklő nyelvemet
árva ükunokáim
a kutyának se mondják
mert nyelvem elrohad
szívem is elrohad
mivelhogy aki élt
rohad egy miccenésre

Kormos családnevem
anyámtól örököltem
keresztelésben Istvánt
mint ama vértanú
sok néven szólítottak
Pistika Piska Pista
utóbbi főleg lónév
volt amíg lovak voltak
Cicelle Cormieux
végül csak Yorick voltam
azaz szegény Yorick

 

Holczer József

A szerző korábbi cikkeiből ízelítő